Angster László

Nyomtatóbarát változat

Munkálkodik az ördög Nagykőrösön.

Rangjáról, szolgálati beosztásáról pontos híreink nincsenek, annyit azonban szakértő körök sejteni engedtek, hogy neve Sz.-szel kezdődik, és meglehet, azzal is végződik. Az ügy kapcsán a legilletékesebb, a nagykőrösi plébános is csak annyi biztosat tud, hogy a vele cimborálók azonosak a nagykőrösi iskolák – köztük a város egyetlen gimnáziuma – egyházi kézbe adásának ellenzőivel.

A református egyház nem hisz az ördögökben, és a jelenséget, amely mögött a plébános a Sátán tevékenységét vélte felfedezni, sokkal gyakorlatiasabban kezelte. Felszólította híveit, hogy vegyenek részt azon a „bizonyos párt” által szervezett fórumon, és ne engedjék érvényesülni a törekvést, mely a város és a magyar értékek szempontjából oly lényeges átalakulást gátolni igyekszik.

Hála a felhívásnak, a várt 20-30 résztvevő helyett legalább százötvenen jelentek meg a kultúrház dísztermében. A fórum meghívottja Szigethy István ügyvéd, SZDSZ-es parlamenti képviselő volt, aki a jelenlévőknek az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényt, annak hiányosságait és lehetőségeit ismertette.

– Mi egy tájékoztató, törvénymagyarázó fórumot kívántunk összehívni – mondja dr. Ábrahám Tibor, SZDSZ-es képviselő – szigorúan pártsemleges alapon, mindenféle propagandacélt mellőzve. Tapasztalatunk szerint ugyanis nemcsak a lakosság túlnyomó többsége, hanem a pedagógusok zöme sem ismeri a törvényt. Valahogy úgy állnak hozzá, hogy rendszerváltás volt – sportnyelven szólva: ez van, ezt kell játszani. Aki tud, alkalmazkodik, aki nem, az továbbáll. De a lehetőségeket, amiket a törvény alkalmaz, nem ismerik. Mi azt szeretnénk, hogy azok, akik az egy hét múlva tartandó lakossági fórumra eljönnek – ahol a véleményüket és elképzeléseiket is el tudják mondani –, felkészülten tudjanak vitatkozni és érezzék, hogy nincs még ez a meccs lejátszva.

A katolikus egyház egy általános iskolát kér, a református egyház első lépcsőben az Arany János Általános Iskolát, és a város gimnáziumát, az Arany János Gimnáziumot kéri vissza, valamint a Jászberényi Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozataként működő református hitoktatóképző intézet és kollégium tulajdonjogát szeretné megszerezni. A felháborodást az váltotta ki, hogy „bizonyos” nagykőrösi körök továbbra is amellett foglalnak állást, hogy maradjon legalább egy állami (önkormányzati) gimnázium a városban. (Mint emlékezetes, a törvény tárgyalásakor az SZDSZ benyújtott egy ilyen értelmű módosító indítványt, amit a kormánytöbbség leszavazott.)

Tárgyalások egyház és önkormányzat között

Az önkormányzat választott ad hoc bizottsága és az egyház képviselői között megkezdődtek a tárgyalások. (Talán említésre érdemes, hogy a bizottságot láthatóan nem a városi politikai erőviszonyoknak megfelelően, hanem a vallási hovatartozás szerint állították össze. Ennek megfelelően két katolikus és három református tagja van. A pártállás szerinti megoszlás: egy kereszténydemokrata, két kisgazda és két kisgazda, illetve MDF által támogatott független képviselő. Fodor Ferenc (MDF-támogatott) képviselő, református lelkész, például mind az önkormányzati ad hoc-bizottságban, mind az „ellenoldalon” szerepel.

A bizottság megállapította, hogy a kérdéses ingatlanok valóban az egyház tulajdonát képezték. (Ami korántsem elhanyagolható apróság, hiszen az egyház a volt szovjet laktanyát is visszaigényelte, és csak a vizsgálat során derült ki, hogy az épületet a református egyház még 1924-ben a városnak adományozta. Most arra hivatkoznak, hogy a város nem arra a célra használta az ingatlant, amire akkor adományozták – ti. járványkórház fenntartására – és ezért az ajándékozást semmisnek tekintik. Azt is megállapították, hogy az egyház továbbra is iskolát akar működtetni az épületben.

Ezután kompromisszumot ajánlottak az egyháznak. Eszerint az egyház tulajdonba kapná a volt pártház (a jelenlegi hittantanár-képző intézet) és kollégium épületét, s cserébe nem kérné vissza a jelenlegi gimnáziumot és kollégiumot a várostól. Aki látta már a két épületet, megértheti, hogy ezt az ajánlatot az egyháziak visszautasították.

Presztízsviták az iskolák körül

Véleményem szerint az a baj – mondja a jegyző –, hogy sem a bizottság, sem az egyház nem gondolkodik kifejezetten a funkció ellátásában, hanem presztízsviták folynak e kérdés körül. A tárgyaló felek azt sem akarják megérteni, hogy a megegyezés hiánya nem feltétlen a barátságtalan viszony jele; ha most nem adnánk oda a gimnáziumot, emögött az is lehet, hogy az önkormányzat igényt tart az állami kárpótlásra, amiből esetleg egy kisebb önkormányzati gimnáziumot tudnánk elindítani. Az önkormányzat nem engedheti meg magának, hogy egy korai, meggondolatlan megállapodással elessen egy későbbi kárpótlástól.

– Ha e törvény alkalmazását hitéleti vitává élezzük, valamelyik fél mindenképpen rosszul jár – mondja dr. Ábrahám Tibor. – Igazságot kell szolgáltatni az egyházaknak, de azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az intézmények jelenleg is működnek. S miután az iskolák jellege meg fog változni, bizonyos rétegek kiszorulnak onnan; róluk az önkormányzatnak kell gondoskodnia. Ezzel szembe kell nézni; mindegyik félnek s így az önkormányzatnak is – nyíltan kell képviselnie a saját érdekeit.

Mindezt az egyház részéről merő gyanakvásnak tekintik. Fodor Ferenc lelkész (egyben önkormányzati képviselő, ad hoc bizottsági tag) szerint önkormányzati és egyházi érdekről szembeállítva nem lehet beszélni. Ha az elmúlt négyszáz évben nem okozott problémát, hogy bizonyos funkciókat az egyház látott el, akkor ezután sem fog. Erre ő garanciát vállal. Vallási, ideológiai nyomásról a leendő gimnáziumban nem lehet beszélni, hiszen a (kötelező) hittant mindenkinek saját vallása szerint tanítanák, a nem vallásos gyerekek számára pedig polgári etika tantárgyat látna megfelelőnek.

– Lelkész úr, mi tesz egy gimnáziumot – a tulajdonjogon kívül – református gimnáziummá?

– Kívánatos, hogy olyan tanárok tanítsanak, akiknek a hitbeli helytállására is föl tudnak tekinteni a gyerekek. De ha ilyenek nincsenek, akkor is vannak olyan református szellemi értékek, amelyek Adyt és Aranyt azzá tették, amivé lettek, és ezeket az értékeket nagyon nehéz szavakba foglalni. Egy gondolkodó azt mondta, hogy református mi voltunk nem tanokban, hanem életformában nyilvánul meg.

– És mi lesz a mostani tanári karral, amely nyilvánvalóan nem hordozza – s így át sem tudja adni – ezt a református szellemiséget?

– Egyház és iskola egyaránt az emberért akar tenni. És hogy konkrétan válaszoljak: a tanári karok maradnak.

– És mit szóltak a tervezett átalakításhoz?

– Kérdések merültek fel a nem hívő tanárok részéről. De számomra ez nagyon egyszerű kérdés. A mi végességünkbe Isten végtelensége sosem szokott beleférni. Istennek a végtelenségébe azonban belefér az is, ha egy tanári karban negyven év rombolása után valaki nem tudja eldönteni, hogy jó-e Istennel élni, vagy nem, és eddig úgy döntött, hogy nem.

A fent említett református szellem megteremtése céljából tervezik-e, hogy egy-két éven belül lecserélik a tanári kar nagy részét?

– Irányítottan semmiképp sem. Spontán mozgások elképzelhetők.

– Ezt hogy érti?

– Úgy, hogy maga az a tanárember fogalmazza meg magának, hogy ő itt esetleg szakmai szempontból nem felel meg. De mi ezt nem irányítjuk semmiképpen.

Hová lesznek a tanárok?

Hogy a város egyetlen gimnáziumának tanára hová mozogna spontán módon, nehéz elképzelni. A fórum másik meghívottja, Platthy Iván minisztériumi főtanácsos szerint a lakosság – mint mondta, a hívő lakosság – igényeit ki kell elégíteni. Egy iskola átadása esetén a gyerekek ugyanazok maradnak, a tanárok ugyanazok maradnak – s amikor az ingatlan kérdése kerül elő, annak a hátterében mindig valamilyen manipuláció van. Szerinte rengeteg a szított probléma: az is ilyen, ha valaki attól retteg, hogy nem lesz állami iskola a városban. Előbb meg kéne kérdezni a szülőket és a gyerekeket, akarnak-e állami iskolát, és ha jelentkezik az igény, csak akkor kell létrehozni azt. Ha pedig jelentkezik, rengeteg lehetőség van az igények kielégítésére, pl. a csökkenő létszámú általános iskolák tantermeinek kihasználása stb. A távlati oktatási koncepcióból kell kiindulni, nem az ingatlanból.

A lakosság véleményét az iskola átvételéről mindeddig nem kérdezték meg, ennek megfelelően mindenki saját „közvélemény-kutatására” hivatkozik. Tóth István (SZDSZ) önkormányzati képviselő – civilben tanár – szerint az igazi megegyezés az lenne, ha a iskolák önkormányzati tulajdonban maradhatnának. Mint mondja, az iskolák visszavétele akkor is kárt okoz, ha az önkormányzat és az egyház a legteljesebb békében megállapodik egymással, hiszen gyerekeket kell mozgatni egyik iskolából a másikba, ami mindenképpen megrázkódtatást, problémát jelent. Szerinte a vallás magánügy, és az egyház is árt vele magának, ha erőszakkal akarja befolyását kiterjeszteni. Ennek ő, mint hívő katolikus, igazán nem örülne.

Platthy Iván rossz példaként említette a Deák téri iskola esetét. Mint mondta, ez az ügy fel volt fújva, hiszen a tanárok – kapjanak bármilyen épületet – gyerekek híján úgysem tudnak iskolát indítani. (Vagyis minden gyerek a leendő evangélikus iskolában maradt volna.) A szülők tiltakozását is manipuláció eredményének tekintette. Mindez azonban hamarosan ellenőrizhetővé válik. Az iskola tanári kara, a minisztérium és az egyház megállapodott, hogy az egyház csak 1993-tól veszi át az épületet, s az iskola ígéretet kapott, hogy addig az időpontig megfelelő épületet biztosítanak a számára. (Minden valószínűség szerint a VIII. ker. fog otthont adni az immár 12 osztályossá váló iskolának.) Dr. Várnai Andrásné, az iskola választott bizottságának tagja elmondta, hogy mióta ügyük országosan is ismertté vált, a legkülönbözőbb intézmények, vállalatok és magánszemélyek ajánlják fel – ismeretlenül is – segítségüket. Úgy érzi, ez annak a jele, hogy az emberek nem értenek egyet a jelenlegi iskolapolitikával. Mindenkinek ezúton is köszöni a segítséget.

Happy end?

• Belföld