Skip to main content

Pofonmérés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Ítélet a skinheadperben


„Annyian vagyunk, mint egy Fradi-meccsen” – jegyezte meg valaki a hallgatóságból. S valóban, a Fővárosi Bíróság legnagyobb tárgyalóterméből is nagyon sok néző kiszorult azon a napon. Az ítélet kihirdetése előtt a bíró óvatosságból elültette a barátokat és ismerősöket a vádlottak törvényes képviselői (szülei) mellől, hogy adott esetben egyszerűbb legyen a „tárgyalás nyilvánosságát korlátozni”. (A szülők ugyanis zárt tárgyalás elrendelése esetén is bent maradhattak volna a teremben, hiszen a vádlottak legnagyobb része még most is fiatalkorú.) Ám nem annyira az ítélet maga, mint inkább a megfizetendő bűnügyi költség összege váltott ki felháborodást. (Ez személyenként 180 Ft-tól 28 380 Ft-ig terjedt.)

Az 1992. május 4-én kezdődött monstre pernek nemcsak az volt az érdekessége, hogy soha nem állt még egyszerre ennyi vádlott magyar bíróság előtt, hanem az is, hogy először vádoltak valakit a Btk. 156. §-ába ütköző „nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni” bűncselekménnyel.

Egy kis statisztika

A 48 vádlottból 46 fiatalkorú; a két 18 éves felnőttet leszámítva az elkövetés idején a csoport fele 17, a másik fele 14-16 éves volt. Értelmiségi családból származik 7, munkáscsaládból 20 fő, a többiek szülei főleg alkalmi munkából élnek. A vádlottak felének szülei elváltak, vagy az egyik szülő meghalt; a másik felének családi helyzete rendezettnek tekinthető. A 48-ból 47-en végezték el az általános iskolát, közülük egy leérettségizett; nyolcuknak van valamilyen szakképzettsége. Az egyik fiatalkorú vádlottnak már gyereke is van.

Nyolcan vannak olyanok, akik az eljárás kezdete óta újabb skinhead-támadásokban vettek részt; ezeket az eseteket is hozzáírták a bűnlajstromhoz. Öt fő ellen – később elkövetett, főleg hasonló cselekmények miatt – újabb eljárás indult.

Jogászberkekben a Btk. 156. §-ára alapozott vád keltette a legnagyobb feltűnést. Ezelőtt három hasonló jellegű per volt a Fővárosi Bíróság előtt. Az első perben a vád súlyos testi sértés és izgatás volt, de végül csak az előbbiben találták bűnösnek a vádlottakat, mert a per ideje alatt az „izgatás” jogi kategóriáját az azóta szintén megszűnt „közösség megsértése” váltotta fel. Az ezt követő perekben már csak a „súlyos testi sértés” kategóriáját alkalmazták.

Az ügyész perbeszédében elmondta, hogy az ügy minősítésében nem politikai, hanem tisztán jogi meggondolások vezették. Szerinte éppen az volt az átpolitizált gyakorlat, amikor – az ország jó hírneve érdekében – egyszerű garázdaságnak minősítették a hasonló eseteket. Ám e támadásikat a sértettek egyes kisebbségi csoportokhoz való tartozása miatt követték el, ezért az elkövetők a „nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekménnyel” vádolhatók. A vádlottakra – kevés kivétellel – végrehajtható szabadságvesztés büntetést kért.

A véderő

A soktagú védelem kezdettől fogva támadta ezt a jogi minősítést. Álláspontjuk szerint a „gyerekek” csupán garázdaságban vétkesek, mert a Btk. 156. §-a nem ilyen „balhékra”, hanem szervezett, céltudatos népirtásra vonatkozik. Nagy László ügyvéd szerint az egész 156. §-t hatályon kívül kell helyezni, mert az ellentmond a nemzetközi egyezményeknek. Bejelentette, hogy Király B. Izabella ellenjegyzésével az Alkotmánybírósághoz fordult e paragrafus eltörlésének érdekében.

A védelem érvei között végig ott lappangott a „paritás” elve is. Eszerint azért kell (az enyhébben szankcionálható) garázdaságnak minősíteni a mostani esetet, mert a színes bőrűek által kezdeményezett verekedéseket is garázdaságnak minősítette annak idején a bíróság.

Mások azt hangsúlyozták, hogy a skinheadgyülekezet nem tekinthető szervezett csoportnak. A jellegzetes szerelés nem a csoportba tartozás jele, csupán divatból hordják a fiatalok; régen a hosszú haj volt a divat, ma a rövid. A bomberdzsekinek* sincs semmi köze a skinheadséghez; egyszerűen ez a legolcsóbb kabát, és kevés pénzért nem is lehet másmilyet kapni. (Egy védő megkockáztatta azt a költői kérdést is, hogy vajon őt is skinheadként kellene-e elítélni, ha történetesen piros bélésű zakójában érkezik a tárgyalásra?)

Többen érveltek úgy, hogy védencük „nem csinált semmit”, csak ment a csoporttal. Ha őket is elítélik, akkor ezzel az erővel a Szabadság-szobrot is el lehetne ítélni, ha valamilyen bűncselekmény történik a közelében – állította egy védő! Többen óvtak a kollektív büntetés alkalmazásától; kiemelték, hogy a vádlottak nagy száma ellenére csak személyre szóló büntetésnek lehet helye a személyes felelősség megállapítása után.

Volt, aki a csoportképződés folyamatát elemezte szociálpszichológiai szempontból, hangsúlyozva, hogy a periférián lévő emberek felelőssége egészen más, mint a központban lévőké.

Volt olyan védő is, aki nemcsak a 156. §-t, de az egész jogrendet meg kívánta változtatni. Beszédében a Csemegi Kódexhez kívánt visszatérni, amely – ellentétben a mai magyar jogrenddel – csak a bíróság előtt tett vallomást fogadja el hitelesnek. (A vád nagy része ugyanis a vádlottak nyomozati és ügyészi szakban tett, egymást terhelő vallomásain alapult, ezeket a vallomásokat azonban a vádlottak a tárgyalás alkalmával sorra visszavonták.)

Összességében a védők védenceik felmentését, megrovását, esetleg felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását kérték.

Ökölminősítés

Vaskuti András tanácsa meglepetésre nem a „nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni” bűncselekményben, hanem többrendbeli, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, garázdaság, egy rendbeli kifosztás, valamint orgazdaság bűntettében találta bűnösnek a vádlottakat. (Információink szerint az eltérő minősítés nem befolyásolta jelentősen a kiszabott büntetések nagyságát.) A bíró az indoklásban elmondta, hogy tisztán a törvény szövegét tekintve a 156. § is alkalmazható lenne, de a cselekmények nem az emberiség, hanem a közrend, a biztonság, a testi épségéhez való jog ellen irányultak, s így inkább a 179. § és a 271. § alkalmazása a helyénvaló.

Vaskuti András kiemelte, hogy bár a vádlottak nem azért állnak a bíróság előtt, mert skinheadek, hanem azért, mert bűncselekményeket követtek el, a bűnügy szempontjából mégsem mellékes a vádlottak skinhead mivolta, mert ez és a hozzá kapcsolódó ideológia szolgáltatott okot a vádiratban felsorolt 8 színes bőrű, 5 arab, 6 cigány és 2 magyar, nem cigány (de cigánynak látszó) ember elleni támadásra. (Ugyanez szolgált az „aljas indokból elkövetett” minősítés alapjául is: a sértettek egyszer sem adtak okot a támadásokra, kizárólag a bőrük színe volt az, amiért súlyosan bántalmazták őket.)

A bíróság azért sem tekintette egyszerű „balhéknak” a történteket, mert bebizonyosodott, hogy az elkövetők – akár skinheadnek vallották magukat, akár nem – felfegyverkezve, kifejezetten verekedési szándékkal gyűltek össze a különböző helyszíneken. Aki „nem csinált semmit”, az is tisztában volt a vonulás céljával, és jelenlétével támogatta a többieket.

Elutasította azt a főleg Porubszky István (alias Potyka bácsi) és köre által hangoztatott nézetet, miszerint a skinheadek valójában derék, népi érzületű fiatalok volnának, és csupán a honért érzett aggodalom serkenti néha meggondolatlan tettekre őket. A bíróság nem talált összefüggést az erdélyi magyarság sorsáért való aggódás és a színes bőrű diákok megverése között. A skinhead-mozgalom Angliában, a hatvanas évek végén, a hippimozgalom ellenfeleként lépett fel – tehát nem kifejezetten nemzeti eredetű –, és tagjai az amerikai hadsereg egyik elit alakulatának tagjaihoz, a skinneckekhez (a bőrnyakúakhoz) kívántak hasonlítani.

A kihirdetés után az ügyész téves minősítés miatt súlyosbításért, a védők legtöbbje pedig szintén téves minősítés miatt enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett. A per tehát nem ért véget, csak szünetel. Egyedül csak Sz. R. várja fogházban a további fejleményeket, mert néhány napja a buszon megrugdosott egy külföldi követségi dolgozót.

* Általában a piros bélésű, kifordított bomberdzsekivel jelzik a skinheadek, hogy a „hadak útjára” léptek.












































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon