Skip to main content

A profik költségvetése

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Zárszámadás ’91


A költségvetés hiánya 114 milliárd forintra rúgott 1991-ben, annak ellenére, hogy a laikus és persze szabadon választott népképviselet 79 milliárdot hagyott jóvá ’90 végén. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy megsértették a törvényt (szám szerint az 1990. évi CIV-est), és nehéz kitérni a kérdés elől: vajon ki felel ezért. Igaz, ha ilyen kínos dolgok fölvetődnek, a kormány és pártja mindig fején találja a szöget. Nem lehetett pótköltségvetést kérni a Háztól – védekezett Kupa Mihály pénzügyminiszter és Komor Sándor MDF-es vezérszónok –, mert csak szeptember–októberben vált nyilvánvalóvá a baj, s ekkor már csak drasztikus lefaragásokkal lehetett volna segíteni rajta. „Szeptemberben ugyanúgy be kell tartani a törvényeket, mint áprilisban vagy júniusban” – felelt erre Gaál Gyula SZDSZ-es vezérszónok; szerinte presztízsokokból nem kért a kormány költségvetés-módosítást, „demonstrálni akarta, hogy végig tudja vinni az évet külön országgyűlési felhatalmazások nélkül is”.

Változatok egy presztízsharcra


Érdekes módon mialatt e vita zajlik, készíti elő a pénzügy az 1992-es pótköltségvetést, amely a jövő héten talán már a Ház asztalára is kerül. Bár újfent szeptembert írunk, ezúttal nem tartják az időpontot késeinek; kérni fogják annak jóváhagyását, hogy a büdzsé 200 vagy 220-230 milliárdos hiánnyal zárja az idei évet, ellentétben az előirányzott 70 milliárddal. Utóbbit a múlt év végi, éjeket nappalokká átlényegítő presztízsharcokban passzírozták át a törvényhozáson. De még ha újfent kész helyzet is áll elő, akkor sem lesz hiábavaló a vita. A laikus nép képviselete különösen két ponton akadékoskodhat, s ébreszthet gondolatokat talán a szélesebb közönségben is: hogy jó-e ez az irdatlanul nagy deficit, és hogy nem pazarol-e az állam, nem tehetnek-e a tárcák valamit a költekezés csökkentése érdekében. Nemcsak a pénzügyminiszter, hanem valamennyi miniszter felelős a költségvetés végrehajtásáért – biztatta a képviselőket Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke –, tehát valamennyiüket be kellene számoltatni a rájuk bízott pénzek elköltéséről.

Ami a deficit megítélését illeti, ez jócskán függ a párt- és kormányállástól. Az „élénkítés” koalíciós hívei (továbbá a büdzséügyben első számú szakértőnek számító Naszvadi György pénzügyi államtitkár-helyettes) azt állítják: a magyar gazdaság egyik fő rákfenéje, hogy kicsi a fizetőképes kereslet, ezt pedig némelyest oldani lehet az állami költekezéssel. Például: ha már sok magyar lakos kénytelen beérni a Trabanttal, legalább az állami szervek ne érjék be a Zsigulikkal (a zárszámadás tanúsága szerint ’91-ben a költségvetési szervek leginkább járműveiket cserélték le az állóeszközök közül). Az állam tud magának pénzt szerezni, tehát mégiscsak élénkül a (gépkocsi-)piac. Csakhogy ez az okoskodás akkor állná meg a helyét, ha a hazai ipar képes volna kiszolgálni a fizetőképes keresletet – vitázik egy hétvégi interjúban Békesi László MSZP-s képviselő, volt pénzügyminiszter. De nemcsak vásárlóerőből van kevés – érvel –, hanem korszerű kapacitásokból is. Az ellenzéki közgazdászok azért is károsnak tartják a növekvő deficitet, mert emiatt az államnak nagy összegű hiteleket kell fölvennie, így a kamatok magasak maradnak, és á megtakarítások az államot finanszírozzák a magánbefektetések és -vállalkozások helyett (lásd pl. interjúnkat Tardos Mártonnal a Beszélő június 27-i számában). És még valami: 1991-ben kincstárjegyek kibocsátásával fedezték le a költségvetési deficit parlamenti fölhatalmazás nélküli részét (azaz 35,4 milliárd forintot), s most a kormány arra kér fölhatalmazást, hogy ezeket a kincstárjegyeket hosszú lejáratú államkötvénnyé alakítsa át. Ez a módja ugyanis annak, hogy későbbi boldog időkre halasszák a köz jelenleg halmozódó terheit. Bár jutott belőlük ’91-re is elég, hiszen a hiányfinanszírozás is az adófizetők pénzébe kerül. (Csak a folyó hiányra fölvett MNB-hitelek után 6,9 milliárd, a kincstárjegyek után pedig 5,8 milliárd forint kamatot fizetett a költségvetés.)

Irányváltás suba alatt


De akármik is az előnyök és a hátrányok, a költségvetési hiány az előirányzathoz és különösen a ’90-eshez képest alaposan megugrott. A kormány és a zárszámadással szemben különben igen kritikus számvevőszék azzal magyarázza ezt, hogy elmaradtak az adóbevételek. Csakugyan, az adók közül csak a személyijövedelemadó-terv teljesült, s összesen (a pénzintézetekkel együtt) 65 milliárdos adóbevétel esett ki a költség vetéséből. A legfőbb ok a kincstári optimizmus, amellyel a kormány – az ellenzék és független intézmények ellenében – előre jelezte a KGST-piac összeomlásának ütemét. És mivel nem készült pótköltségvetés, nem kerülhetett sor ennek az optimista bevételi tervnek a felülvizsgálatára. Még csoda, hogy a hiány végül is „mindössze” 35 milliárddal lépte túl a törvényes szintet; ez a bel- és külföldi államadósságoknál elért megtakarításoknak és bevételi többleteknek (vagyis részben a hiány odábbgörgetésének), az általános tartalék teljes fölhasználásának és a felhalmozási kiadásoknál elért lefaragásoknak köszönhető (1. táblázat). A felhalmozások közül dicséretes módon az állami beruházások és a jamburgi gázvezetéképítés előirányzatait csökkentették, de növelték (1,1 milliárd forinttal) a magánerős lakásépítés támogatását.

1. táblázat: Az állami költségvetés jövedelmi („végrehajtási”) mérlege, 1991 (milliárd Ft-ban)


Bevételek<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Előirányzat (1990. évi CIV. törvény)

Teljesítés (zárszámadási javaslat)

Kiadások

Előirányzat (1990. évi CIV. törvény)

Teljesítés (zárszámadási javaslat)

Gazdálkodó szervezetek befizetései

231,6

200,4

Gazdálkodó szervezetek támogatása

66,1

56,4

Fogyasztáshoz kapcsolt adók

311,5

286,8

Fogyasztói árkiegészítés

31,3

42,3

A lakosság befizetései

133,9

133,4

Felhalmozási kiadások

62,1

55,0

Pénzintézetek befizetései

53,0

44,5

 

 

 

Központi költségvetési szervek befizetései

5,0

3,1

A társadalombiztosítás támogatása

13.6

14,7

Elvonás elkülönített állami pénzalapokból

1.3

1,3

Központi költségvetési szervek támogatása

279,0

285,3

 

 

 

Önkormányzatok támogatása

189,3

190,7

Nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból

 

 

 

 

 

származó bevételek

7,3

11,1

Elkülönített állami pénzalapok támogatása

69,2

67.9

Állami kölcsöntörlesztés és kamata,

 

 

 

 

 

állami alapjuttatás járadéka

27,5

31,9

Nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból eredő

 

 

 

 

 

kiadások

19,3

9,8

 

 

 

Belföldi adósságszolgálat

110.1

107,0

Egyéb bevételek

1,1

4,0

Egyéb kiadások

4,0

1,5

 

 

 

Általános tartalék

7,0

Bevételek összesen

772,2

716,5

Kiadások összesen

851,0

830,6

Költségvetési hiány

78,8

114,2

 

 

 


A kényszerek hatására suba alatt – legalábbis nyilvánosan nem vitatták meg – irányváltás következett be: deficitügyben a gazdaságvezetés föladta korábbi aggályait. A gazdasági folyamatok (2. táblázat) kedveztek ennek: hála az itthoni megtakarítások növekedésének, immár a belföldi pénzpiacon adósodhat el a költségvetés. (Ez különösen előnyös lehet, ha egyszer a kormánynak olyan pártjai vannak, amelyek netán ellene fordíthatnák azt a kommunistákkal szembeni vádat, hogy itt összejátszás történik a monetáris világszövetséggel.) Közben a külgazdasági mutatók (a fizetési mérleg, a valutatartalékok szintje) javultak, ez kedvező lehet a magyar fizetőképesség megítélésekor, könnyebb most elfogadtatni a nagyobb hiányt az IMF-fel, mint korábban. Végül pedig: bár ’91 rekordév volt az áremelkedés terén, az év közepén az infláció gyorsuló irányzata végre lassulásra váltott át, így most már azzal is érvelhetnek, hogy bármily nagy is a költségvetési hiány, nem okoz inflációt. Mindemiatt a deficit a könnyebb ellenállást kezdte jelenteni a ’91-es év folyamán: könnyebb most már itt elereszteni a gyeplőt, mint kiadásaik lefaragására ösztökélni az apparátusokat, amelyek egyébiránt természet adta konzervativizmusuknál fogva sorakoznak föl a mindenkori (de különösen a mostani) kormány mögé.

2. táblázat: A magyar gazdaság néhány mutatója, 1989–1991


 

1989

1990

1991

Bruttó termelés változása, %

1

5

1013

Bruttó hazai termék (GDP) változása, %

0

3

911

Fogyasztóiár-emelkedés, %

17

29

35

Munkanélküliségi ráta, %

 

1.7

8,5

Folyó fizetési mérleg egyenlege, millió dollár

1314

156

287

Valutatartalék az év végén, millió dollár

1725

1166

4017

Nettó lakossági megtakarítás év végén, milliárd Ft

 

272

646

Tervezett költségvetési hiány, milliárd Ft

21,1

9,9

78,8

Tényleges költségvetési hiány, milliárd Ft

54,0

1,4

114,2

Beszámítva a 82 milliárd Ft lakáshitel-elengedést


„Pénzmaradványok” milliárdjai

Mert nézzük csak meg, mi történt: miközben az adóbevételek nem folytak be kielégítően, rátettek még egy lapáttal – 6,3 milliárddal – a költségvetési szervek támogatására (1. táblázat). Az egyes fejezetek (minisztériumok) kiadásai rendre nagyobbra sikeredtek az előirányzott összegeknél (3. táblázat). Az előirányzat-módosítások jobbára törvényesek (maga az Országgyűlés is 7,2 milliárd forint többletkiadást hagyott jóvá a tavalyi év folyamán), bár a szabályszerűtlenségeket terjedelmes jelentésben sorolja föl a számvevőszék. Számos fontos kérdésben a megnyugtató szabályozás hiánya nyit teret a machinációknak. A legnyugtalanítóbbak a pénzmaradványok kezelésének sötét foltjai: a mindenkori költségvetés jogcímet ad az egyes apparátusoknak bizonyos pénzkeretek fölhasználására, de nem merítik ki ezeket a kereteket, hanem elrejtik a köz elől, a következő évi költségvetés pedig úgy készül el, mintha ezek a maradványok nem is léteznének. Tehát, akárhogy is, csorbát szenved a népképviselet elve. Szakmai gondok is adódnak persze: keveredik egymással az úgynevezett „pénzforgalmi” és „eredmény-szemlélet (tehát hogy a pénz csakugyan mozgott-e, vagy csak a felhasználás jogát kapta meg a pénzköltő az elmúlt naptári évben), amiből a számvevőszék nem kisebb következtetésre jut, mint hogy a bevételek és kiadások „teljesítési adatai a költségvetési törvény előírásainak nem felelnek meg”.

3. táblázat: Az állami költségvetés mérlege és a „pénzmaradvány” fejezetenként, 1991 (millió Ft-ban)



Fejezet

Bevétel

Kiadás

Pénz-maradvány

 

előirányzat (CIV. törvény)

teljesítés

előirányzat (CIV. törvény)

elszámolt teljesítés

 

l. Köztársasági elnökség

5

81

66

20

II. Országgyűlés

6

251

3217

3452

259

III. Alkotmánybíróság

14

161

163

10

IV. Legfelsőbb Bíróság

15

42

236

275

9

V. köztársaság ügyészségé

2

43

1 765

1 609

183

VI. Állami Számvevőszék

6

28

389

398

25

VII. Miniszterelnökség

1 678

4145

27704

12803

1 012

VIU. Belügyminisztérium

1 531

9739

229488

242348

2619

IX. Honvédelmi Minisztérium

7051

8015

54444

53580

1449

X. Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma

194

1 385

8685

9452

447

XI. Népjóléti Minisztérium

19327

24310

132635

140072

2216

XII. Igazságügyi Minisztérium

1 043

1 888

10071

11 560

553

XIII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium

20849

33719

30684

39329

3432

XIV. Külügyminisztérium

307

4471

5319

7452

2009

XV. Földművelési Minisztérium

6779

10956

17284

21 250

712

XVI. Munkaügyi Minisztérium

345

3220

22645

32798

513

XVII. Pénzügyminisztérium

739312

677101

182909

174246

1 070

XVIII. Művelődési és közoktatási Minisztérium

3943

11454

33779

39 700

2795

XIX. Ipari és Kereskedelmi Minisztérium

2683

3532

17398

13661

461

XX. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium

762

1 303

3291

3747

161

XXI. Magyar Tudományos Akadémia

3239

6640

8434

10302

1423

XXII. Magyar Távirati Iroda

1 287

1 316

1486

1463

62

XXIII. Magyar Rádió

1 051

2102

2377

3370

97

XXIV. Magyar Televízió

6703

10156

7843

10151

1 404

XXV. Nemzetközi elszámolások

7300

11 098

19273

9782

XXVI. Belföldi államadósság

27500

31 950

110100

107068

Összesen

Kiadás pénzmaradványokkal együtt Hiány

852910

858882

931696

931 696 78786

950096

973 038 114156

22942


13,7 milliárd forintnyi, ’90-ről áthozott maradványt használtak föl a költségvetési szervek, és 22,9 milliárdra rúg az a pénzösszeg, amely rendelkezésükre állt tavaly, mégsem költötték el. Például eredetileg 850 millió forintot rendelt a Ház a köztársasági megbízottak hivatalainak fölállítására, ami aztán évközi csökkentések és emelések végeredményeként 886 millióra változott; de csak 796, milliót használtak föl, így majdnem 91 millió lapult a belügynél maradvány gyanánt, mialatt a parlamentben az említett presztízsharc folyt az ez évi büdzsé körül. Vagy: még érthető a taktikai megfontolás, amelynek jegyében a művelődésügyi minisztérium központi apparátusa 80 milliócskát ’92-re hozott át; de vajon miért nem adta ki időben az 500 milliót, illetve 400 milliót abból a költségvetésből, amelyek a tudományegyetemeket és a műszaki egyetemeket illette meg? Mint annyi más kérdésre, erre sem kapunk a zárszámadásból semmilyen választ.

A „saját felhasználás”

A pénzmaradványok természetesen növelik a deficitet, hiszen ha lehetett volna tudni, hogy nem fogják elkölteni, nyilván nem is irányozták volna elő. De még egy tényező tágítja tovább az apparátusok mozgásterét. Figyeljük csak meg: a ’91-es jövedelmi folyamatok szerint 716 milliárdos bevétel állt a költségvetés rendelkezésre (1. táblázat), ezzel szemben az egyes fejezetek bevételi főösszege 859 milliárd forint volt, ami egyben azt is jelenti, hogy bár nem folyt be elegendő adó, mégis többet kasszíroztak az apparátusok, mint amennyit előirányoztak számukra (3. táblázat). E furcsaság nyitja az, hogy a költségvetési szervek nemcsak úgynevezett támogatásból élnek, van nekik „saját bevételük” is, és ezeket alaposan alultervezik. 1990-ben 138 milliárd forint folyt be „saját forrásból”, a ’91-es költségvetés készítésekor mégis 81 milliárdos tervvel etették meg a törvényhozást. Végül aztán az apparátusok csodás módon 142 milliárd forint erejéig bizonyultak önellátóknak, váratlanul föltárva rejtett többletforrásaikat. A zárszámadásból kibogozhatunk annyit, hogy ez az irdatlanul nagy összeg csak részben jelent ár- és díjbevételeket (55 milliárd), vagy éppenséggel az egészségügyi feladatok ellátása után kapott társadalombiztosítási pénzeket (21 milliárd); ám a többiről még a pénzügynek is csupán annyit ír: „a költségvetési bevételek növekedésében továbbra is az… áttételes finanszírozási kapcsolatokat, másodlagos elosztást megjelenítő pénzügyi kapcsolatok (sic!) játszanak szerepet.” Vagyis, ha jól hámozzuk ki e stílbravúros megfogalmazásból: a költségvetési szervek óriási pénzeket, forrásokat utalnak át egymásnak; akár 66 milliárdot is fölemészthetett ez a perpetuum mobile ’91-ben. Óriási fölös pénzlekötést jelent ez az „élénkítés” híveinek bizonyára nem kis bosszúságára.

Egyébként a pénzügy és nyomában a kormány maga is látja a visszásságokat. „A költségvetési tervezés és gazdálkodás túlzottan liberális  számol be –, …nem kizárt, hogy az intézmények gazdálkodási »eredménynek«, pénzügyi megtakarításnak mutatnak ki esetleges feladatmegmaradásokból származó pénzeket is.” Magyarán: nem föltétlenül arra a célra költik vagy spórolják meg a pénzt, amire kapják. De e vonatkozásban láthatólag még a pénzügy is homályban tapogatózik.

De akkor miben tapogatóznak a laikusok?


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon