Skip to main content

Tévedtem

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Gondoltam, most, hogy megjelent a szamizdat Beszélő Összkiadás (BÖK), szelíd szóval arra biztatom az egykori demokratikus ellenzék és törvényes gyermeke, az SZDSZ ellen fenekedőket, hogy ne sajnálják a fáradságot, vegyék kézbe a három vaskos kötetet – s amennyire ez, mai „rohanó világunkban” egyáltalán lehetséges –, tanulmányozzák át alaposan a csaknem háromezer oldalnyi szöveget. Aztán tegyék tárgyilagosan mérlegre, amit olvastak, s szembesítsék saját megrögzött ítéleteikkel. Hátha… Hátha kiderül, hogy akad köztük olyan, amelyik korrekcióra szorul. Hátha a vélekedések egy része a tények nem ismerésén alapult. Hátha találtatnak olyan mozzanatok, amelyek valamelyest mérsékelhetik a gyűlölet intenzitását. Hátha bebizonyosodik: ha nézetazonosságról nincs is szó, a kölcsönös tisztelet még helyreállítható. Hátha nem szükségszerű a magyar közéletnek ez a végzetes kettészakadása, ez a süketek párbeszéde, ez az ökölrázó, habzó szájú esztelen monologizálás.

Gondoltam, Kis János emberi és politikai megítélése szempontjából fontosabb, hogy mit írt és szerkesztett bele a Beszélőbe 1981-től 1989-ig, mint az, hogy ki volt az anyja.

Gondoltam, Vásárhelyi Miklós megítélése szempontjából legalább olyan fontos, hogy mit tett 1953 óta, mint az, hogy mit írt 1948-ban huszonévesen Pócspetriről.

Gondoltam, számít valamit Haraszti Miklós megítélése szempontjából, hogy – amikor erre az égvilágon semmi nem kényszerítette – milyen kíméletlen őszinteséggel nézett szembe a szamizdat-Beszélő hasábjain a saját gyermekkori politikai szocializációja kínos következményeivel és a kilábalás gyötrelmeivel.

Gondoltam, ha valaki becsülettel átrágta magát a BÖK-ben található tengernyi betűn, cikken, dokumentumon, ám ellenséges érzületei jottányit sem finomultak, akkor nincs mit tenni.

Mindezt néhány nappal ezelőtt gondoltam. Azóta megjelent az Új Magyarország vezércikke. Ebben ismét kimondatik, hogy a szamizdat-Beszélő természetesen a pártállam aljas hatalmi céljait szolgálta. Hogy a BÖK nem könyv, nem kordokumentum, még csak nem is a közelmúlt tisztázását szolgáló történelmi segédkönyv, hanem egyike azoknak a módszereknek, amelyekkel egy sanda szándékú, restaurációra törekvő csoportocska szalonképessé akarja álcázni magát. Olcsó bolsevista trükk. Ki sem kell nyitni, bele sem szabad pillantani, a benne található mondatok tartalma tökéletesen érdektelen.

Olvasni fölösleges. Elég, mint hajdan, a ráolvasás: imperialista ügynök, rovott múltú ellenforradalmár, szabotáló kulák származék.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon