Skip to main content

Nem is dramolett, dráma!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Tisztelt Ház – pontosabban annak kormánypárti többsége, megigazult. Miután az október 5-i (hétfői) egész ülésnapon át folyt az ádáz küzdelem a Torgyán pártelnök által jelölt Izsó Mihály mandátumának igazolása körül (az első fordulóról a múlt héten tudósítottunk), s a kérdés úgy maradt a levegőben, hogy a kormánypártok szavazóképtelenné tették a Házat. Ezen az oldalon 134 képviselő nem nyomott semmilyen gombot – az igazolt távollévőktől eltekintve. A nem szavazók közül például Kónya Imre MDF-es frakcióvezető egészen biztosan a Házban volt.

Miért e kétségbeesett obstrukció, ami egyébként igazán nem a hatalmon lévők fegyvere? Fontos MDF-es személyiségek nem is tagadták, hogy aggasztja őket a kisgazdaszavazatok jövője. Szívós, türelmes munkával édesgetik vissza ellenzékbe vonult torgyánisták embereit, s íme, a halál beavatkozik – a múlt héten immár harmadszor. S a listákról (a kisgazdafrakció döntő többsége listákról került a parlamentbe) a sajnálatosan törvényes elnök, Torgyán küldözgeti a maga katonáit, mint a mesebeli banya a szövőszékéről. S ki tudja, meg lehet-e szabadulni az elnöktől valaha? Ennek elejét kell venni, gondolhatták az ország kormányozhatóságáért felelős férfiúk, ha másként nem, erővel. Elvégre a boszniai háborúhoz képest semmiség nem tudomásul venni különféle instanciák (Legfelsőbb Bíróság, országos választási bizottság) verdiktjét. Csakhogy az erőgépezet fogaskerekei közé homok szorult. Már a múlt héten, a fideszes Áder Jánosnak az alkotmányos botrány megállítására – az ülés azonnali felfüggesztésére – irányuló indítványa fölötti szavazás jelezte ezt. A fellépés váratlan volt, a térben is kiterjedt MDF-es frakciónak nem volt módja egyeztetni, így aztán, különösen a Kónya doktortól messze ülők lelkiismeretük vagy a közelükben elhelyezkedő tekintélyek lelkiismerete szerint szavaztak. 16 MDF-es, köztük két államtitkár, Fejes Attila és Katona Tamás szavazott „igen”-nel. (De szilárdan leszavazták a törvényt 56-an, köztük a hajdani Független Jogász, dr. Kónya, a Jogi Egyetem tanára, dr. Kutrucz és az igazságügyminiszter.)

„Igen”-t mondott – egyedül a miniszterek között – a kereszténydemokrata Füzessy Tibor egykori ügyész is. S még a közvetlenül érintett kisgazda 35-ök sem tudták mind lenyelni az erőszakkal pikánsán fűszerezett gombócot, mert az általános „nem”-mel ellentétben Oláh Sándor, Ómolnár Miklós, Pásztor Gyula és Zsíros Géza tartózkodott. Ennyi „átszavazás” elég volt ahhoz, hogy Áder javaslata 54 százalékkal győzzön.

A gőzhenger elakadt. Október 5-én órákig tartó vita, rendkívüli házbizottsági ülés, a mandátumvizsgáló bizottság részletes jelentésének meghallgatása után megint a kiinduló kérdésben kellett szavazni: igazolja-e a Ház Izsó Mihály mandátumát. A határozatképtelenség miatt érvénytelen szavazás is mutatta a kormánypártok megosztottságát. A kisgazda 35-ök közül már az is jelezte zord rosszallását a szégyenteljes procedúrával szemben, aki egyáltalán megnyomott valamilyen gombot. Ilyen volt Oláh Sándor, Ómolnár Miklós, Pohánkovics István, Kósa András és Tarján Lászlóné államtitkár. „Igen”-nel szavazott 19 MDF-es képviselő. Akik Áderre is és a mandátumigazolásra is „igen”-t mondtak, azokat bizton tekinthetjük a jogállam feltétlen tisztelőinek, akik azt is tudomásul veszik, ha a jog nem ízlésüknek megfelelően oszt igazságot. Név szerint: dr. Balás István, Balázsi Tibor, Illésy István, Speidl Zoltán és Tarnóczky Attila. Persze lehet, hogy más feltétlen jogtisztelők egyik vagy másik alkalommal hiányoztak.

Aztán eltelt egy éjszaka. Az ellenzéki pártok frakcióvezetői közben tanácskoztak, kiszivárgott bizonyos célozgatás a név szerinti szavazás indítványozásáról. De erre nem került sor. Október 6-án reggel Szabad György házelnök ismét szavazásra tette fel a kérdést. 70 százalék igennel Izsó Mihály az ellenzék tapsa, a kormánypártiak fagyos csöndje közepette elfoglalta helyét. Így még nem ért véget erőpróba a köztársaság parlamentjében. Nem a több győzött, hanem az igaz.

Fordulat? Vagy csak az aradi vértanúk napján nem akarták kísérteni Iustitia istennőt?












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon