Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A „többségből” mostanság „nemzeti centrummá” olvadt koalíciót a kétkulcsos áfa terve osztja meg (Beszélő, szeptember 26.). Ha az alapvető fogyasztási cikkek (élelmiszerek, energia és a gyógyászati cikkek) „0 kulcsos” áfáját 8 százalékos valódi adóvá változtatják, akkor a kormányzati becslések szerint is átlagosan 7-8 százalékkal emelkednek az alapvető fogyasztási cikkek árai. Abban az esetben viszont, ha ejtenék az áfaintézkedést, kincstári számítás szerint 56 milliárd forintnyi lakosságtól és 20 milliárd máshonnan származó bevételkieséssel nézne szembe a magyar állam. A KDNP és a kisgazdák keményen a kétkulcsosság ellen foglaltak állást, és szeptember 29-e késő délutánján, amikor az irányelvek feletti szavazásra került volna sor, a parlament határozatképtelen állapotba került. Szemtanúk állítják, ez a kisgazdák irányított véletlenjének műve volt, de a szavazólista ezt nem erősíti meg. Tény viszont, hogy mivel másnap megérkezett a három megváltó vaskos kötetbe foglalt költségvetés, a szavazás az irányelvek fölött bár nem ügye-, de okafogyottá vált. Függőben maradt az áfaügy.

Szövetségeskeresőben

A 168 óra riporterének kérdésére, mit szól a pénzügyminiszter a koalíciós berzenkedéshez, Kupa Mihály azt felelte, hogy ő nem mániákus, nem ragaszkodik a kétkulcsos áfához. „Koalíció ide, koalíció oda – mondta –, a parlament ezt együttesen fogja megvitatni, akár ellenzéki a párt, akár nem. Ha nem tetszik, hát akkor nem vezetjük be, és akkor szépen, drasztikusan levagdosok mindent, beleértve a képviselő urak fizetését is.” Bár eszerint a pénzügyminiszter tényleg nem mániákus, valójában inkább az új áfaszisztémához húz a szíve, hiszen a benyújtott költségvetés erre épül, és nem tartalmaz semmiféle programot oly drasztikus lefaragásokra, amelyekkel menteni lehetne az élelmiszerárakat. Tehát most már aki a kétkulcsosságot vitatja, az visszautasítja az egész költségvetést és vele a kormányba vetett bizalmat is.

Az ellenzék építő közreműködésére, ahogy az idézett nyilatkozatból is kitetszik, számít a pénzügyminiszter. Soós Károly Attila és Gaál Gyula a csütörtöki szabaddemokrata-sajtótájékoztón közölte, hogy három feltétellel támogatja az áfaintézkedést: ha ez megfelelő kiadáscsökkentő programmal párosul; ha az áfával behajtott többletbevételeket egy aktív gazdaságpolitikai fordulat finanszírozására fordítják (privatizációgyorsítás, ágazati és területi válságkezelés, munkahelyteremtés, garancialapok); és ha a rászorulók kompenzációt kapnak. De hát a törvényhozói ügymenet egymástól látszólag független jogszabályokra szabdal szét összetartozó kérdéseket, így csak az áfatörvény feletti szavazás után kerülnek terítékre – költségvetési törvény címszó alatt – a szabad demokraták feltételei. Hogyan képzelhető el tehát a feltételszabás? – kérdezte a Beszélő tudósítója, miután illetlenül bemutatkozott a régi harcostársaknak. „A bemutatkozásból is meg az értetlenségéből is látszik – válaszolt Soós Károly Attila –, hogy a Beszélő eltávolodott az SZDSZ-től!” Egyébiránt -derült ki – a szabad demokrata költségvetők készek előzetesen tárgyalni a kormánnyal. Valószínűtlen kimenetelű ajánlat ez, de azért mutatja, hogy most nem pártcsatározásokról van szó.

Sőt. A szabad demokraták együtt féltik a pénzügyminiszterrel, illetve még sokallják is a 185 milliárd forintra tervezett költségvetési hiányt, és bírálják a kormányt az államháztartási reform halogatása miatt. Bár kétségkívül történnek óvatos kormányzati lépések reformirányban is. Például a mostani három kötet áttekinthetőbb, és még több információval segíti a kötözködőket, mint a tavalyi öt: mintha az előterjesztő egyensúlyt féltő, a kiadások lefaragására áhítozó szövetségeseket keresne. A legtöbb mélységet azonban változatlanul elfedi a „bázis-előirányzat” varázsszó, kifejezve, hogy az adott fejezet (minisztérium) jövőre sem igen óhajt kevesebbet költeni annál a keretnél, amely az eddig összegyűjtögetett jogcímek szerint megilleti. E jogcímhalmozás folytán föl nem használt pénzek – pénzmaradványok – is keletkeznek a költségvetési szerveknél, ’91 végére 23 milliárd gyűlt így össze, és ez rejtve maradt a ’92-es költségvetés elkészítésekor (Beszélő, szeptember 18.). A mostani tervezet is zsákbamacskát árul pénzmaradvány-ügyben. Továbbá sejthetőleg abban sem változott a költségvetési metódus, hogy alultervezi a központi költségvetési szervek úgynevezett „saját bevételeit”.

A mozgás tere

A büdzsét feszítettnek mondják, avagy, ahogy az előterjesztés írja: szűk a mozgástere. A bevételi tervek több helyütt még így is merésznek látszanak: feltűnően nagy többleteket várnak a pénzintézetektől, a személyi jövedelemadókból (bizonnyal nem abból fakadólag, hogy az 1 millió forint feletti jövedelmekre 50 százalékos adót készülnek kivetni). Az áfabevételeknél 96 milliárdos többletet remélnek, de ebből „csak” 76 milliárdra rúg a kétkulcsosságtól várt haszon, tehát számottevő fogyasztásélénkülésre számítanak.

Hogy nagyok a kiadások, azt többnyire az elkötelezettségekkel magyarázzák, ami persze a költségvetés bázisszemléletéből is fakad. De nemcsak abból. A deficitfinanszírozás, azaz az államháztartás hiányának idei évig felhalmozódott és ’93-ban esedékes terhei igen komoly pénzeket emésztenek föl. Ennek csak egyik tétele tudható be annak, hogy 1992 végére várhatólag a belföldi államadósság a 2100 milliárd (2,1 billió) forintot is meghaladja, amiből csekély 24-et jövőre kell törlesztenie az államnak. (’94–95-ben ez a teher már 37-37 milliárd forintra ugrik, majd évről évre tovább nő, és 2000-ben eléri a 90 milliárdot. És e sorozathoz még hozzá fognak adódni a ’93-ban és az azután keletkező hiány miatt esedékes adósságtörlesztések.) Úgy is mondhatnánk: a hiány hiányt terem. Jövőre a központi költségvetési deficit 185 milliárdján túlmenően 37 milliárdos társadalombiztosítási deficit is várható, mindent összevetve pedig 211 milliárd forint államháztartási hiányt jósolnak. Ehhez a pénzt rögvest elő is teremtik kötvények és kincstárjegyek kibocsátásával, ám ennek kamatai még ’93 folyamán 46 milliárdot emésztenek föl.

Mindenestül a belföldi államadóssággal kapcsolatos terhek 14 százalékkal nőnek. Körülbelül ilyen mértékben, 15 százalékkal gyarapodik a javaslat szerint a költségvetési szervek támogatása, a családi pótléknak már csak 10 százalékos növelésére futja, ami e juttatás leértékelődését eredményezi. A felhalmozási kiadások közül a magánerős lakásépítés támogatására viszont 29 százalékkal többet kívánnak fordítani jövőre, mint az idén.

A nagyfokú elköteleződést (tehetetlenséget) úgy is kifejezik, hogy mindössze 38 milliárd forint áll rendelkezésre a fejleszteni kívánt – preferált – területek támogatására. Ez csakugyan úgyszólván elenyészik a muszájkiadások tengerében, sőt némileg a preferálót célokra előzetesen ígért 40 milliárdos keretből is le kell nyesegetni. A preferálás persze néni feltétlenül azt jelenti, hogy mennyi többlettámogatást adnak, hanem hogy mennyi tudható be a költségvetés jótéteményének, illetve mihez nem ragaszkodik az előterjesztő mániákusán.

Szociálpolitika és az egyetemisták

Jól kitetszik ez a szociális támogatások ábrázolásából: a jótéteményt e téren a szociális törvény bevezetése címszó alatt futó 13,5 milliárd alkotja. Ugyanakkor – a társadalombiztosítási kiadásokat is beszámítva – összesen 696 milliárdról 845-re (21 százalékkal) emelkednek a szociális kiadások. Viszont ennek túlnyomó részét a korábbi juttatási formák – tehát fiskálisszemszögből elkötelezettségek – teszik ki. Növekszik a munkanélküliség – aminek kormányzati becslését az ellenzékiek még túlzottan optimistának is tartják –, emiatt csaknem a duplájára, 117 milliárd forintra nő a Szolidaritási Alapból folyósított járadékok összege. A nyugellátás 15, a gyes és a gyed 14 százalékkal emelkedik, így tovább veszít reális értékéből. Igyekeznek takarékoskodni a táppénzzel, a gyógyszer- és gyógyászati támogatást viszont jövőre is favorizálják (16 százalékkal toldva meg az idei összegeket), pedig a jobbmódúak között is akadnak betegek. No és a központi költségvetés 253 milliárdos szociális keretén belül foglal helyet a családi pótlék és a szociális törvény szerény 13,5 milliárddal preferált területe. A hagyományos, állampolgári elvű (valójában teljesen asszociális) szociálpolitika horribilis összegeit kívánják kiegészíteni egy rászorultsági elvű elosztással. A rászorultságot a születő törvény szerint az önkormányzatok állapítanák meg, úgy folyósítanának gyermeknevelési támogatást a három- vagy többgyermekeseknek; munkanélküli-, jövedelempótló támogatást a szegény családban élő, régóta állás nélkül tengődőknek, akik már munkanélküli-segélyt sem kapnak; végül lakásfenntartási támogatást a szegény családoknak. Ezekre együttvéve csak 9 milliárdot irányoztak elő, mivel a szociális reformra szánt összeg másik részét valójában az áfaintézkedés kompenzációjára szánja a pénzügy, rászorultsági alapon.

Az oktatást 18 milliárd forinttal (14 százalékkal) növekvő összeggel támogatja a magyar állam, aminek egy részét a tanárok szeptemberi fizetése emelésének áthúzódó hatása emészti föl (jövőre nem terveznek ilyen központi bérintézkedést). A különlegesen fejleszteni kívánt felsőoktatásra 6,4 milliárd forint támogatási többletet fordítanak; a hallgatói létszámot a mostani tanévben 5000, jövőre újabb 3000 fiatallal növelik, közben javítani szeretnék a hallgató-oktató arányt is. Viszont tandíjemelésre kell számítaniuk az ifjaknak, növelik a kollégiumi térítési díjat (a Kupa-féle hároméves intézmény-felülvizsgálati tervben „a kollégiumok szállodai funkcióra átállításáról” is olvashatunk), közben ígérik, hogy megvizsgálják, miképp lehetne ösztönözni a tandíjak hitelezését.

Biztonság és közrend

Az ellenzék várható támadásainak kereszttüzében tekinti fejlesztendőnek a kormány a honvédelmi és a belügyi szférát. A honvédség fejlesztésének 5,1 milliárdját „a védelmi képességet döntően befolyásoló személyi állomány ellátására, illetményének, munkabérének növelésére kívánja fordítani a tárca” – olvashatjuk az indoklásban. A költségvetési irányelvekben viszont még úgy indokolták a többlettámogatását, hogy „1993-ban nem kerülhető el a Magyar Honvédség gyors reagálóképességének fokozása, rugalmasan átcsoportosítható egységek létrehozása, hogy a határainkon élők biztonságának megvédésére ne feltétlenül a honvédség mozgósításával kelljen intézkedni”. Vélhetőleg a légierő és a légelhárítás fejlesztésére gondoltak, de aztán valamiképp kútba esett a terv, így aztán béremelésre fordítja a hadügy a pénzügytől egyszer már kialkudott kereteket. Illetve, gondolnak némi létszámfejlesztésre is, hogy legalább így gyarapítsák a szárazföldi és a légvédelmi csapatokat, együttvéve 62 000-ről 65 300 főre emelve a teljes létszámot.

A legszorgosabban a tárcák közül a belügy tör előre, költségvetése (az önkormányzati támogatások nélkül) 22 százalékkal nő. Növelni szeretnék a köztársasági megbízottak beosztottainak számát (régiónként 18 fővel); a határőrség úgynevezett akciószázadait korszerű eszközökkel szerelnék fel; nem kis összeggel fejlesztenék az önkormányzatok gazdálkodása felett őrködő regionális központokat, a TÁKISZ-okat; fejlesztenék a rendészeti szerveket is azzal a megokolással, hogy jövőre tömeges útlevélcseréknek nézünk elébe; a rendőrségnél az úgynevezett bevetésirányítási rendszert preferálják több mint 2,5 milliárdos összeggel, közben a tűzoltóságnak tizedannyi forrás jut az elavult berendezések korszerűsítésére, mint amennyire szerinte szükség volna. E jótéteményekre együtt 9 milliárdot szán a kormány. A határőrség létszáma 21 500-ról 22 200-ra bővül, a rendőrségé 37 000-ről 39 000-re, amely növekedés kizárólag a rendészetnek tudható be Boross úr fejezeti kimutatásai szerint. Viszont több embert mozgósít jövőre a polgári védelem (1452-t az idei év 958 polgári rendőre helyett). Közben a belügyön belül komoly átszervezések folynak, önállósul az Adatfeldolgozó Hivatal, a Rendészeti és a Bűnügyi Szakértői Kutatóintézet, és a belügy ezzel is félmilliárdos többletkeretet könyvelhet el, úgyszólván észrevétlenül.

Felülvizsgálat

A mozgástér tehát, ha szűk is, azért akad benne hely. Mintegy másfélezer központi költségvetési szerv működik ma az állam kebelében – olvashatjuk az indoklásban –, szükség van tehát az összevonásukra, közalapítvánnyá vagy társasággá alakításukra, és így kellene csökkenteni, megszüntetni vagy legalább állami megrendeléssé alakítani némely intézmények támogatását. Ezt vázolja föl címszavakban, a felelős tárcák megjelölésével az említett hároméves intézmény-felülvizsgálati terv. Például mihelyt közalapítvánnyá alakul a rádió és a televízió (mármint ha a koalíció is úgy akarja), rögvest nem támogatja, hanem megrendeli a műsorokat a magyar állam. Nehéz megállapítani, hogy lesz ebből az átszervezésből feladat-felülvizsgálat, mi történik például akkor, amidőn a jelenleg Miniszterelnöki Hivatalnál ténykedő Pressinform sajtószolgálat gazdasági társasággá válik: akkor már nem is lesz szükség a kormányzati sajtómunkára?

Szóltunk már az államháztartási reform másik vonulatáról, a rászorultsági elv szerény térnyeréséről. De van egy harmadik is: az államháztartás úgynevezett alrendszereinek profiltisztítása, elkülönítése a központi költségvetéstől. Ennek a törekvésnek – így a szabad demokrata bírálat – ellentmond a ’93-as önkormányzati finanszírozás, az a terv, hogy a személyi jövedelemadó állam és önkormányzatok közötti megosztásának 50-50 százalékos 70-30 százalékra változtatják, és ellentételképpen az önkormányzatoknak juttatott központi normákat emelik. Ez azt jelenti, hogy ezentúl nagyobb részben vonja el a központ a helybéliektől a gazdálkodói döntések lehetőségét. Általában is: ha az alrendszerek jól elkülöníthetők, valószínűbb, hogy az államháztartás pénzei jobban, takarékosabban költődnek el.

De ennek az irányvételnek megvannak a veszélyei is: pénzek kerülhetnek ki a parlamenti ellenőrzés alól. ’93-ban ez a veszély a két nagy állami tulajdonos, az Állami Vagyonügynökség és az Állami Vagyonkezelő Rt. képében leselkedik a népképviseletre. Igen komoly pénzek mozoghatnak a két tulajdonos vállalatbirodalmában áttekinthetetlenül. Annyit lehet tudni, hogy az ÁVÜ az ideiglenesen állami tulajdonnal kapcsolatos bevételeiből 5 milliárddal fogja támogatni a költségvetést, a privatizációs bevételek 14,5 milliárdja a kormányzati kezességvállalás fedezetére és „a privatizációval összefüggő közvetlen és közvetett kiadásokra” szolgál. Más privatizációs bevételekkel viszont – és ez üdvözlendő – nem a központi költségvetést, hanem a foglalkoztatást aktívan segíteni hivatott Foglalkoztatási és a Területfejlesztési Alapot, továbbá a Mezőgazdasági Átalakítási és Újjáépítési Alapot finanszírozzák. Az ÁV Rt-től 14 milliárd költségvetési hasznot remélnek.

• Beszélő