Skip to main content

Ezekkel csak profi módon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés Ladányi Jánossal


– Valamikor tavaly nyáron Bogdán Emil MDF-es képviselő a Vasárnapi Újság című műsorban előadott egy olyan rádiójegyzetet, amilyet addig még nem hallottunk a Vasárnapi Újságban sem. A képviselő úr mindenféle másságot, mindenféle kisebbséget megtámadott. Azt gúnyolta ki, amit a liberálisok emberjogi álláspontjának tartott. Akkor a Wallenberg Egyesületben írtunk egy tiltakozó levelet, mert akkor még olyan naivak voltunk, hogy azt hittük, rákényszeríthetjük a miniszterelnököt arra, hogy ilyen dolgoktól elhatárolja magát. Ez fontos esemény volt számomra, mert ez után az eset után értettem meg, hogy ez így többé nem megy. A tiltakozó levelet aláírta minden fontosabb magyar kisebbségi és emberjogi szervezet. Ekkor beszéltük meg, hogy megcsináljuk ezt a konferenciát. Bogdán Emilnek mi tényleg nagyon sokat köszönhetünk:

Ő lett a mi Lakitelkünk

A konferencia szervezésébe bekapcsolódott Nagy Gábor Tamás fideszes, a Fővárosi Önkormányzat kisebbségi és emberjogi bizottságának elnöke. Fölvettük a kapcsolatot Kiss Endrével, aki szintén aláírta ezt a tiltakozást annak idején. Ő az MDF liberális körének prominens személyisége volt, de két hónappal ezelőtt végképp nem bírta tovább az MDF-et, és kilépett. Mi hárman hoztuk össze a konferenciát. Ha nem lenne már teljesen lejáratva ez a kifejezés, akkor azt mondanám, hogy ez egy alulról szerveződő konferencia volt.

Azt gondoltuk, hogy ha jelentkezik valamilyen szervezet valamilyen értelmes dologgal, és vállalja, hogy megszervez a témában egy szekciót, akkor csinálja. Összehívtuk az országban ebben a témában dolgozó szervezeteket.

– Közülük egy a Wallenberg Egyesület.

– A Wallenberg Egyesület eleinte főleg cigányügyekben tevékenykedett, de szerepe mára nagyon lecsökkent, mert már léteznék cigányszervezetek is. Segítjük őket, ha hagyják, de sajnos nem nagyon hagyják.

Azt gondoltuk, hogy mi katalizátor lehetünk; abban segíthetünk, hogy létrejöjjenek ilyen egyesületek, és a már létrejött egyesületeket kellene segítenünk tanáccsal, pénzzel és abban, hogy felfigyeljenek rájuk a médiák. És ha ezek már megszerveződtek, akkor el kell köszönni, és csinálják tovább a dolgukat. Volt ilyen akciónk a különböző fogyatékosszervezetekkel kapcsolatban, aztán volt egy akciónk az erőszakmentes szervezetekkel kapcsolatban, és amikor a külföldi diákok zaklatása kezdett nagyon komollyá válni, a Martin Luther King Egyesület születésénél is segédkeztünk.

Göncz Árpád nagyon szép megnyitóbeszédet mondott. Az Amnesty International főtitkára, Jan Martin egy telefonhívásra eljött Londonból. Részt vett a szekcióüléseken, nagyon sok emberrel találkozott. Hat szekció dolgozott párhuzamosan. Egyébként szeretnénk kiadni a konferencia anyagát, de még nincs rá elég pénzünk.

– Nagy volt a nyüzsgés az Új Városházán…

– Borzasztó nagy az érdeklődés, és kezd már megszerveződni ez a társadalom. Pár hete érzem ezt. Sikerült elérnie a rezsimnek, hogy a kisebbségi lét kérdése ennyire tudatosodjon az emberekben. Három-négyszáz ember szinte folyamatosan jelen volt, pedig sütött a nap, és más fontos események is történtek a városban – az egészségügyi dolgozók tüntetése például.

Mindnyájan kisebbség és többség is vagyunk egyszerre

– Ez nagyon fontos dolog. Klasszikus értelemben akkor vagyok kisebbség, ha vannak olyanok, akik magukat többségnek nyilvánítva az én érdekérvényesítési lehetőségeimet megpróbálják korlátozni. De ez sosem a számokon múlik, A többség is lehet kisebbség. Itt vannak például a nők. Ők többségben vannak – mégis egy klasszikus kisebbség.

A kormány legfőbb érve mindennel kapcsolatban az, hogy mi vagyunk a törpe minoritás. Életveszélyes, hogy ennek a kormánynak az az egyetlen érve, hogy ők képviselik a többséget. Ez egyébként az esetek nagy részében nem is igaz. A kisebbségek szabad érdekérvényesítésétől még nagyon messze vagyunk, és a kormányzó párt lépései pont az ellenkező irányba vezetnek.

Azt hiszem, hogy borzasztó sokat köszönhetünk a kormányzatnak, mert most már ez eléggé a köztudatban van. Ha egy ország miniszterelnöke és különböző kormánytagjai napról napra kiállnak a kamerák elé, és törpe kisebbségnek nyilvánítanak mindenkit, aki egy kicsikét mást mond, mint amit ők mondanak, akkor ez a legjobb módszer, hogy megértesse velünk: mindnyájan lehetünk – sőt vagyunk is – kisebbségek. Ennél jobban nem lehet ezt a dolgot megtanítani. És megtanultuk azt is, hogy a kisebbségi érdekvédelem

Nem megy többé amatőr módon

Egy Wallenberg Egyesület még megfelelt a rendszerváltás idején, amikor a régi hatalom már, az új még nem volt ilyen erős. De ma ellenfeleink is megerősödtek, megszerveződtek, sőt még legitimitástudatuk is van. Ezekkel csak profi módon eljárva lehet szembeszállni.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon