Az utókor érdeklődő diákjai számára, akik az 1992 júliusában megjelent ómagyar lapokban török vészről, török áradatról, török ostromról, török átokról szóló cikkek garmadával találkoznak, le kell szögeznünk az ómagyar sajtó eme félreeső zugában, hogy ezekben a napokban békés ótörök állampolgárok mennek haza szabadságra Ó-Magyarországon keresztül.
Ezeknek az ótörök állampolgároknak úgy, mint az ómagyaroknak, fejenként egy fejük van, az se kutyából, a kezüket nem áztatják ómagyar vérben, hanem dolgoznak velük távol az otthonuktól egy hideg országban, törik a hideg ország nyelvét, állják a hideg ország rosszabbjainak hideg tekintetét, hogy többre jussanak, mint otthon lehet, vagy egyáltalán megéljenek, ha otthon nem lehet.
Általában nyáron mennek szabadságra, mint az ómagyarok, ilyenkor általában elutaznak, mint az ómagyarok, általában hazautaznak, mint a lakóhelyüktől távol dolgozó ómagyarok, telepakolják autóikat gyermekeikkel és mindazzal, amit hazulra vásároltak, mint az ómagyarok, csak gyerekből van nekik több.
A munkahelyük és a hazájuk közötti járt utat 1991-ben eltorlaszolta egy tőlük független okokból kitört randa, véres háború, s azóta egy másik járt úton járnak. Azóta az ómagyaroknak fizetnek az átutazóvízumért, félmillióan összesen sok millió márkát.
Azok az ómagyarok, órománok, óegyebek, akik éppen azokban a napokban érkeznek a határra, amikor ők, irdatlanul sokat várakoznak. Éppoly sokat, mint ők, legfeljebb kevesebb gyerekkel. És persze közülük mindenki akkor érkezik, amikor ők érkeznek.
Kedves érdeklődő magyar diákok, tekintsétek adaléknak korunk megítéléséhez, hogy volt 1992 júliusában egy ómagyar lap, amely azt írta, hogy:
KEDVES TÖRÖKÖK!
Teljen kellemesen a szabadságotok két hosszú úti gyötrődés között. És a jövőben is inkább Ti járjatok erre, mint a háború.
- Fül [6]