Hankiss Elemér kibillentette a főműsoridőből az antidemokratikus hírszolgáltatás élmunkását, és most sok demokratikus érzelmű polgártársunk úgy érzi, hogy több oka van a félelemre, mint eddig volt. Szeretnénk megnyugtatni ezeket a polgártársainkat: nincs több ok – eddig sem volt kevesebb. Aki a konszenzus lehetőségét félti, az a demokráciát félti, de ez a lehetőség minden ellenkező híreszteléssel, reménnyel, őszinte vagy őszintétlen szándéknyilatkozattal ellentétben eddig is alig létezett. A konszenzus számos építőelemét össze lehet hordani, de eddig még senki sem tudta megmutatni azt a közös fundamentumot, amelyre ezeket rá lehet építeni. A kormánypártok felől egyetlen biztató hang sem érkezett, hogy él tudnának fogadni egy olyan megoldást, amelyben csak azok kezébe kerülhet a közszolgálati média, akiknek a pártatlanságában az ellenzék is megbízik, és nyoma sincs annak, hogy az ellenzék lemondana erről a biztosítékról. Egyik fél sem engedheti meg magának, hogy ezt a választóvonalat átlépje.
Az ellenzék némiképp hasonló helyzetben van a közszolgálati médiumokkal, mint a bősi vízlépcsővel az ország. A kormánypártok körében rohamosan nő a törvénytipró C változat híveinek a tábora. A médiavitában a C változat azt jelenti, hogy a kormány kormánybiztosok kinevezésével, esetleg az intendánsok (nota bene Antall József korábbi alelnökjelöltjei) kinevezésével egyoldalúan a saját birtokára tereli a nemzet Tévéjét és Rádióját, s az ellenzéknek ahhoz, hogy a C változatot elkerülje, ebben az elterelésben kellene aktívan közreműködnie. Ahogy a Duna-védők mondják: ez nem kompromisszum, ez hazaárulás. Nincs olyan demokrácia-visszapótló rendszer, nincsenek olyan személyi alkuk, amelyek ebben az esetben a független, demokratikus közszolgálati média életképességét biztosíthatnák. Itt jó megoldás csak akkor lesz, ha azok lesznek kormányon, akik nem akarnak kormánymédiát.
A C változat tábora a jobbszélről növekszik, és mostanság éri el a kormányt. Pálfy G. felmentésének nyilvánosságra hozatala után néhány órával az igazságügy-miniszter a KDNP székházában már jelezte, hogy ha novemberben lejár az a határidő, amelyet az Alkotmánybíróság a médiatörvény létrehozására megszabott, akkor olyan jogi szükségállapot áll be, amelyben a kormány azt tesz, amit akar.
A kormány pedig csak akkor áll meg a szükségállapot fele vezető úton, ha szükségállapot nélkül is azt tehet, amit akar.
Ha a köztársasági elnök nem mond le arról az Alkotmánybíróság által is elismert jogáról, hogy megakadályozza a tévé és a rádió pártos kezekbe kerülését, ha a médiaelnökök nem adják át a politikai műsorok feletti hatalmat (is) az alelnök-komisszároknak, ha nem válnak meg azoktól az erkölcsi, politikai és szakmai normáktól, amelyekkel egy demokratikus országban a közszolgálati médiát vezetni lehet, ha nem adják fel önmagukat, és nem hagyják válasz nélkül, ha szembeköpik őket, ha nem tekintik érinthetetlennek azokat a műsorenklávékat, amelyek a csahos szélsőjobbot szalonképes irányzatként vezetik be a köztudatba, akkor nincs más lehetőségük, mint hogy újra és újra továbblendítik a provokációs spirált.
Fekete Gyula nevezte egy írásában Csurkát muszáj-Herkulesnek. Nos, ha ő a muszáj-Herkules, akkor mi legyünk inkább a tökmagjankó muszájprovokátorok.
- Fül [6]