A sértett búvik s nem figyel
1992. május 4-én kezdődött és előreláthatóan szeptemberben ér véget a Fővárosi Bíróságon az eddigi legnagyobb skinheadper. Nem ez az első eset, hogy skinheadeket állítanak bíróság elé Magyarországon, de első alkalommal vádolják őket a Btk. 156. paragrafusa alapján „nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekménnyel”. (Az általunk megkérdezettjogászok nem emlékeztek rá, hogy alkalmazták-e valaha ezt a paragrafust ez idáig.)
Kovács Sándor ügyész, akit a 168 óra megkérdezett, a határok nyitottságával magyarázta, hogy miért éppen most került sor a 156. paragrafus alkalmazására.
Holott a válasz egyszerűbb: korábban a hasonló ügyekben garázdaság és izgatás (vagy közösség megsértése) volt a vád. E két verbális bűncselekmény a pártállam elmúlásával a büntető törvénykönyv 1989-es reformja során megszűnt, illetve átalakult. Maradt tehát a puszta garázdaság: a rendőrség, tudomásunk szerint, ennek alapján tett vádemelési javaslatot. E jogi minősítés szerint azonban nem volna megkülönböztethető a spontán utcai összecsapás és meghatározott csoportok ellen tudatosan irányuló erőszak. A Fővárosi Főügyészség ezért megváltoztatta a cselekmény minősítését.
A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy az elmúlt időszak legemlékezetesebb skinheadügyében – 1988-ban, a kőbánya-kispesti metró végállomásánál kubai vendégmunkásokat (jórészt nőket) támadtak meg a bőrfejűek – dr. Bócz Endre, jelenleg fővárosi főügyész, akkor még helyettes, ugyanezt a vádat javasolta. Akkor azonban még az izgatás volt a közkeletű politikai bűncselekmény.
A vád így izgatás, aljas indokból elkövetett – súlyos és könnyű – testi sértés, lopás és garázdaság volt. Dr. Vaskuti András tanácsa 1988 októberében az elsőrendű vádlottat három év négy hónapi fegyházbüntetésre ítélte, s a legenyhébb büntetés is – fiatalkorúak esetében – egy év hat hónap felfüggesztett volt.
A vádlottak védői téves jogi minősítés miatt fellebbeztek. Ezt annál is inkább tehették, mert a másodfokú tárgyalás idején (1989 májusa) az izgatás jogi kategóriáját már kikezdte a rendszerváltás. A másodfokú ítélet kimondta, hogy a fajgyűlölő dalok és jelszavak éneklése és kiabálása nem minősül izgatásnak – azaz nem államellenes bűncselekmény –, hanem a közösség megsértésének jogi kategóriájába tartozik, mert „nem lehet megállapítani, hogy a vádlottak azért cselekedtek a tényállásban részletezettek szerint, hogy másokban ébresszenek, szítsanak gyűlöletet idegenekkel, színes bőrűekkel szemben”. Mivel ez utóbbi cselekmény büntetési tétele jóval enyhébb, mint az izgatásé, a ’88-as skinheadper vádlottjai akkor sokat köszönhettek a politikai enyhülésnek. A másodfokú bíróság az első fokon kiszabott büntetéseket átlagosan harmadára csökkentette. (Az enyhítés további indoka az volt, hogy a sértettek és a tanúk csak kevés támadót ismertek föl személy szerint, s így sok esetben nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani a vádlottak felelősségét.)
Ebből a szempontból a mostani ügyben sincs könnyű dolga a bíróságnak. (Az ügyet ugyanaz a Vaskuti András tárgyalja, aki az 1988-as per elsőfokú ítéletét hozta.) A húszoldalas vádiratban és a hatoldalas kiegészítő vádiratban összesen negyvennyolc, nagyrészt fiatalkorú vádlott szerepel, akik a cselekmények elkövetésekor egyforma öltözéket viseltek, s hajuk is egyformára volt nyírva. A tanúk – többnyire a sértettek – ezúttal is inkább azzal voltak elfoglalva, hogy a fejüket védjék, s eközben nem tudtak pontos megfigyeléseket tenni. Ezért a bíróság most is jórészt csak a bőrfejűek vallomásaira támaszkodhat. (A rejtve magukkal hordott és a „csata” idején előhúzott ütőszerszámok alapján már jobban lehetett őket azonosítani. Baseballütő, boxer, kábel, lánc, csákánynyél, vasbot, székláb, porszívócső stb. És ami mindig náluk, illetve rajtuk van: a vastag, nehéz skinheadbakancs, a lányokon pedig a hegyes orrú csizma, az úgynevezett boszorkánycipő.) Tovább nehezíti az azonosítást, hogy a negyvennyolc vádlott csak töredéke annak az „egyenruhás” tömegnek, amely a támadásokat véghezvitte.
Prózai pofonok
A pionírkorszakban egy jó skinhead-balhéhoz egy megfelelő skinheadkoncert kellett, ahol „lelkesítő dalok” hangzottak el (a ’88-as ügy elsőrendű vádlottja, Dudás András is rockénekes, a Pannon Skin együttes vezetője volt). A dalszövegek által ideológiailag felvértezve és némi alkoholtól felbátorodva indultak a skinheadek cigány-, arab-, néger-, román-, csöves-, török-, sátánista-, perzsa- stb.-verő körútjukra. Ma már nincs szükség lelkesítő koncertekre, még az alkohol sem nélkülözhetetlen. A verés ma már rutinprogram.
1991. január 25-én a Boráros téren gyülekeztek a skinheadek, a vádirat szerint 64-en. Bemelegítésként megkergettek egy-két cigány, arab és fekete férfit, majd elhatározták, hogy felmennek a Gellérthegyre sátánistákat verni. Útközben a hídon egy ismeretlen férfit gázsprayvel lefújtak, és megrugdosták, mert úgy gondolták, hogy cigány. Mivel a hegyen nem találtak sem sátánistákat, sem csöveseket, Kőbányára indultak, hogy cigányokat keressenek. „Heil Hitler” vezényszóra összetörtek egy Zsigulit, mert cigány volt a tulajdonos. Egy buszmegállóban három fekete fiatalemberrel találkoztak. Miután azok nem akartak velük „kiállni”, a földre lökték és megrugdosták őket. A feketék nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek. (Később a nigériai fiatalemberek nem akartak magáneljárást kezdeményezni, mert, mint mondták, a vallásuk tiltja ezt. Ketten közülük azóta félelmükben elhagyták az országot.) Ezután a csoport tagjai „bomberdzsekijüket kifordították, mivel a kívül hordott narancssárga, illetve vörös bélés a skinheadnyelven azt jelenti, hogy felkészültek a verekedésre”. A Piccoló söröző előtt sorakoztak fel, hogy az ottani cigányokkal megütközzenek. A bent lévők – cigányok és nem cigányok vegyesen – először hamutartókkal és székekkel védekeztek, majd a hátsó kijáraton próbáltak menekülni, de ezt a skinheadek megakadályozták. Néhány cigány felvette velük a harcot. Ezek súlyos sérüléseket szenvedtek. A környéken lakók hívták a rendőrséget, és ők maguk is, különböző szerszámokkal felfegyverkezve, a skinheadek felé tartottak. A bőrfejűek menekülésre fogták a dolgot; ki gyalog, ki villamossal, ki taxival. Egy csoport a 68-as buszra ugrott fel. Itt fogták el őket a rendőrök, szám szerint 29-et.
Más alkalommal – kb. negyvenen – az Örs vezér terén gyülekeztek, s a Keleti felé vették az útjukat, hogy cigányokat vagy arabokat verjenek. Egy arab férfit gázsprayvel lefújtak, majd lefogták, s a többiek láncokkal, botokkal ütlegelték őt. Ezután letépték az ingét és az óráját. A vérző férfinak végül sikerült közülük kimenekülnie, és egy autóbusz vette föl az utána rohanó üldözők elől.
Ezen kívül még hét hasonló esetet sorol fel a vádirat, a pótvádiratban még egy eset szerepel. Ezúttal egy cigány könyvárust és egy arab férfit rugdostak meg 1991. november 29-én – tehát már jóval a nyomozás megindulása után! – részben ugyanazok az elkövetők.
Ügyészségi vélemények szerint a skinheadtámadásoknak csak elenyésző töredéke válik rendőrségi, bírósági üggyé. Ha közbe is lép a rendőrség egy-egy (ritka) esetben, akkor is leggyakrabban a sértettet állítják elő, és nem a támadókat. Így érthető, ha a megtámadottak nem jelentkeznek később a hatóságoknál.
Hajas fiúk
A tárgyalás legtöbbször egy osztályfőnöki órához hasonlít. A vádlottak szabadlábon védekeznek, néha egy időben húszan–harmincan ülnek a vádlottak padján. A hajuk időközben kinőtt, szépen meg is vannak fésülve. Sokan közülük az előző skinheadügyről szóló könyvből tanulták meg, hogyan kell kinéznie és viselkednie egy igazi skinheadnek. Az idegenek gyűlöletét sokan korábbi rossz tapasztalataikra vezetik vissza (pl. megverték őket a cigányok), de sokan vannak olyanok is, akik az ország jövőjét féltik tőlük. Ezek nemcsak faji, de nemzetiségi alapon is különbséget tesznek. Olyan is akad, aki a négerek verését például elítéli, de a cigányokkal szemben semmit sem tart túl keménynek.
Van, aki fegyelmezetten várja, amíg szólítják, és van, aki poénkodik, „rendetlenkedik” – felszólítás nélkül is közbeszól. Őket ilyenkor megintik. Az alkalmi nézők – barátok, barátnők – néha egy osztálykirándulás hangulatát viszik be a tárgyalóterembe. A tanúk sorra elmondják, amit láttak (ami történt velük), a vádlottak pedig legtöbbször tagadják vagy csak enyhébb formában ismerik el igaznak a tanúk állításait. Arról a per során még nem esett szó, hogy támogatja-e őket valamilyen politikai csoport vagy nem.
Hírek szerint dr. Nagy László, akit Romhányi László ügyvédjeként ismerhetett meg a nem szakmai közönség, a védelem részéről egy, a New York Times-ban megjelent cikket fog idézni, amely viszonylag elismerően ír a magyarországi skinheadekről. (Nyilván a lap tekintélye miatt idézi ezt a cikket, és nem Porubszky István Jánost [TIB], aki a 168 órának adott nyilatkozatában elmondta, hogy „ezek mind magyar édesanyáknak a gyerekei, és itt csak rosszat lehet róluk hallani, holott ez egyáltalán nem így van”.) Dr. Nagy László bejelentette, hogy egy Kanadában élő skinheadvezért is megidézett tanúnak, aki a mozgalom nemes céljait lenne hivatott ecsetelni. A nyári szünet előtti utolsó tárgyalási napon az ügyész is bejelentette, hogy a Martin Luther King Egyesület és egy cigányszervezet egy-egy tagját szeremé a bíróság előtt megkérdezni arról, hogy a skinheadek működése miatt hány külföldi hagyta el az országot, ez milyen politikai bonyodalmakhoz vezetett, és milyen hátrányokat szenvedtek el emiatt a cigányok. Az ügy tehát nem marad meg az utcai verekedések szintjén.
- Belföld [6]