Skip to main content

Muszájprovokátorok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hankiss Elemér kibillentette a főműsoridőből az antidemokratikus hírszolgáltatás élmunkását, és most sok demokratikus érzelmű polgártársunk úgy érzi, hogy több oka van a félelemre, mint eddig volt. Szeretnénk megnyugtatni ezeket a polgártársainkat: nincs több ok – eddig sem volt kevesebb. Aki a konszenzus lehetőségét félti, az a demokráciát félti, de ez a lehetőség minden ellenkező híreszteléssel, reménnyel, őszinte vagy őszintétlen szándéknyilatkozattal ellentétben eddig is alig létezett. A konszenzus számos építőelemét össze lehet hordani, de eddig még senki sem tudta megmutatni azt a közös fundamentumot, amelyre ezeket rá lehet építeni. A kormánypártok felől egyetlen biztató hang sem érkezett, hogy él tudnának fogadni egy olyan megoldást, amelyben csak azok kezébe kerülhet a közszolgálati média, akiknek a pártatlanságában az ellenzék is megbízik, és nyoma sincs annak, hogy az ellenzék lemondana erről a biztosítékról. Egyik fél sem engedheti meg magának, hogy ezt a választóvonalat átlépje.

Az ellenzék némiképp hasonló helyzetben van a közszolgálati médiumokkal, mint a bősi vízlépcsővel az ország. A kormánypártok körében rohamosan nő a törvénytipró C változat híveinek a tábora. A médiavitában a C változat azt jelenti, hogy a kormány kormánybiztosok kinevezésével, esetleg az intendánsok (nota bene Antall József korábbi alelnökjelöltjei) kinevezésével egyoldalúan a saját birtokára tereli a nemzet Tévéjét és Rádióját, s az ellenzéknek ahhoz, hogy a C változatot elkerülje, ebben az elterelésben kellene aktívan közreműködnie. Ahogy a Duna-védők mondják: ez nem kompromisszum, ez hazaárulás. Nincs olyan demokrácia-visszapótló rendszer, nincsenek olyan személyi alkuk, amelyek ebben az esetben a független, demokratikus közszolgálati média életképességét biztosíthatnák. Itt jó megoldás csak akkor lesz, ha azok lesznek kormányon, akik nem akarnak kormánymédiát.

A C változat tábora a jobbszélről növekszik, és mostanság éri el a kormányt. Pálfy G. felmentésének nyilvánosságra hozatala után néhány órával az igazságügy-miniszter a KDNP székházában már jelezte, hogy ha novemberben lejár az a határidő, amelyet az Alkotmánybíróság a médiatörvény létrehozására megszabott, akkor olyan jogi szükségállapot áll be, amelyben a kormány azt tesz, amit akar.

A kormány pedig csak akkor áll meg a szükségállapot fele vezető úton, ha szükségállapot nélkül is azt tehet, amit akar.

Ha a köztársasági elnök nem mond le arról az Alkotmánybíróság által is elismert jogáról, hogy megakadályozza a tévé és a rádió pártos kezekbe kerülését, ha a médiaelnökök nem adják át a politikai műsorok feletti hatalmat (is) az alelnök-komisszároknak, ha nem válnak meg azoktól az erkölcsi, politikai és szakmai normáktól, amelyekkel egy demokratikus országban a közszolgálati médiát vezetni lehet, ha nem adják fel önmagukat, és nem hagyják válasz nélkül, ha szembeköpik őket, ha nem tekintik érinthetetlennek azokat a műsorenklávékat, amelyek a csahos szélsőjobbot szalonképes irányzatként vezetik be a köztudatba, akkor nincs más lehetőségük, mint hogy újra és újra továbblendítik a provokációs spirált.




Fekete Gyula nevezte egy írásában Csurkát muszáj-Herkulesnek. Nos, ha ő a muszáj-Herkules, akkor mi legyünk inkább a tökmagjankó muszájprovokátorok.













Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon