Pongrátz Gergely, az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnöke mintegy fél évvel ezelőtt megkeresett néhány kormányzati embert, köztük Antall József miniszterelnököt, hogy a Szabadságharcosok Otthonának létrehozásáról tárgyaljon velük. Pongrátz elképzelései szerint az otthonban, itthon nyomorgó és Nyugatról hazatelepülő ’56-osok kapnának helyet.
A kormányzat a maga sajátos módján támogatta az elképzelést. 1992. február 5-én kiadta a volt szovjet katonai objektumok felügyeletével és értékesítésével megbízott Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnek (KVSZ), hogy a másnapi kormányülésre készítsen elő egy kormányhatározatot. A 3048/1992-es számot viselő titkos (!) kormányhatározat egy ’56-os alapítvány létrehozásáról rendelkezik. „A kormány induló vagyonként térítésmentesen a létrehozandó alapítvány tulajdonába adja a XVI. kerületi Rákóczi-laktanya (volt szovjet katonai főparancsnokság) egyes épületeit.”
Február 27-re a KVSZ a kormányhatározat ismertetésére meghívta az érintett feleket; Pongrátz Gergelyt, Vég Gábort, a Fővárosi Önkormányzat volt szovjet ingatlanokkal foglalkozó képviselőjét, és Fekete Gábort, a XVI. kerületi polgármestert. A tájékoztatón a különböző minisztériumok képviselői is részt vettek.
A megdöbbent önkormányzati képviselőkkel közölték, hogy a Rákóczi-laktanya ún. gazdasági hasznosításra szánt ingatlanjai közül mintegy 280 lakást térítésmentesen átadnak az ’56-os alapítványnak. Ez azért érintette különösen érzékenyen az önkormányzatokat, mert a ’92-es költségvetési törvény szerint a Budapesten található volt szovjet ingatlanok gazdasági hasznosításából származó bevételek 25 százalékát a főváros, 25 százalékát pedig az adott kerületek önkormányzata kapná meg. Így a kormány gáláns gesztusának következtében mindkét önkormányzat mintegy 50-70 millió forint törvény által rögzített bevételtől esik el.
Mellesleg a XVI. kerületi önkormányzat – sok más önkormányzathoz hasonlóan – gyakorlatilag megalakulása óta sürgeti a gazdasági hasznosításra szánt romló állagú és magas őrzési költségekkel terhelt épületek értékesítésének megkezdését. (A kerületben mintegy 1500 lakásigénylő van, a fővárosban 85 ezer.) Kormányzati részről e kérést rendszerint úgy hárították el, hogy a szovjet követelésekkel terhelt ingatlanokhoz a szovjet féllel való megegyezésig nem lehet hozzányúlni. A birodalom széthullásával azonban a közeli megegyezés reménye is szertefoszlott. Maradt a másik, sokat hangoztatott érv: a hasznosítást jogszabályi rendezés híján nem lehet megkezdeni. A vonatkozó jogszabály elkészültét a kormányzati szervek mintegy másfél éve a következő hónap végére ígérik. (Legutóbbi értesüléseink szerint a jogszabály március végére, lesz kész.)
Az önkormányzati képviselők még inkább elhűltek, amikor tudomásukra hozták, hogy az egyszer már önkormányzati tulajdonba került, szovjet követelésekkel nem terhelt, ún. közösségi hasznosítású laktanyaépületek egy részét is át akarják adni az alapítványnak. Az épületek önkormányzati tulajdonba adásáról a Magyar Közlönyben is megjelent 1032/1991-es kormányhatározat rendelkezik. Eszerint az épületek egy részét a Művelődési Minisztérium kapná meg, a Külkereskedelmi Főiskola kihelyezett tagozatának létrehozása céljából. Ezt a határozatot a kormány február 6-án kelt, ezúttal titkos határozata felülbírálja: „Meg kell vizsgálni, hogy a Külkereskedelmi Főiskolának és az önkormányzatnak adott épületek közül melyek adhatók át az alapítványnak.”
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviselője kifejtette, hogy a minisztérium – például a már elvégzett, több millió forintba kerülő rekonstrukciós munkák miatt – az épületekről lemondani nem tud. (Jó hír: a minisztériumnak azóta sikerült megegyeznie az ’56-os alapítvánnyal, a minisztérium a kollégiumi épületeket állami pénzből bérbe veszi az alapítványtól.)
Fekete Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat nem tud lemondani az épületekről. A Rákóczi-laktanya 1950 előtt a Mátyásföldi Üdülőtulajdonosok Egyesületének tulajdonában volt, és az épületek nagy részét az egyesület önerőből építette.
Pongrátz Gergely az önkormányzat elutasító magatartását az ’56-osok elleni támadásként értékelte. „Nem ezért ontottuk vérünket a barikádokon” – mondta.
Az önkormányzatok kompromisszumos megoldásként felajánlották, hogy a lakások hasznosításánál az ’56-os alapítványnak elővételi joga legyen. Pongrátz Gergely ezt az ajánlatot nem tartotta elfogadhatónak.
Az sem tisztázott, hogy egyáltalán létezik-e már az alapítvány. A kormányzat szerint igen, Pongrátz nem tudja, a fővárosi cégbírósághoz nem érkezett bejegyzési kérelem.
A főváros és a kerületi önkormányzat március 24-én tartott sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a KVSZ által szervezett ülés óta eltelt közel egy hónapos időszakban az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Pongrátz Gergely érzelmektől fűtött hangon továbbra is az ’56-osok sokszor valóban sanyarú sorsáról beszélt, míg az önkormányzatok megjelent képviselői, Vég Gábor és Fekete Gábor továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy ugyan tökéletesen egyetértenek ’56 kárvallottjainak támogatásában, ez azonban nem történhet az amúgy is szegény, gondokkal küszködő önkormányzatok rovására. Különösen nem azok megkérdezése és véleményük figyelembevétele nélkül.
A sajtótájékoztatón egyébként kormányzati részről senki nem jelent meg.
- Belföld [6]