Skip to main content

A Gloire fényesítése

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A szarajevói villámlátogatás után Párizsban némelyek Szent Johannához hasonlítják a francia elnököt, írja némi túlzással (és némi iróniával) egy osztrák újság. Amiként az utóbb máglyára küldött pásztorlány felszabadította az angol ostrom alá vett Orléans-t, akként szabadította fel a 75 éves francia vezető a szerb ostromgyűrűbe fogott szarajevói repülőteret. Illetve: nem egész akként. Inkább csak szimbolikusan.

A szimbolizmus egyébként is belengi a nemes vállalkozást. A környékbeli dombokról kilőtt ágyúgolyókkal, srapnelekkel együtt ott kereng a levegőben Ferenc Ferdinánd ködalakja, s vele együtt a bosnyák diáké, Gavrilo Principé, aki 78 évvel azelőtt ugyanitt, ugyanezen a napon azért lőtte le Ausztria–Magyarország trónörökösét, hogy hazája Szerbiához csatlakozhassák. Mitterrand házigazdája viszont a szerbektől elváló, a horvátokkal összefogó Bosznia elnöke volt. Közben Belgrádban teljes erővel zajlott a „Vidovdan”, a szerbek nagy nemzeti ünnepe, s százezrek követelték Milosevicsnek, a végzet emberének távozását. Egykoron 1988-ban, amikor megindította a kampányt a volt Jugoszlávia más népeinek leigázására, őrjöngve ünnepelték. Most átlátják, ha nem seprik sürgősen félre, népét a teljes pusztulásba viszi. Mitterrand látogatásának is ez az üzenete.

A partnerek az Európai Közösségben, akiket Mitterrand elfelejtett a lisszaboni csúcson útiterveiről tájékoztatni, fanyalogva fogadták a Mitterrand okozta meglepetést. Kivált az elsőségükre mindig féltékeny németek. De a horvátok nagy protektora, a Frankfurter Allgemeine Zeitung külügyi szerkesztője nemcsak azért neheztelt, mert úgy dukált volna, hogy az utazás ötlete Kohlnak jusson eszébe. Indulatos kommentárjában nem átallja megkérdezni: mi volt a villámlátogatás célja? Az, hogy feledtesse a régi mulasztásokat, és előre eltakarja a leendő mulasztásokat? A kurta kommentár csúcspontja a fenyegető hangon előadott „remény”, hogy nem bizonyul igaznak a (valószínűleg csupán a szerkesztő fejében gyökeret vert) verzió, amely szerint „Mitterrand csupán azért ment Szarajevóba, hogy távol tartson onnan más rendteremtő hatalmakat”.

Mitterrand útja miatt az amerikaiak is bosszankodnak. Ők azt gondolják, hogy a látogatás az amerikai vezetés gyöngülését demonstrálja. „Mitterrand – és vele együtt egyes német politikusok – az Egyesült Államok európai befolyásának csökkentésére törekszenek; a biztonsági problémák megoldását az erősödő Európai Közösségre akarják bízni” – hangoztatja az International Herald Tribune helyzetmagyarázata.

Nem ok nélkül dühöngenek a németek és az amerikaiak. A franciák makacsul küzdenek, hogy az Európai Közösség vezetéséből a németekkel egyenrangúan vegyék ki a részüket. És éppoly szívesen tevékenykednek azért, hogy mérsékeljék a kontinensen az amerikai befolyást.

Kétségtelen, hogy a franciák ellentmondásosan szerepelnek a délszláv válság megoldását kereső tanácskozásokon. Most Lisszabonban is megakadályozták a szerbek egyedüli agresszorként való megbélyegzését. Következetlenségük mögött egyrészt hagyományos, az első, de még inkább a második világháborúra visszanyúló szerb szimpátiáik fedezhetőek fel. Másrészt megragadnak minden okot és álokot, hogy előrehajtsák az önálló, az amerikaiaktól egyre jobban függetlenedő európai hadsereg ügyét, amire kiváló alkalmat kínál a balkáni konfliktus. Ha az ottani események meggyorsíthatják az európai hadsereg fejlesztését, még az sem nagy ár, hogy a szerbek ellen kell bevetni ezt a hadsereget.

Az egy csapással több legyet ütni szerető Mitterrand látogatását valószínűleg főként belpolitikai szempontok motiválták. Az Európai Közösség jövőjéről elrendelt népszavazással megosztotta jobboldali ellenfeleit. A szarajevói bátor kalanddal további lépést tett megsápadt népszerűségének kifényesítésére, a dicsőségre szomjas francia képzelőerő fellobbantására.

Lehet, hogy a fejében motoszkáltak az egyre sűrűsödő bírálatok is, amelyek azt hiányolják, hogy a kommunizmus bukását követő új történelmi szakaszban nincsenek a helyzet magaslatára emelkedő államférfiak, csak kicsinyes, fantáziátlan, cselekedni gyáva politikusok. Fájóan hiányzik egy Churchill, egy De Gaulle vagy egy Adenauer. Mitterrand most megpróbált a nagy elődök nyomába lépni.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon