Skip to main content

Fül

Iványi Gábor: Pásztorok, pásztorok örvendezve…


Mindig, még így vénülő fejjel is magával sodor a gyerekkori emlék. Bámulom a fa alatt az ajándékokat, s hallgatom az ismerős történetet a pásztorokról, „akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett”, s azon tűnődöm, hogy milyen rossz lehet nekik, se karácsonyfa, se pingpongütő, se töltött káposzta, se bejgli. Szolgálatban vannak. Most is ők jutnak eszembe, mikor Zsoltikára gondolok.

Zsoltika két öccsével együtt itt nőtt fel a fölöttünk lévő lakásban. Vidám, de koraérett fiúcska volt. A családban nincs apa, ne kérdezzük, miért.


N. L. [Neményi László]: Meghalni Szomáliáért?


A magyar kormány eleget kíván tenni az amerikai kérésnek, és kész részt vállalni az ENSZ szomáliái akciójához kapcsolódó egészségügyi és szállítási feladatokból. Sőt, a kormány azt is javasolni fogja a parlamentnek, hogy járuljon hozzá néhány századnyi önkéntes alapon összeállítandó katonai egység részvételéhez is. Megborzongató hír, hideglelős dilemma. Nehéz kategorikusan állást foglalni, de a parlamentnek rövidesen épp ezt kell tennie.

Az ENSZ szomáliái akciója jogszerű és kétségtelenül humanitárius célkitűzéseket szolgál.


–lt [Solt Ottilia]: Ki kit győzött le?


„Vajon milyen feltételhez kötik az MDF-en belüli erős csoportok a bólintást (a kétkulcsos áfára)? A parlamentben azt suttogják, hogy Hankiss és Gombár feje az ár” – írtuk november 7-én. Később, az MDF-frakció balatonkenesei kimerítő frakcióhétvégéje után úgy látszott, hogy józanabb fordulatot vesz az ügy, s a kormánypártok egy kis bizottságot bíztak meg az adók és a költségvetés népbaráttá formálásával.

(kőszeg): A konszenzuskeresés homokozója


Hosszú kormányzati előkészítés, három hónapos parlamenti – bizottsági, albizottsági – munka után az Országgyűlés elfogadta a távközlési törvényt. A különböző érdekcsoportok bulletinekkel, tájékoztatókkal árasztották el a képviselőket, volt köztük még egy mesének álcázott szórakoztató könyvecske is.

solt: Kétkulcsos áfa – első jelenet


A költségvetés és az adók alighanem a miénknél megállapodottabb parlamentekben is a nagy politikai játszmák tárgyai. A kormányoknak el kell fogadtatniuk következő évi működésük anyagi alapjait, s a parlamentek politikai erői feltételekhez köthetik az életfontosságú igent. Különösen, ha népszerűtlen költségvetést, népszerűtlen adókat kell megszavazni.

Hétfő délután elkezdődött a küzdelem a magyar parlamentben is: sorra került a Pénzügyminisztérium költségvetési csodafegyverének, a kétkulcsos áfa bevezetéséről szóló törvénynek az általános vitája.


(kőszeg): Rákóczi, akárki…


A hét végén lezárul az SZDSZ idegőrlő elnökválasztási kampánya, eldől, ki lesz az elnök, kik lesznek az ügyvivők, feltehetőleg két évre dől el, ezzel jó darabig nem kell majd foglalkoznunk.

A múlt évben a Beszélő nyílt teret kínált az elnökjelöltek híveinek, a lapban folyó két hónapos vita azonban még azt sem tisztázta, miféle lehetőségek közül kívánnak választani (és milyenek között választhatnak) Tölgyessy hívei meg az ellenfeleik.


t [Solt Ottilia]: Önkéntes éhezők


Az éhezés 20. napja után, egy – bár a Létminimum Alatt Élők Társaságának szervezésétől függetlenül – paksi éhségsztrájkoló halála árán a tömegkommunikáció mégiscsak keblére ölelte a bicskei demonstrációt. A kormánypárti propaganda konyháján kifőzték a követendő álláspont kvintesszenciáját: zsarolás, terrorizmus, bizonyos ellenzéki erők aknamunkája a kormányellenes éhezés.

lt [Solt Ottilia]: Szégyen


Antall miniszterelnök úr gőgösen, méltóságteljesen, keményen visszautasította a sajtó, egyes politikusok és közéleti személyiségek alpári észjárását. Nevezettek arra célozgattak ugyanis, hogy a kormánynak vagy a kormánykoalíciónak netán valami köze lehetett az október 23-i Kossuth téri Sajnálatos Eseményekhez, melyek során egy jól ismert, Csurkát és Antallt éltető – közel sem a skinheadekre és neonáci ifjakra korlátozódó – csoport a köztársaság elnökét nem hagyta megszólalni. Miniszterelnök Úr! Sajnos, szánalmas ez a nagy méltóság.

Beszélő főnix


A Beszélőt éppen a megszűnés veszélye fenyegeti. Némi kintlévőség, több adósság, és a folyószámlán csak a törlesztésre elegendő pénz, meg talán a következő számra való…

Mi tagadás, volt már ilyen. Például 1983-ban, amikor a Nagy Imre-emlékszámot (kétszer is) majdnem teljes egészében elvitte a rendőrség. Akkori fejre állásunknál az olvasók segítettek ki a bajból, akiknek fontos volt, hogy a Beszélő legyen.


révész: A kocka le van ejtve


A szlovák kormány úgy döntött, hogy a nagy októberi szocialista forradalom 75. születésnapjára szerez magának még néhány kilométer Dunát, mert ami van, az neki nem elég.

Aktuális lapszám

Beszélő

Kedves Olvasók!

Szomorú bejelentéssel tartozunk: a Beszélő 2012. decemberi nyomtatott száma lesz egyelőre az utolsó a sorban. Ezzel 31 éves korszak zárul le a lap történetében, talán nem véglegesen. Az elmúlt két év egyre növekvő bizonytalansága, a pénzhiány, a finanszírozás ellehetetlenülése, a csökkenő példányszám láttán úgy éreztük, felelőtlenség volna belevágni úgy a következő évbe, hogy még a mostaninál is kevésbé tudjuk garantálni a lap rendszeres megjelenését.

E-kikötő

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Blogok

A trafikpályázatok ügyében ne törődjünk a politikusok kijelentéseivel. Miként figyelmen kívül hagyhatjuk a vesztesek (sértettek) kijelentéseit is. Előbbiek azt állították, hogy a koncessziós pályázatok a lehető legszabályosabban zajlottak, utóbbiak állítása szerint a fideszes rokonok, haverok, köznapi megnevezéssel csókosok nyerték a legjobb pályázatokat. Első közelítésben fogadjuk el...