M. P. egy kisváros tűzoltóparancsnoka volt a háború alatt. 1949-ben mint osztályidegent – az utcára tették. Most rehabilitálták, soron kívül – posztumusz – alezredessé léptették elő. Az erről szóló állományparancs titkos, aláírta dr. Boross Péter.
H. Gy.-t, az MSZMP sz.-i városi titkárát 1980-ban nevezték ki tűzoltószázadossá, mert a BM személyzeti munkarendje előírta, hogy akit a párt javasol, azt tisztté kell kinevezni akkor is, ha nincs diplomája és tűzoltótiszti képesítése. Azóta sincs, ma mégis ő készíti az ország legnagyobb megyéjében a városi parancsnokok minősítését, pályázatuk szakbírálatát, ő az újonckiképző iskolák parancsnoka. Most soron kívül előléptették alezredessé. Az állományparancs titkos, aláírta dr. Boross Péter.
Azt már tudom, ki volt M. P. és ki H. Gy. alezredes. De ki az a dr. Boross Péter?
A városi tűzoltóságokat Magyarországon 1948-ban államosították, és – szovjet mintára – kialakították centrális szervezetüket. Addig a Belügyminisztériumban egy rendőrtisztviselő foglalkozott a tűzoltóság kérdéseivel, azóta száznál nagyobb létszámú országos és az ezernél nagyobb létszámot foglalkoztató megyei parancsnokságok látják el ezt a feladatot.
Az Országgyűlés 1991-ben törvényben rendelkezett, hogy a városi tűzoltóságok kerüljenek vissza a városi önkormányzatok irányítása alá, a BM pedig gondoskodjon a szakirányításról. A törvény miniszteri indoklása szerint a tűzoltást mint helyi feladatot a helyi önkormányzatoknak közszolgáltatásként kell biztosítani, ehhez az Országgyűlés a BM költségvetése útján biztosít anyagi fedezetet.
A városi tűzoltóságok a szocialista állampárti rendszerekben centrális, a demokráciákban – mindenütt – helyi irányításúak. Ez természetesen – nem érv, csupán tény, amely mögött azonban szakmai okok és követelmények állnak. A tűzoltás és főleg annak irányítása rendkívül alapos és részletes helyismeretet igényel, és a tűzoltótisztektől olyan konstruktív gondolkodásmódot, amely – a szakiskolákon túl – a tűzoltási munka közben alakul ki. Ezért szükséges a városi egységeken belüli szakmai munka, ahol a megelőző és a mentő tevékenység egymásra hatása biztosítja a szakemberek folyamatos utánpótlását. Ezzel szemben a centrális irányítással járó kontraszelektív kinevezési rendszer tűzoltótisztek helyett hivatalnokokat nevelt, akik képtelenek voltak a tűzoltás irányítására, ezért velük párhuzamosan operatív tűzoltás-vezetői rendszert kellett felállítani és kettős költséggel működtetni.
Az állampárti adminisztráció minden területen csődöt mondott, a tűzoltóság országos parancsnoka azonban szaklapjában ma is olyan cikkeket jelentet meg, amelyek szerint a tűzoltóság a Kádár-rendszer végén érte el fejlődése csúcsát. Pályázatában, mellyel jelenlegi beosztását elnyerte, a tűzoltóság átszervezését ígérte, ma pedig úgy nyilatkozik, hogy az önkormányzati irányítás a jól működő állami tűzoltóság szétverését jelentené, mert az önkormányzatok a tűzoltóság fenntartására biztosított költségvetési fedezetet más célokra használnák fel. Ez a magatartása emberileg érthető, mert a szervezetet erősen karcsúsítani kellene, megyei szervezeteivel együtt: a szakmai irányítás nem igényelné a mesterségesen felduzzasztott személyzeti és gazdasági ügyekkel foglalkozó létszámot. A BM „logikája” azonban különös: az átszervezéssel – sőt még a BM szervezeti és működési szabályzatával is ellentétben – a jogszabály-előkészítéssel is azt az Országos Parancsnokságot bízta meg, amelynek saját magát kellene „karcsúsítani”. Ennél a logikánál azonban az is természetes, hogy az Országgyűlés által a városi tűzoltóságok fenntartására, tehát az önkormányzatok részére biztosított fedezetet a BM külső szervei – a megyei tűzoltóságok – kapják meg, amelyek azt saját költségvetésükkel összemosva használják fel. Így azután az is előfordulhat, hogy a tűzoltást végzők húsz, a megyei adminisztrátorok egyes megyékben hatvan százalék fizetésemelést kaptak az elmúlt évben.
Felmerülhet az a kérdés: egyáltalán felvetik a városi tűzoltók a törvény végrehajtásának szükségességét? A válasz egyértelmű: az illetékes helyettes államtitkár az összevont parancsnoki értekezleten kijelentette, hogy nem lenne szerencsés ma ezt a kérdést felvetni. Ki az a tűzoltótiszt, a félmilliós munkanélküliség idején, aki egy ilyen „eligazítás” után felszólal?
Nem tudom, hogy a helyettes államtitkár úr hol tanulta az állampárti kézi vezérléses irányítási rendszert, de azt tudom, hogy kiválóan alkalmazza: a törvény ugyanis hiába mondja ki, hogy a tűzoltás az önkormányzat közszolgáltatási feladata, és ennek érdekében a városi tűzoltóság általános irányítása az önkormányzat kötelezettsége, ha a belügyminiszter a munkáltatói jogot és a költségvetési fedezetet nem adja át. A helyettes államtitkár úr a törvénysértést úgy követi el, hogy „állásfoglalás”-ban rendelkezik, az állásfoglalás pedig nem jogszabály, tehát jogi úton megtámadhatatlan.
Ma – egy 1971-ben keltezett törvény szerint – egyedül és kizárólag magának a belügyminiszter úrnak van a városi tűzoltóságok tagjaira vonatkozó munkáltatói joga, és ezt a hatáskörét egy éve nem hajlandó az önkormányzatokra átruházni. Ezzel a magatartásával gyakorlatilag a tűzoltást és kárelhárítást végző teljes személyi állományt törvényen kívüli állapotban tartja.
Egyetlen kérdés marad: mit szól ehhez az Alkotmánybíróság?
- Belföld [6]