[1]
A több mint két évvel ezelőtti választási kampány során Torgyán József pártját az első helyre várta. Mint köztudomású, a dolgok némileg másként alakultak. Ez persze egy pillanatig sem hozta zavarba a magyar politikai élet legszemérmetlenebb demagógját, aki a Kisgazdapártot azóta is szemrebbenés nélkül a legnagyobb magyar pártnak titulálja, noha ez a nagy múltú és botrányos jelenű párt ma már két évvel ezelőtti önmagához sem hasonlítható.
Április 25-én Torgyán József kormánydöntögetés céljából százezreket várt a Kossuth térre, s ha lehet, még súlyosabban tévedett, mint a választások előtt. Az össznemzeti demonstráción a meghívott százezrek leginkább távollétükkel tüntettek. A hivatalosság (vagyis a rendőrség és a kormánypárti sajtó) csak tíz-tizenötezer résztvevőt számlált. Ezt a nem minden érdektől mentes szűkkeblű becslést nyugodtan megszorozhatjuk ugyan kettővel, de még akkor is messze vagyunk a kisgazdavezér által várt százezrektől.
De Torgyán megint nem jött zavarba. Ő csak azért is kétszázezres, sőt, többszázezres tömeget látott a Parlament felé áradatként hömpölyögni. Aki másként látta, az gyalázatos kommunista, annak börtönben a helye.
Valószínűleg mégis tévedés azt hinni, hogy a Harag Napja a vártnál kisebb érdeklődés miatt a Blama Napjává vált Torgyán számára. Melléfogását és nyilvánvaló tódítását hívei éppoly kevéssé fogják a szemére vetni, mint a választások előtti nagyszájúságát. Ő nem annak a közönségnek játszik, amelyben hébe-hóba legalább az igény felmerül, hogy a politikáról racionális kategóriákban gondolkodjék Ő azok helyett és azok nevében handabandázik, akik számára a politika elsősorban talán azért úri huncutság, mert nagy ritkán az elemző érvelésnek is helye van benne.
Lehet, hogy a Parlament előtt összegyűlt tömegből nem mindenki sorolható ebbe a kategóriába. Bizonyára voltak ott (a kíváncsiak mellett) sokan olyanok is, akiket csak Torgyán egyik-másik – például a tulajdon visszaadását követelő – jelszava vonzott. Még az is lehet, hogy a vidékről felutazottak között ők voltak többségben. De a tömeg jelentős részét a zsigereikkel „gondolkodó”, haragos emberek tették ki, akik úgy vélték, hogy Torgyánt éltetve ideig-óráig értelmet kap életük, hogy a kormányt, a parlamentet –tehát őket – pocskondiázva hasznosan vezetik le felgyülemlett frusztrációjukat.
Nem a gazdagok és a szépek jelentek meg a rózsadombi prókátor hívó szavára, hanem az elesettek, a lecsúszóban lévők, a foghíjas szájjal átkozódók. Akiken sajnos aligha tud valaki is segíteni, a legkevésbé Torgyán. Nem a csőcselék ez, hanem a megalázottak és megnyomorítottak serege. De csőcselékké szervezhető. A legnagyobb kormánypárt – hogy is szokták mondani? – Csurka István nevével fémjelzett irányzata már régóta bíbelődik ezzel a szervezőmunkával, önmagát a hatalomból kihazudva igyekszik e réteg indulatait a hatalomba behazudott „liberálbolsevik ellenzék” ellen mozgósítani. Most az ügyesebb – vagy gátlástalanabb – demagóg elcsábította ennek a rétegnek legalább egy részét. Legalább egy része azoknak, akik március tizenötödikén a televízió előtt hőbörögtek, azok most a Kossuth téren anyáztak. S ott voltak még a kótyagosok is, a nagy ripacs árnyékában tetszelgő kis ripacsok. Mint például az aranykopjás mozgalom vezére, egy ritkás bajszú, fekete színű egyenruhában páváskodó, darutollas süveget viselő ötvenes, aki Torgyán megérkeztéig – a bajor sörsátrak hangulatát a Parlament elé varázsló, sramlizenét játszó Wagner Kapelle mellett – a Kossuth tér fő attrakciója volt. Napóleoni gesztusokkal irányította „fiait”, a rendezőszerepet játszó darutollas skinheadeket. Azért arra is időt szakított, hogy az érdeklődők számára kifejtse nézeteit Attila birodalmának néhány ma is aktuális tanulságáról. Mozgalmának céljairól nem sikerült túl sokat megtudnom (a vezér velem szembeni visszafogottsága és a Wagner Kapelle hangereje megakadályozta ezt), csak annyi bizonyos, hogy „ősiségre” neveli követőit.
- Belföld [6]