„…utamból éppen egy vasárnap tértem vissza Pestre. Átöltözködvén s megebédelvén délután bérkocsit szólítva a Városligetbe hajtattam. Alig találok szavakat azon lehangoló érzés ecsetelésére, amely az egymást érő, s mind előretörekvő, a haladás korszakát már megkezdett nagy városok után, Pest ez egyetlen mulató helye, a Városliget láttára rajtam erőt vett. Elhagyottságot s pusztulást észleltem, bárhová tekintek. A Ligetben a vasárnap dacára alig egynéhány ember lézengett. A tó mocsárhoz hasonló külsőt mutatott, félig sással benőve. Csak a Páva, most Nádor-szigeten szemléltem egy kis csődületet, oda törekedtem tehát. A jelenlegi fürdő előtti szabad téren katonai zenekar játszott, s a köré kisebb mesteremberek a magukkal hozott eledelt fogyasztva valának letelepedve családjaikkal egyetemben, akik néhányai kissé fölöntve a garatra kölcsönöztek élénkséget a lehangoló képnek. Sehol a haladásnak, a kényelemnek, a mívelődésnek legkisebb nyoma sem volt észlelhető – hanyatlás, pusztulás mindenfelé. Keblem lehangoltságán a szemembe toluló könnyek könnyítének némileg, s feleszmélve elaléltságomból megfogadám, hogy ez elhagyott, s általam annyira kedvelt fővárosunk emelését tűzendem ki életem egyik vezéreszméjéül.”
Báró Podmaniczky Frigyes fogadkozott így 1856-ban. A Naplótöredékekből, de persze a történelemből is tudjuk, a gavallér báró később valóra váltotta fogadalmát: a Budapest fejlesztésére vonatkozó nagyszabású tervek megálmodója, sőt egyik megvalósítója lett.
A Beszélő olvasói azonban talán azt is tudják, hogy a barátai egykor Demszky Gábort nevezték Podmaniczky-nak. Nem mintha akkor bárki is sejtette volna, hogy az ötletes és merész szamizdatkiadó Budapest főpolgármestere lesz. Csupán a nagykockás zakója, szlávos hangzású neve miatt, no meg talán azért, mert a báróval abban is egyetértett, hogy bajunkban „egyes-egyedül a nők képesek bennünket… valóban megvigasztalni”.
Demszky-Podmaniczky a múlt héten volt negyvenéves!
Vajha még az is beteljesülne, amit Andrássy Gyula miniszterelnök mondott a bárónak, amikor az, ellenzéki létére, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felállításáról és feladatköréről szóló javaslatát előadta neki:
„Kedves barátom, hajdani báró Gibitz, te nagy kópé vagy, s mint igazi telivér ellenzéki, azt akarnád elérni, hogy a Deák-párt a maga dicsőségét a készítendő csatornákba s vízvezetéki csövekbe, egyszóval a föld alá temesse. Mire azután kormányra fognátok jutni, a föld alatti láthatatlan munka elkészíttetvén általunk – tik az alap fölé emelnétek »ad maiorem dei gloriam« a fényes felépítményt, hirdetendők urbi et orbi a balközép párt fényesen sugárzó eredményeit és dicsőségét.”
Mindazonáltal a miniszterelnök elfogadta az ellenzéki javaslatot, s az meg is valósult.
A bizonyíték rá: Budapest.
- Fül [6]