A mi lapunkból mindig ez a tartalom melletti vezérfül készül el utoljára, Szent Lapzárta éjszakáján. Erre a lapszámra azonban nem készült el a fül. Amit most olvas a kedves olvasó, az egyszerűen nem létezik. Fülíróink java a nyár áldozatául esett.
Az utókor érdeklődő diákjai számára, akik az 1992 júliusában megjelent ómagyar lapokban török vészről, török áradatról, török ostromról, török átokról szóló cikkek garmadával találkoznak, le kell szögeznünk az ómagyar sajtó eme félreeső zugában, hogy ezekben a napokban békés ótörök állampolgárok mennek haza szabadságra Ó-Magyarországon keresztül.
Ezeknek az ótörök állampolgároknak úgy, mint az ómagyaroknak, fejenként egy fejük van, az se kutyából, a kezüket nem áztatják ómagyar vérben, hanem dolgoznak velük távol az otthonuktól egy hideg országban, törik a hideg ország nyelvét, á
Minden középiskolás megtanulja, hogy az eposz tárgya – a homéroszi minta nyomán – valamely világméretű küzdelem, amelyre odafigyel az egész mindenség. Hogy a trójai háború valóban ilyen küzdelem volt-e, azt nehéz megállapítani, minthogy nemigen van róla más forrásunk, mint maga a homéroszi mű. Szigetvár védelme azonban bizonyosan nem volt az, epizód volt az oszmán hódítás történetében. A Szigeti veszedelem esztétikai minőségét ez mégsem csorbítja, a fogékony olvasó átéli és elhiszi, hogy Szigetnél dől el kereszténység és pogányság, a jó és a rossz küzdelme.
Vajon mikor tetőzött Magyarországon a kommunizmus elleni harag? 1958-ban, amikor akasztottak? 1956-ban, amikor belegéppuskáztak a tömegbe? 1951-ben, amikor lesöpörték a padlást? 1948-ban, amikor beleültek a hatalomba? Hajlok arra, hogy úgy véljem: 1946-ban.
A szarajevói villámlátogatás után Párizsban némelyek Szent Johannához hasonlítják a francia elnököt, írja némi túlzással (és némi iróniával) egy osztrák újság. Amiként az utóbb máglyára küldött pásztorlány felszabadította az angol ostrom alá vett Orléans-t, akként szabadította fel a 75 éves francia vezető a szerb ostromgyűrűbe fogott szarajevói repülőteret. Illetve: nem egész akként. Inkább csak szimbolikusan.
A szimbolizmus egyébként is belengi a nemes vállalkozást.
A múlt héten nem jelent meg a Beszélő. Ezen a héten ellenben 64 oldalas dupla számot vehet a kezébe az olvasó, a szokásosnál egy nappal korábban, már csütörtökön. Ha a cél felől nézzük, akár dicsekedhetünk is. Sikerült megvalósítanunk valamit, amit régóta tervezünk: visszatérünk a péntekiről a csütörtöki megjelenésre. A hírlapárusok egybehangzóan azt állítják, kedvezőtlen a pénteki megjelenés.
Gondoltam, most, hogy megjelent a szamizdat Beszélő Összkiadás (BÖK), szelíd szóval arra biztatom az egykori demokratikus ellenzék és törvényes gyermeke, az SZDSZ ellen fenekedőket, hogy ne sajnálják a fáradságot, vegyék kézbe a három vaskos kötetet – s amennyire ez, mai „rohanó világunkban” egyáltalán lehetséges –, tanulmányozzák át alaposan a csaknem háromezer oldalnyi szöveget. Aztán tegyék tárgyilagosan mérlegre, amit olvastak, s szembesítsék saját megrögzött ítéleteikkel. Hátha… Hátha kiderül, hogy akad köztük olyan, amelyik korrekcióra szorul.
A Beszélő szerkesztői családias kapcsolatban érzik magukat a lap olvasóival. Olykor hírt adunk a szerkesztőségi élet mindennapjairól, az írás-szerkesztés óráiban sülő rakott krumpliról és a lapzárta hektikus izgalmáról. Most ünnepről tudósítunk.
A holnap hírei
A Beszélő régi és új szerkesztői számára elérkezett a betakarítás napja, megjelent a régi Beszélő 27 számának összkiadása. Három kötet, háromezer oldal.
Látványnak is hatalmas kiadvány.
Demokrácia akkor van, ha a polgár elhiszi, hogy demokrácia van. Ha elhiszi, hogy azt választhatja, ami és aki megítélése szerint jobb. Demokrácia akkor nincs, ha a polgár elhiszi, hogy a hatalom birtokosa adott, és ennek az adottságnak megfelelően kell nem képviselőt, hanem protektort választania.
írta önéletrajza címlapjára Székely Éva, a sokszoros úszóbajnok. A győztes megengedheti magának, hogy a dobogón kicsorduljon a könnye, hogy lássák az örömét vagy csupán a szörnyű feszültség oldódását. Róla senki sem fogja azt gondolni, hogy bánatában vagy dühében sír.
A vesztesnek ellenben jó arcot kell vágnia, mosolyogva kell gratulálni a győztesnek, és így is tesz, ha tud viselkedni. Ha ellenben vagdalkozni kezd, a vetélytársát szidja, a bírót meg a közönséget, csak önmagát járatja le.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét