Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A fűnyírási kényszerre talán legjobb példa az egyetemi tandíjügy. Szeptembertől minden diák havi 2000 Ft-ot fizet, hallhattuk. A tandíjreform ellen a fő érv eleddig úgy hangzott: nincs előkészítve, nem dolgozták ki még az ellentételezést, a diákhitelrendszert. Persze, hogy nem dolgozták ki, mert mindenki arra számított: bár lépten-nyomon beszélnek róla, úgysem merik bevezetni. Az MSZP elnöksége (Horn Gyula távollétében) két héttel ezelőtt úgy foglalt állást, hogy ebben a kormányzati ciklusban jobb is lesz elfelejteni az egészet. Az ingyenes felsőoktatás persze egyként népszerű a jól és a rosszul kereső családok körében. Most, hogy bevezetik a tandíjat, tisztázni kellene: hogyan lehetne enyhíteni a jövedelmi különbségeket az esélyegyenlőség jegyében. Egyfajta kompenzációra bizonyára futja majd a beszedett pénzből, a diákhitelrendszer viszont aligha reális most, hogy gyors és előreláthatatlan mértékben romlik a magyar pénz.

A gyedet, a várandósági pótlékot eltörlik, helyette lesz 10 000 Ft szülési segély; a gyest és a családi pótlékot pedig július 1-től rászorultsági alapon adják, azaz bizonyos (gyerekszámtól függő) jövedelemhatár fölött nem adják. Amint a tandíj bevezetése, ez az intézkedés is hamar igazolta, hogy Bokros pénzügyminiszter nem véletlenül említette meg programja 7. pontjában, hogy szükség van a „humán infrastruktúra” átalakítására. Kérdés viszont, hogy mérik majd a rászorultságot, s ki tudja megmondani egyáltalán, ki mennyit keres. A rászorultsági elv érvényesítéséhez szükséges mérési módszerek nem állnak rendelkezésre, ezért is állott elő az említett fűnyírási kényszer. Megint arról van szó, hogy valamennyi illetékes bízott a fordulat – meg a reform – halogatásának jól bevált gyakorlatában. Fölvetődik az a kérdés is, vajon mekkorra jövedelemhatárt húznak majd meg a rászorultság ismérve gyanánt. Ha túl alacsonyat, akkor nyilván sokakra zúdul méltatlanul a gyermeknevelés összes terhe; ha túl magasra húzzák a mércét, akkor meg nyilván nem fogja megérni a köznek a sok vesződség, ami az ilyen reformmal együtt jár.

A kormány „emelt fővel korlátozza a bérkiáramlást” – jelentette ki a pénzügyminiszter a tévében. Leépítések várhatók az államapparátusokban (ez is régi nóta, amelyet szintén nem gondolt senki komolyan, de most fölbukkant a Bokros-programban, a 8. pontban), és komolyan gondolják azt az állami tulajdonú vállalatoknak szétküldött körlevelet, amelyben tiltják a 12,5 usque 17 százaléknál nagyobb mértékű béremelést. Az infláció Surányi György MNB-elnök becslése szerint 24-26 százalék lesz ebben az évben. Aligha kétséges, hogy az e hétre összehívott Érdekegyeztető Tanácsban a kormányoldal hajthatatlan lesz: bízik abban, hogy a szakszervezetek gyengébbek a munka helyén, mint a magas politikai régiókban. Az áttörést a március 5-i MSZP-frakcióhétvége hozta meg, amidőn a miniszterelnök egy privatizációval kapcsolatos vita örve alatt összeakasztotta a bajuszt Nagy Sándor MSZOSZ-elnökkel, és Bokrosnak adott igazat. Nagy Sándor, aki erre lemondott az MSZP-frakción belüli költségvetési munkabizottságbeli elnökségről, továbbá frakcióelnökségi tagságáról, lapunknak úgy nyilatkozott: pártjában „az értékek torzulása következett be”, elvégre az MSZP-nek a bérből és fizetésből élők érdekeit kellene képviselnie. A kormány a szakszervezeti vezetővel szembeni bajuszakasztás során még azt is zárójelbe tette, hogy módosító javaslataival tényleg megsértette az ET-ben korábban megkötött megállapodást. (Ámbár a fő-fő vitás pontban – miszerint a szakszervezetek képviselőt küldhessenek a privatizációs szervezet igazgatótanácsába – nem az ÉT állapodott meg, hanem az időközben menesztett Bartha Ferenc kormánybiztos egyezett meg az MSZOSZ-szel.) Mai formájában az érdekegyeztetés túlontúl megköti a kormány kezét: a kormány, szegény, magára maradt.

A legkeményebb intézkedés persze a 9 százalékos forintleértékelés (amely, mint a kormány előre meghirdette, negyedévig további havi 1,9%-os, utána remélhetőleg már csak havi 1,3%-os devalválással folytatódik), továbbá a 8%-os vámpótlék, amelyet előreláthatóan 1997 közepéig vetnek ki az energiahordozók kivételével valamennyi importtermékre. E külpiaci csomagtól várják, hogy a fizetési mérleg tavalyi 4 milliárd forintnyi deficitje 2,5 milliárdra csökkenjen az idén, s ekként elháruljon az ország fizetésképtelenségének veszélye. Ez esetben is a fűnyírás kényszere hatott drasztikusan: kérdés, hogy fogadja a külön importadót a külföld, amelyhez ez év elején a GATT (nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmény) vámtételeinek alkalmazásával közeledtünk. Kérdés az is, vajon az import drágítása nem fékezi-e túlzottan az exportot is. Ha e hatás kivédésére kedvezményeket alkalmaznak (például elengedik az exporttermékekbe épített importtermékek vámpótlékát), akkor arról is gondoskodni kell, nehogy túl sokan éljenek az így támadó joghézagokkal.

A 12-i kormányülésen egyébként – információink szerint – a szocialista miniszterek meglepődve konstatálták, hogy most tényleg sor kerül a keménykedésre. Nem mintha nem kapták volna meg előre az anyagot, csak hát korábbi tapasztalataik alapján reménykedtek abban, hogy ami le van írva, mégsem olyan komoly. A kormányülést előkészítő gazdasági kabinetülésen is mindössze két miniszter jelent meg, a többiek államtitkárukat küldték. Pedig az anyag – az eredményből kivehetően – még annál is jóval komolyabb intézkedéseket tartalmazott, mint ami a február 23-i Magyar Hírlapban kiszivárgott. Kovács Pál a népjólét „kijáró” minisztere lemondott, az ülés közben hagyta el a termet, Horn vélhetően ugyanúgy „megfeledkezhetett” egy-két vele megkötött egyezségről, mint Nagy Sándorral szemben az említett ÉT-megállapodásról. Katona Béla tárca nélküli miniszter nem titkosszolgálati ügyek miatt mondott le: azt nehezményezte, hogy Bokros – egy másik ÉT-megállapodással ellentétben – az önkormányzatokba akarja nyomni az energiaár-emelés kompenzálására elkülönített pénzt. Kovács László, Pál László, Lakos László, Keleti György, Vastagh Pál amellett kardoskodott, hogy meg kellene vitatni az intézkedéscsomagot az MSZP elnökségében. A miniszterelnök azonban nem adott helyt e kérésnek.

Hát, ez a fűnyírási kényszer.

• Belföld