A szarajevói villámlátogatás után Párizsban némelyek Szent Johannához hasonlítják a francia elnököt, írja némi túlzással (és némi iróniával) egy osztrák újság. Amiként az utóbb máglyára küldött pásztorlány felszabadította az angol ostrom alá vett Orléans-t, akként szabadította fel a 75 éves francia vezető a szerb ostromgyűrűbe fogott szarajevói repülőteret. Illetve: nem egész akként. Inkább csak szimbolikusan.
A szimbolizmus egyébként is belengi a nemes vállalkozást. A környékbeli dombokról kilőtt ágyúgolyókkal, srapnelekkel együtt ott kereng a levegőben Ferenc Ferdinánd ködalakja, s vele együtt a bosnyák diáké, Gavrilo Principé, aki 78 évvel azelőtt ugyanitt, ugyanezen a napon azért lőtte le Ausztria–Magyarország trónörökösét, hogy hazája Szerbiához csatlakozhassák. Mitterrand házigazdája viszont a szerbektől elváló, a horvátokkal összefogó Bosznia elnöke volt. Közben Belgrádban teljes erővel zajlott a „Vidovdan”, a szerbek nagy nemzeti ünnepe, s százezrek követelték Milosevicsnek, a végzet emberének távozását. Egykoron 1988-ban, amikor megindította a kampányt a volt Jugoszlávia más népeinek leigázására, őrjöngve ünnepelték. Most átlátják, ha nem seprik sürgősen félre, népét a teljes pusztulásba viszi. Mitterrand látogatásának is ez az üzenete.
A partnerek az Európai Közösségben, akiket Mitterrand elfelejtett a lisszaboni csúcson útiterveiről tájékoztatni, fanyalogva fogadták a Mitterrand okozta meglepetést. Kivált az elsőségükre mindig féltékeny németek. De a horvátok nagy protektora, a Frankfurter Allgemeine Zeitung külügyi szerkesztője nemcsak azért neheztelt, mert úgy dukált volna, hogy az utazás ötlete Kohlnak jusson eszébe. Indulatos kommentárjában nem átallja megkérdezni: mi volt a villámlátogatás célja? Az, hogy feledtesse a régi mulasztásokat, és előre eltakarja a leendő mulasztásokat? A kurta kommentár csúcspontja a fenyegető hangon előadott „remény”, hogy nem bizonyul igaznak a (valószínűleg csupán a szerkesztő fejében gyökeret vert) verzió, amely szerint „Mitterrand csupán azért ment Szarajevóba, hogy távol tartson onnan más rendteremtő hatalmakat”.
Mitterrand útja miatt az amerikaiak is bosszankodnak. Ők azt gondolják, hogy a látogatás az amerikai vezetés gyöngülését demonstrálja. „Mitterrand – és vele együtt egyes német politikusok – az Egyesült Államok európai befolyásának csökkentésére törekszenek; a biztonsági problémák megoldását az erősödő Európai Közösségre akarják bízni” – hangoztatja az International Herald Tribune helyzetmagyarázata.
Nem ok nélkül dühöngenek a németek és az amerikaiak. A franciák makacsul küzdenek, hogy az Európai Közösség vezetéséből a németekkel egyenrangúan vegyék ki a részüket. És éppoly szívesen tevékenykednek azért, hogy mérsékeljék a kontinensen az amerikai befolyást.
Kétségtelen, hogy a franciák ellentmondásosan szerepelnek a délszláv válság megoldását kereső tanácskozásokon. Most Lisszabonban is megakadályozták a szerbek egyedüli agresszorként való megbélyegzését. Következetlenségük mögött egyrészt hagyományos, az első, de még inkább a második világháborúra visszanyúló szerb szimpátiáik fedezhetőek fel. Másrészt megragadnak minden okot és álokot, hogy előrehajtsák az önálló, az amerikaiaktól egyre jobban függetlenedő európai hadsereg ügyét, amire kiváló alkalmat kínál a balkáni konfliktus. Ha az ottani események meggyorsíthatják az európai hadsereg fejlesztését, még az sem nagy ár, hogy a szerbek ellen kell bevetni ezt a hadsereget.
Az egy csapással több legyet ütni szerető Mitterrand látogatását valószínűleg főként belpolitikai szempontok motiválták. Az Európai Közösség jövőjéről elrendelt népszavazással megosztotta jobboldali ellenfeleit. A szarajevói bátor kalanddal további lépést tett megsápadt népszerűségének kifényesítésére, a dicsőségre szomjas francia képzelőerő fellobbantására.
Lehet, hogy a fejében motoszkáltak az egyre sűrűsödő bírálatok is, amelyek azt hiányolják, hogy a kommunizmus bukását követő új történelmi szakaszban nincsenek a helyzet magaslatára emelkedő államférfiak, csak kicsinyes, fantáziátlan, cselekedni gyáva politikusok. Fájóan hiányzik egy Churchill, egy De Gaulle vagy egy Adenauer. Mitterrand most megpróbált a nagy elődök nyomába lépni.
- Fül [6]