Skip to main content

Inkább a törökök…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az utókor érdeklődő diákjai számára, akik az 1992 júliusában megjelent ómagyar lapokban török vészről, török áradatról, török ostromról, török átokról szóló cikkek garmadával találkoznak, le kell szögeznünk az ómagyar sajtó eme félreeső zugában, hogy ezekben a napokban békés ótörök állampolgárok mennek haza szabadságra Ó-Magyarországon keresztül.

Ezeknek az ótörök állampolgároknak úgy, mint az ómagyaroknak, fejenként egy fejük van, az se kutyából, a kezüket nem áztatják ómagyar vérben, hanem dolgoznak velük távol az otthonuktól egy hideg országban, törik a hideg ország nyelvét, állják a hideg ország rosszabbjainak hideg tekintetét, hogy többre jussanak, mint otthon lehet, vagy egyáltalán megéljenek, ha otthon nem lehet.

Általában nyáron mennek szabadságra, mint az ómagyarok, ilyenkor általában elutaznak, mint az ómagyarok, általában hazautaznak, mint a lakóhelyüktől távol dolgozó ómagyarok, telepakolják autóikat gyermekeikkel és mindazzal, amit hazulra vásároltak, mint az ómagyarok, csak gyerekből van nekik több.

A munkahelyük és a hazájuk közötti járt utat 1991-ben eltorlaszolta egy tőlük független okokból kitört randa, véres háború, s azóta egy másik járt úton járnak. Azóta az ómagyaroknak fizetnek az átutazóvízumért, félmillióan összesen sok millió márkát.

Azok az ómagyarok, órománok, óegyebek, akik éppen azokban a napokban érkeznek a határra, amikor ők, irdatlanul sokat várakoznak. Éppoly sokat, mint ők, legfeljebb kevesebb gyerekkel. És persze közülük mindenki akkor érkezik, amikor ők érkeznek.

Kedves érdeklődő magyar diákok, tekintsétek adaléknak korunk megítéléséhez, hogy volt 1992 júliusában egy ómagyar lap, amely azt írta, hogy:

KEDVES TÖRÖKÖK!

Teljen kellemesen a szabadságotok két hosszú úti gyötrődés között. És a jövőben is inkább Ti járjatok erre, mint a háború.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon