Angster László

Nyomtatóbarát változat

A Jurta szellemisége miatt aggódó igazgatót és társait azzal vádolják, hogy 1992. július 16–18. között fogva tartottak és különös kegyetlenséggel megöltek egy embert a színház alagsorában.

Romhányi – akinek a Riadó főszerkesztője szerint „a 80-as évek végén a hívó szavára a Jurtában gyülekeztek a felszínre törő ellenzéki erők” – politikai fogolynak mondja magát, és „Jurta-beli meghurcoltatását politikai ügynek tekinti”. Mindeddig azonban nem derült fény olyan tényre, ami ezt az állítást igazolná.

A tettes és a tett


Az áldozat, Csapó Gyula, „rendes, józan, nem verekedős” ember volt. Nyáron többnyire a Népligetben, a szabad ég alatt aludt. Varga József területi boxbajnok, a Jurta Színház biztonsági őre – vagy ahogy Romhányi nevezte: Varga József nemzetőr – hívta őt a Jurtába újságot árulni. (Egy-egy Szent Korona vagy Hunnia után 15 Ft-ot kellett leadnia, a többit megtarthatta.) Később a Kerepesi temető 198-as parcellájának gondozása is Csapó feladatai közé tartozott.

Egy alkalommal, mikor Romhányi a temetőben időzött, eltűnt a kocsijából egy táska, melyben állítása szerint élettársa, Gulyásné aranyékszerei, útlevele, jogosítványa és egyéb személyes iratai, valamint százhatezer forint készpénz volt. Romhányi Csapót gyanúsította a lopással. Embereivel – akik közül csak Varga József kapott fizetést, a többiek csak a várható munka reményében, társadalmi munkában tevékenykedtek – bevitték Csapót a rendőrségre, ahonnan 72 óra múltán kiengedték őt.

A harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak többé-kevésbé egybehangzó vallomásai szerint ezután a következők történtek: Romhányi utasítására megkeresték Csapót, becsalták a Jurtába, és vallatni, verni kezdték, majd amikor ez nem vezetett eredményre, Romhányi kocsiján kivitték az áldozatot a budakeszi erdőbe.

Temetői színjáték


Itt Romhányi László, Varga József, Boda László (aki a Kisgazdapárt biztonsági őreként tevékenykedett ez idáig) és Lusták Tibor (Csapóhoz hasonlóan hajléktalan és munkanélküli) az erdőben egy sajátos színdarabot adott elő. Romhányi Csapó szeme láttára pisztollyal megfenyegette Lusták Tibort, hogy lelövi, ha nem szedi ki Csapóból, hogy hová rejtette a táskát. (Csapó és Lusták sokáig együtt csöveztek a Népligetben; talán úgy gondolta a rendező, hogy Csapó nem fogja hagyni, hogy megöljék a barátját.) Lusták kezébe még egy kapát is adtak, amivel a forgatókönyv szerint saját sírját kellett volna megásnia. De az előadás hatástalan maradt, ezért Romhányi megtoldotta fenyegetését azzal, hogy Csapót is lelövi, ha nem kerül meg a táska. Ekkor Csapó – talán csak a fenyegetés hatására – bevallotta, hogy ő a tolvaj, és megígérte, hogy másnap megmutatja a temetőben azt a helyet, ahol elásta a táskát.

A „színtársulat” ezután visszatért a Jurtába, ahol reggelig a pincébe zárták Csapót. Másnap kimentek autóval a temetőbe; Csapó – ígérete ellenére – nem tudta előadni a táskát. Ekkor ismét bevitték a rendőrségre, ahonnan nemsokára megint kiengedték.

Másnap – azzal az ürüggyel, hogy vigye el az otthagyott ruháit – ismét becsalták a Jurtába Csapót, és Romhányi utasítására verni és vallatni kezdték. Takács szerint az utasítás úgy szólt, hogy óránként tíz percet verjék, de a fejét kíméljék, nehogy túlságosan meglátsszon rajta a verés nyoma. A verés után ismét a temetőbe mentek, ahol – miután ez alkalommal sem lett meg a táska – újrakezdték az ökölkúrát, és Romhányi ismét pisztollyal fenyegetődzött. (A közelben álldogáló civil ruhás biztonsági emberek – állítólag a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei –, akik a székely kaput őrizték, semmit sem vettek észre az egészből.)

Visszavitték Csapót a Jurtába, majd minden kezdődött elölről. Csapó a vádlottak egybehangzó vallomása szerint meg sem próbált védekezni. Nem szólt, nem is panaszkodott. (Lusták: „Hallgatag ember volt a Csapó…”) Hogy végül is hányszor jártak a temetőben, azt nem lehet pontosan tudni (Lusták szerint ötször–hatszor, Boda szerint kétszer–háromszor), de az eredménytelenség láttán „Laci bácsi” utasítást adott, hogy most már keményebben verjenek, és „megengedte” azt is, hogy a fejét is üssék. (Varga és Takács magázták, és a tárgyaláson is „Laci bácsinak” szólították Romhányit, míg ő tegezte őket. A bíró kérdésére Romhányi ezt a köztük lévő korkülönbséggel magyarázta.) Éjszaka – Romhányi utasítására – nem engedték aludni Csapót. „Ha elaludt, szóltunk neki, hogy ne aludjon” – mondta az egyik vádlott.

„Miért jó magának…”


Másnap tovább folytatódott a vallatás. Varga és Takács bekötötték Csapó szemét, hátrakötötték a kezét, és a fürdőszobában arccal a fal felé fordítva felváltva ütötték – kábellel, ököllel és zászlórúddal –, mialatt Romhányi és élettársa kérdéseket tettek föl neki. Csapó azonban továbbra is tagadott. Lusták Tibor szerint Gulyásné, „Csilla” – akinek a házán Lusták is dolgozott napi ötszáz forintért – meg is kérdezte tőle: „Gyula, miért jó magának, ha hallgat? Miért jó magának, ha agyonveretem a fiúkkal?”

Most már nem lehet megtudni, hogy miért is volt ez jó neki, már nem lehet tőle megtudni. Az események sorrendjét a vádlottak sem tudták – vagy nem akarták – pontosan felidézni. Szombaton, immár a „keményebb bánásmód” jegyében, Varga, a nemzetőr, egy kábeldarabbal többször fejbe ütötte Csapót, akinek felszakadt a fejbőre, és összeesett. (Boda László fogta le, hogy ne üsse tovább. Később egyedül benne merült fel a gondolat, hogy el kellene engedni Csapót, de mikor ezt megemlítette a többiek előtt, Varga „beköpte” Romhányinak, és minden maradt a régiben.) Mivel a hallgatag áldozat nagyon összevérezte magát és a kövezetet, felmosták a vért, és megmosdatták Csapót – beállították a zuhanyozóba ruhástul, és hideg vizet folyattak rá. (Takács szerint azzal is fenyegették, hogy leforrázzák; de ez tényleg csak fenyegetés volt, mert nem is volt meleg víz a Jurtában.)

Ezután magára hagyták Csapót. (Állítólag ő nem akarta, hogy orvoshoz vigyék.)

Később Takács vette észre, hogy meghalt. A boncolás szerint nem egyetlen sérülés, hanem az ütések okozta sérülések sora, a kimerültség és a fürdetés együttesen okozták a halálát. Testének minden pontján zúzódások voltak, feje felszakadt, orrcsontja és több bordája eltörött.

A halál hírére Romhányi azonnal (vagy két és fél óra múlva? – ezt még nem sikerült a tárgyaláson tisztázni) hívta a mentőket, akiknek már nem sok dolguk akadt. (Varga, aki nekitámadt a kiszálló rendőröknek, előzőleg azt javasolta Romhányinak, hogy ássák el Csapót az erdőben, ahol senki sem fog rátalálni, de ezt a javaslatot Romhányi visszautasította.)

Ellentmondó vallomások


Romhányi a vád minden rá vonatkozó részét tagadta. Szerinte Csapó sohasem volt bezárva a Jurtába, bármikor szabadon távozhatott volna, csak éppen nem volt hová mennie. Akkor éjjel is csak azért állított melléje őrt, nehogy Csapó „csináljon magával valamit”. (Ti. a lelkiismeret-furdalás miatt nehogy öngyilkosságot kövessen el.) Az ütlegelésekről sem tudott semmit. Azóta már – mint mondta – a négy elkövető közül az egyik, lelkiismeretére hallgatva, vissza is vonta az ellene tett vallomását.

Valóban, Varga József nemzetőr ma merőben másként látja a történteket.

Korábban saját kezével írt vallomásában azt állította, hogy Romhányi utasítására cselekedett: „felnéztem Romhányi úrra, amit ő mondott, az volt a törvény.” A tárgyaláson azonban kijelentette, hogy „azért vertem Csapót, mert ki voltam borulva”. A vizsgálat során azt vallotta, hogy „Laci bácsi óránként lejött, és megkérdezte, hogy megmondta-e már”, de a tárgyaláson már tagadta mindezt. Mint mondta, az édesanyja beszélte őt rá arra, hogy terhelő vallomást tegyen Romhányi ellen, mert azt remélte ettől, hogy – mivel Romhányi nemkívánatos figura a politikai életben – így enyhébb büntetést fog kapni. De felébredt benne a lelkiismeret, és ezt a hamis vallomását most visszavonja. A bíró kérdésére készséggel magára vállalta azt is, hogy ő saját akaratából tartotta fogva Csapót egy ideig azért, hogy „pszichikai ráhatással” kiszedje belőle, hogy hol rejtette el a táskát.

A másik három vádlott azonban továbbra is kitartott amellett, hogy minden Romhányi utasítására történt. (A bíró minden esetben nyomatékosan felhívta a vádlottak figyelmét arra, hogy saját védelmükben bármit mondhatnak, de ha mást – például Romhányit – hamisan vádolnak, azzal bűncselekményt követnek el. A vádlottak megértették ezt, és fenntartották vallomásukat.)

Az előzetes letartóztatásban felébredő lelkiismeret hatására Varga József nem elégedett meg azzal, hogy csak a saját vallomásán változtasson. Lusták Tibor szerint „a Varga Józsi azt mondta az orvosi rendelő előtt, hogy a Romhányit vigyük ki a balhéból, mert akkor mi is kevesebbet kapunk…”. Ugyanezt állítja Takács is, akivel a börtönmisszió istentiszteletén találkozott, és ezt az üzenetet adta át Bodának is egy Colos nevű rabtársuk. (Őt ezzel kapcsolatban később hallgatják ki.)

Romhányi, a vádló

A tárgyalás a Fővárosi Bíróságon közel telt házzal folyik, az érdeklődők olykor-olykor hangosan adnak kifejezést tetszésüknek vagy nemtetszésüknek. A tanácsvezető bíró, dr. Strausz János számos bonyolult büntetőperben bizonyította felkészültségét és azt, hogy ítélkezését sem a közvélemény nyomása, sem a hatalom igényei nem befolyásolják. Romhányi László, annak ellenére, hogy neves ügyvédje van, láthatólag saját maga szeretné ellátni a védelem feladatát. Egy-egy vallomás után ugyanis lehetőség van arra, hogy a vádlottak a tárgyaláson elhangzottakkal kapcsolatban kérdéseket tegyenek fel egymásnak. Ilyenkor Romhányi vádlottból ügyésszé válik, és vaskos jegyzeteiből idézve – a tegezésről önözésre váltva át – hosszadalmasan igyekszik bebizonyítani, hogy vádlott-társai az ő tudta nélkül, kizárólag saját elhatározásukból cselekedtek. Kérdései – szabálytalanul – rendre a nyomozati vallomásokhoz kapcsolódnak. Az ügyészi tiltakozások hatására a bíró felkérte Romhányi ügyvédjét, magyarázza el védencének, hogy csak a tárgyaláson elhangzottakkal kapcsolatban lehet kérdéseket feltenni. De miután Romhányi továbbra is a nyomozati anyagból idéz, a bíró megjegyezte:   „Én nem akadályozhatom meg, hogy elmondjon valamit, ha el akar mondani valamit, legfeljebb a bíróság majd nem veszi ezt figyelembe.” („Vigyázz, minél többet beszélsz, annál jobban elásod magad!” – mondta félhangosan az első sorból a skinhead-ügyek kapcsán ismertté vált Porubszky, alias Potyka bácsi.)

Míg Romhányi és védője azt állítják, hogy Romhányi nem tudott a verésről, a másod–ötödrendű vádlottak védői elismerik a bántalmazás tényét, de hangsúlyozzák, hogy Csapón nem látszott meg a verés, vagyis halála nem volt előre látható.

Politika?


Az ügy politikai felhangjaira való tekintettel Dr. Strausz János fokozottan ügyelt arra, hogy a tárgyalás minden szempontból megfeleljen a formai követelményeknek. Ez néha oda vezetett, hogy az iskolázatlan vádlottak csak ügyvédjeik magyarázata után értették meg, hogy miről is van szó tulajdonképpen. A tökéletesre formált védői kérdések is derültséget váltottak ki időnként – nem annyira a nézők, mint inkább a jelen lévő jogászok körében.

Felmerült néhány kérdés, melyeket – mivel a bíró szerint nem tartoznak szorosan a tárgyhoz – nem is sikerült megnyugtatóan tisztázni: Hogyan lehet az, hogy alig több mint százezer forint érték elvesztése miatt – ha nem is akarták megölni Csapót – ilyen komolyan veszélyeztessék egy ember életét? Miért érte meg ennyi energiát fordítani arra, hogy megtalálják a táskát? A második: ha a táskában valóban benne voltak a jelzett okmányok, bejelentették-e ezt a hatóságoknál? Kértek-e új személyit, útlevelet? Végül a bíró – bár többször hangsúlyozta, hogy a per „szimpla” büntető- és nem politikai per – egy politikai pletykát idézett. Nem azért volt-e olyan fontos a táska – kérdezte –, mert a táskában Romhányi és Funar (a magyarellenességéről ismert kolozsvári polgármester) titkos tárgyalásairól szóló jegyzőkönyvek voltak? Romhányi ezt a pletykát az ellene folyó átfogó politikai kampány részének minősítette, és élesen visszautasította.

A tárgyalás folytatódik.

• Belföld