Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Mit válaszolt Szabó Iván?

Békesi László: Azt írta, hogy elvileg egyetért velünk, de a ’94-es költségvetési törvénytervezet alapvető megváltoztatására nem lát lehetőséget, csak olyan kisebb korrekciókra, amelyek a parlamenti vita keretében, módosító javaslatokkal elintézhetők. így viszont nincs értelme a tárgyalásnak.

Beszélő: Erre, gondolom, számítani lehetett. Miért szorgalmazták mégis az előzetes pártközi tárgyalásokat?

B. L.: Először is azért, mert nem szokásos költségvetésről van szó: a jelen kormány minden bizonnyal csak a jövő év egy részében vezeti az országot. Tehát a kormánykoalíciónak is, az ellenzéknek – a potenciális jövőbeni koalíciónak – is az lenne az érdeke, hogy olyan költségvetés szülessen, amely kibírja az 1994-es esztendőt, és legalább egy évre stabilitást ad a gazdálkodás szereplői és az intézmények számára. Másrészt egy ilyen egyeztetés során felülvizsgálhatnánk a költségvetést abból a szempontból, hogy hol vannak irreális előirányzatai, tartható-e a megtervezett deficit. (Érdemes lett volna bevonni a pártokat, a frakciókat abba is, hogy miben állapodik meg a kormány az IMF-fel.) Harmadrészt főként az ellenzéknek lenne érdeke, hogy a ’94-es költségvetésbe ne kerüljenek be olyan kötelezettségek, amelyek végrehajtása már nem a jelenlegi kormánykoalíciót terheli. A mostani költségvetési törvényjavaslatban ilyennek tekinthető a közszolgálati dolgozók bérrendezése (aminek, úgy tűnik, a kormány csak a felét akarja vállalni, a másik felét az önkormányzatokkal akarja meghiteleztetni), ilyen az önkormányzati célberuházások ’94-ről ’95-re halasztása, és ilyenek a kormányzati beruházások, amelyeket nem feltétlenül kell elkezdeni ’94-ben, mert nem biztos, hogy az új kormánykoalíció ugyanúgy fogja preferálni őket (a budavári palota építésétől kezdve minisztériumok építéséig, felújításáig). Idetartoznak azok a politikai célú kiadások is, amelyek jószerével csak a jelenlegi kormánykoalíció érdekeit szolgálják (kárpótlás, egyházak támogatása, Hungária Televízió). Fontos összegről egyelőre nem beszélhetek, de mintegy 50-60 milliárd forintnyi olyan kiadásról lehet szó, amelyről nem a '94-es költségvetésben kellene határozni, hanem érdemes volna elhalasztani a döntést. Ha a választásokat a jelenlegi kormánykoalíció nyeri meg, utána is elkötelezheti magát ezek mellett. Viszont ha nem nyeri meg, ne hozza kényszerhelyzetbe az új kormányt.

Beszélő: A közalkalmazotti bérekkel mit kellett volna csinálni?

B. L.: A ’94-es költségvetésben kellett volna biztosítani azok fedezetét – úgy, ahogy azt a törvény előírja – akár más célok terhére is, nem pedig halogatni ezt a tehervállalást, és áttolni a felét a ’94 utáni évekre. Ez önmagában 36 milliárdot jelent.

Beszelő: Ennek a summának az elköltését Ön nem halasztaná a későbbi esztendőkre, mégis beleszámította abba a mintegy 50-60 milliárdba, ami későbbi elkötelezettséget jelent. De vajon milyen tételek terhére költené el?

B. L.: Persze, hogy beleszámítottam, és az említett politikai tételek (kárpótlás, egyházi támogatások stb.) és a beruházási kiadások terhére meg is lehetne teremteni a közalkalmazotti bérek fedezetét. Hozzáteszem még: át kellene tekinteni az olyan hosszú távú determinációkat is, mint amilyen a költségvetés hiánya. Én se látok e pillanatban lehetőséget arra, hogy a tervezett 250 milliárdos deficitet lényegesen le lehetne faragni. Pedig jó lenne, mert a hiányt olyan állampapírok kibocsátásával fedezik, aminek a kamatköltségeit szintén a következő kormánynak kell viselnie.

Beszélő: Mindenesetre takarékos költségvetésre van szükség (ellentétben azzal, amit az MSZP nemrégiben nagy vitát kiváltott hirdetése sugall). A takarékosságot viszont valahogy „el is kell adni”.

B. L.: A javaslatunknak semmi köze nincs ahhoz a hirdetéshez. Aki komolyan gondolkodik arról, hogy kormányozni akar, az nem ígérhet mást, mint takarékos költségvetést.

Beszélő: Ebben segített volna az egyeztetés a pártok és a kormány között? Arra számítottak, hogy ha most valóban létrejöttek volna a tárgyalások, akkor egy hatalomváltás esetén a követendő gazdaságpolitikának kevesebb ellenlábasa lenne?

B. L.: Pontosan így van.

Beszélő: A Németh-kormány idejében is voltak előzetes egyeztetések a költségvetésről – érvelnek Önök. Csakhogy az a kormány átmeneti kormány volt, a mostani pedig választott, legitim kormány.

B. L.: A Németh-kormány csakugyan biztos volt abban, hogy át kell adnia a hatalmat, a mostani kormány viszont nem. De nem azt a különbséget kellene pertraktálni. Annyiban igenis fennáll az analógia, hogy a ’94-es választások utánra is biztosítani kell a gazdaság működőképességét, és ez iszonyatos terhet fog jelenteni az akkori kormány számára.

Beszélő: Miben látja az azonosságot, és miben a különbséget az akkori és a mostani gazdasági helyzet között?

B. L.: A recesszió ’90-ben is erőteljes volt, az egyensúlyi viszonyok meg rosszabbak voltak, de a mostaninál sokkal jobbak voltak a gazdaság átalakításának feltételei. Nem volt ekkora a gazdasági visszaesés, messze nem volt akkora a költségvetés hiánya nem volt annyi munkanélküli, nem éleződtek ki ennyire a szociális feszültségek. Azt gondolom tehát, hogy most sokkal rosszabbak a gazdaság alapfeltételei, mint ’90-ben, objektíve rosszabbak, bárki kormányozzon is a választások után. Ahhoz, hogy a csődmenedzselést, a válságban lévő ágazatok kilendítését meg lehessen csinálni, kell némi nyugalom. Ha a költségvetés állandó összeomlással fenyeget, akkor az új kormány ennek napi szorításában megint képtelen lesz az alapvető stratégiai célokra koncentrálni.

Beszélő: Eljátszva a gondolattal, hogy mégis sor kerülne az egyeztetésre a kormány és a pártok között: ez esetben az MSZP megszavazná a költségvetést?

B. L.: A kérdés teljesen akadémikus. Ezt a költségvetést az MSZP semmiképpen nem szavazza meg. De miért ne szavazna meg egy hosszú távú célokat szolgáló, jó költségvetést? Igaz, hogy egy ilyen költségvetés összeállítására ma már nincs esély.

• Belföld