Skip to main content

A fák nem nőnek az égig / Piszkos Fred szeretete / Csurkátlan MDF / Toll és lövészárok / Ettől persze még

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az elmúlt hónapokban még olyan is kicsúszott egyik-másik szerzőnk tollából, hogy érdemes olvasni a Magyar Fórumot. S így is volt. Belőle lehetett megtudni, hogy mitől helyénvaló félnünk, ha nem akarunk nagyon megijedni, amikor a kormány megvalósítja azt, amit a tanulmányírói munkásságával világhírnévre szert tett hajdani drámaíró feladatul tűzött ki. Az elmúlt héten történt egy s más, ami – remélem, hogy nem pusztán vágyaim beszélnek belőlem – törölheti a Magyar Fórumot az ajánlott olvasmányok jegyzékéből.

A fák nem nőnek az égig

Szerintem kezd nyilvánvalóvá válni, hogy Csurka pár számmal nagyobb cipőt akart magára húzni. Pedig a médiavita Pálfy G. menesztését követő ki tudja hányadik kiéleződése mennyei ajándék lett volna a csurkista vonalnak. De ezúttal a helyzet nem akart igazán kiéleződni. A kormány médiafelelősei némi habozás után teljesen lemondtak a szellemi rohamosztagosok bevetéséről, és ehelyett a (kényszeredett) mosolydiplomáciát részesítették előnyben. Katona Tamás, a nagy zsugás, most Csurkának nem osztott lapot.

Noha hétfő éjszaka, amikor ezeket a sorokat írom, még mindig úgy tűnik, hogy a kormány ezúttal valóban megegyezésre, a közszolgálati médiumok körülötti áldatlan állapotok alkotmányos felszámolására törekszik, mégsem valószínű, hogy elsősorban azért tért napirendre (alapjában véve) Pálfy G. menesztése fölött, és azért zárta ki a csurkistákat az alkudozásból, mert előzékenynek kíván mutatkozni az ellenzékkel szemben, és ily módon elő akarja segíteni a kompromisszum létrejöttét. Ha ilyen, hangok kormányközeli körökből elhangzottak, akkor feltehetőleg csak azt a taktikai célt szolgálták, hogy áldozatként állítsanak be egy olyan lépést, amelyet egyébként szíves-örömest megtettek. (Vagy pedig, ez is előfordulhatott, a nyilatkozó be nem avatottságáról tanúskodnak.)

Piszkos Fred szeretete

A jól informált – Paul Georg Hefty (a hazai ellenzéki újságíróknál feltétlenül jobban informált – vele szóba állnak) a tekintélyes és konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban már a Vasárnapi Újságos Győri Béla lefokozása után úgy érzékeltette a bonyolult magyar belpolitikai helyzetet a német olvasóval, hogy kifejezte azt a gyanúját, miszerint Antall József Gombár Csaba iránti minden ellenszenve ellenére – és hozzáteszem én, minden kormánypárti ricsaj és fogcsikorgatás ellenére – örült a gombári tettnek. Minden bizonnyal ez a helyzet Pálfy G. esetében is. Egyrészt a miniszterelnök esetleg rájöhetett (elég sokáig tartott), hogy a csurkista médiasztárok ordenáré, fülsiketítő és túlbuzgó kormánypártisága mindenképpen olyan, mint Piszkos Fred szeretete: öl, butít és nyomorba dönt. Másrészt azok után, hogy Csurka szembefordult vele, zsarolni próbálta, kínos helyzetbe hozta, s miután nemzetközi tekintélye védelmében el kellett határolódnia e nagy magyar hazafi veretes rögeszméitől, Antall aligha akarhat rádiót és televíziót organizálni pont a csurkistáknak, akikkel elszámolnivalója lesz az MDF januárra halasztott országos gyűlésén. (Ahol – ugyancsak Paul Georg Hefty szerint – Antallnak meg kell szabadulnia mindazoktól, akik nem egyértelműen őt támogatták a Csurka-dolgozat utáni perpatvarban.)

Csurkátlan MDF

Azt a valószínűtlen esetet leszámítva, hogy Antall húzza a rövidebbet az MDF által januárban rendezendő Hosszú Kések Éjszakáján, Csurka – mint MDF-es tényező – napjai alighanem meg vannak számlálva. Az is valószínűtlennek látszik, hogy Csurka „megjavul”, és hajlandó lesz megnyirbált tekintéllyel és szájkosárban elüldögélni a parlamentben, de az is, hogy az MDF kormányzati szárnya még egyszer kiadja kezéből, és a csurkista mozgalmárokra bízza a kormánypárti agit.-prop. munkát. Csurka maga egyszer hideget, másszor meleget fúj. Egyfelől lefitymálja pártbeli ellenfelei erejét, másfelől óva int: „Jóvátehetetlen hibát követ el az MDF… felülvalóság, ha… kimesterkedi magából… eddig példásan hűséges, belső ellenzékét.”

Toll és lövészárok

A lap október 1-jei száma alapján bizonyosnak látszik, hogy szívet melengetően csüggedt hangulat uralkodik a Magyar Fórum szerkesztőségében. Kósa Csaba egyenesen azon gondolkodik, hogy leteszi a tollat, amellyel két „keserves” esztendővel ezelőtt befeküdt a „lövészárokba”, (!) hogy… (Nehéz épeszűek számára szánt szövegbe egy olyan idézetet beépíteni, amely Kósa staccatós hisztérikastílusában íródott. Újból próbálkozom.) Szóval négy célja volt, amikor befeküdt a lövészárokba. De mutatóba kettő is megteszi: „Felépíteni az erkölcsileg szétesett hazát. Átkarolni ezt a minden szeretettől megfosztott kis népet.” Lövészárok, építés, ölelkezés, s van még hit meg vállalás. Gyönyörű kép. S hozzá az eszmei mondanivaló: a davajgitárnak nézett toll. Minő szerencse, hogy nem fordítva van.

Mindegy. Mostanra K. Cs. „érteni és sejteni kezdi, hogy valahol valakik eldöntötték: nincsen szükség azokra, akik két esztendeje belehasaltak a lövészárokba”. Pontosan ez az, amiben reménykedem.

Ettől persze még

nem fordul minden jóra. Ki tudnám színezni, hogy milyennek képzelem például a Csurka nélküli csurkizmust. S ez abban a pakliban is benne van, amelyet épp Katona Tamás kever. Azonkívül az sem lesz fenékig tejfel, ha bekövetkezik az, amiben bízom, s ami egy IDU-tag meg EDU-tag jobbközép párttól el is várható: az tudniillik, hogy ne legyen eszelősen szélsőjobboldali alelnöke még akkor sem, ha az illető valamikor formátumos drámaíró volt. Csurka az MDF-en kívül is veszélyes lesz, a hajó fedélzetén elszabadult ágyú akkor, amikor viharos tengerre lehet számítani. Minden bizonnyal lesz egy neonáci – jó, ne nácizzak: neonyilas – párt, amelynek Csurka lesz a vátesze. Ez a párt sok kárt fog okozni, és sokakra fog frászt hozni.

Mégis. Ilyen pártok boldogabb vidékeken is vannak. Ott is kárt okoznak, és ott is sokakra hoznak frászt. Nálunk is lesz, van rá kereslet. De így legalább civilizált, európai törésvonalak alakulnának ki a magyar politikai térképen. S valami mesebeli fordulat eredményeképpen még egy olyan jobbközép párt is kijöhetne, amely őszintén hátat fordít annak a rossz – de kétségkívül konzervatív és magyar – hagyománynak, amelyben az elavult konzervativizmus nyitott a szélsőjobb felé.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon