Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

A XXI. kerületi önkormányzat augusztus 10-én úgy döntött, pontot tesz a kerület és a főváros között dúló területfejlesztési vita végére, és népszavazás kiírásával próbálja tisztázni a helyzetet. A helyi referendum bizonyos értelemben valóban tiszta helyzetet teremtett: bebizonyosodott, hogy a csepeliek elsöprő többsége nem kívánja feladni a fővároshoz tartozás kézzelfogható előnyeit az önkormányzat bizonytalan területfejlesztési elképzelései kedvéért.

Az eredmény ismeretében azonban sokkal kevésbé világos, hogy voltaképpen mi is volt a népszavazás tétje.

Döntsön a nép

A csepeli politikusok úgy vélik, hogy a főváros vezetése kezdettől fogva gátolja az ipari válságövezetnek tekintett kerület fejlesztési terveinek megvalósulását. A helyiek nem gyógyuló sebe, hogy az Expo helyszínét nem a sziget északi részén jelölték ki, és fájó pont az is, hogy a főváros a Galváni híd helyett a Lágymányosi híd felépítése mellett döntött.

Az igazi viszály azonban a sziget északi részén tervezett szennyvíztisztító kapcsán robbant ki a két önkormányzat között. A csepeliek szerint a mintegy 200 hektáros beépítetlen terület hasznosítása létkérdés a munkanélküliség sújtotta kerület számára, ám a szennyvíztisztító terve miatt a főváros nem járul hozzá a jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló terület övezeti átsorolásához, és ez mindenféle fejlesztést megakadályoz (Beszélő, 1993. március 27.). A végső érv, az elszakadási népszavazás kezdeményezése drasztikus, de logikus lépésnek tűnhetett: az egykori önállóság „visszaszerzése” révén a fejlesztési döntéseknek immár nem állhatja útját a főváros.

Az augusztus 10-i testületi ülésen Schneller István és Székely Gábor főpolgármester-helyettesek hasztalanul igyekeztek visszatartani a helyi parlamentet a végső lépéstől: a képviselők nagy többséggel – 29:4 arányban – a referendum kiírásáról határoztak. Hat héttel később viszont a csepeli szavazók úgyszólván egyhangúlag ikszelték be a NEM válasz fölötti négyzetet. A helyi politikusok rezzenéstelen arccal fogadták az eredményt: Hajdú Béla polgármester és Máté János alpolgármester szerint ők csak a választók szándékait akarták megtudakolni, és a világért sem kívánták befolyásolni őket. Ne tévesszenek meg senkit a szennyvíztisztítótól elborzasztó óriásposzterek, a sziget ekozöld jövőjét vizuálisan megjelenítő plakátok, a határozott tömörségű állításokat megfogalmazó jelmondatok – azok csupán az önkormányzat által felállított népszavazási ad hoc bizottság magánvéleményét tükrözik, de nem a testületét.

A Csepel „függetlensége” mellett állást foglaló képviselő-testület ugyan eredetileg a népszavazás megszervezésére, illetve a választópolgárok tájékoztatására hozta létre az ad hoc bizottságot, az eredmény ismeretében már érthető magyarázat a visszamenőleges hatályú szerepcsere: tájékoztatási kötelezettsége mellett a bizottság eszerint mindössze magánvéleményét megosztandó árasztotta el a lakosságot nem feltűnésmentes propagandaanyaggal. Maga az önkormányzat és természetesen a polgármester pedig bizonyos távolságtartó egykedvűséggel figyelte, hogy miként dönt a nép.

Hajdú és Máté szerint megfelelően elemezve a népszavazást az elsöprő NEM voltaképpen az önkormányzat álláspontját igazolja. Bár a csepeliek NEM-je kissé disszonánsán visszhangozza az önkormányzat ultima ratiójának dacos IGEN-jét, a kerület tárgyalási pozíciója mégis erősödött. Máté János szerint a referendum kiírásának köszönhetően első ízben sikerült konkrét ígéreteket kicsikarniuk a fővárostól: a Városháza megismételte azt a korábbi, Csepel számára elfogadhatatlan álláspontját, hogy a tisztító technológiájáról hajlandó tárgyalni, helyéről azonban nem. Ismét megerősítették, hogy megépítik az M0-s körgyűrűt Budapesttel összekötő – a csepeli városközpontot elkerülő – gerincutat. Az sem lehet kétséges, hogy az Expóra elkészül a csepeli HÉV rekonstrukciója, ami azt jelenti, hogy a gyorsvasút pályáját szint alá süllyesztik – a pesti oldalon a Boráros tér és a Kvassay híd között. Máté nem hagy kétséget afelől, hogy a Csepeli Önkormányzat – amelynek önbizalmát megerősítette a népszavazáson elszenvedett vereség – most már kemény tárgyalópartner lesz, és irgalmatlanul bevasalja a fővárosi vezetésen ígéreteit.

Elpártolt képviselők

Csepelen az önkormányzati választások nagyarányú liberális győzelemmel végződtek: 35 képviselő közül 21 SZDSZ-es, illetve SZDSZ támogatott, 8 Fideszes, 3 MDF-es, 1 szocialista, 1 kereszténydemokrata és egy munkáspárti. A közhely, miszerint 1990 őszén a szabad demokraták a fővárosban túlgyőzték magukat, Csepelen a szó szoros értelmében igazolódott. A testületben nem alakult SZDSZ-frakció, mivel az erre irányuló próbálkozások rendre megtörtek az SZDSZ révén bejutott képviselők ellenállásán, akik nem voltak hajlandóak alávetni magukat semmiféle frakciófegyelemnek. A pártfrakció hiánya a népszavazásig nem is volt feltűnő, az önkormányzatot egységbe forrasztotta a „főváros birodalmi törekvéseivel” szembeni ellenállás, illetve az éves költségvetések oktatásközpontúsága.

A referendum kiírása ellen szavazó négy szabad demokrata képviselő azonban bizarr helyzetben találta magát: ők lettek „az SZDSZ”. Valójában sokkal inkább a testület került szembe a pártokkal, mivel a képviselők zöme támogatta az elszakadást, míg a pártok csepeli szervezetei – a Fideszt kivéve – a szeparatista törekvések elutasítására biztatták a választókat. A SZDSZ azért került kényes helyzetbe, mert esetében az abszolút többségben lévő képviselőcsoport fordult szembe a „hivatalos pártálláspontot” hangoztató helyi pártszervezettel.

A „négyek” egyike, Fekete Gábor – aki egyben a csepeli SZDSZ-szervezet ügyvivője is –, úgy vélekedik, hogy a képviselők zöme által támogatott elszakadási törekvések mögött valójában Máté János fideszes alpolgármester, a csepeli Fidesz-szervezet, illetve ki nem mondva a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciója vagy egyenesen a Lendvay utca áll. Az (el)szakítópróba valójában a Fidesz City-koncepciójába illeszkedik, illetve annak érvényét kívánja igazolni. Máté János alpolgármester viszont többször hangoztatta, hogy a helyi SZDSZ-szervezet valójában a fővárosi vezetés érdekeit képviselte a kerület függetlenségi vágya ellen.

Mindenesetre tény, hogy a meghökkentően eldurvult kampány folyamán az önkormányzat végig „az SZDSZ szociális demagógiájára” zúdította össztüzét. A szeparatizmus ellen érvelő SZDSZ-szervezet viszont a Fidesz szlogenjét vélte felfedezni több aláírás nélküli szórólap szövegében: „Csepeli polgártárs! Ne az ellenzőkre, a szívedre hallgass!”

Elfolyószámla

Az önkormányzat a Szegvári Péter volt főjegyző által vezetett City Consulttól rendelt tanulmányt, amely úgy ítélte meg, hogy Csepel önálló megyei jogú városként költségvetési többlettel számolhat. Az SZDSZ számításai ennek ellenkezőjét állították. Az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy a csepelieket csak jelentéktelen többletköltségek fogják terhelni a közüzemi díjak emelkedése révén. Az SZDSZ – a közüzemi vállalatok tájékoztatása, illetve saját számításai alapján – arról informálta a lakosságot, hogy egy átlag csepeli család 1785 Ft-tal lesz kénytelen többet fizetni víz-, csatorna-, távfűtés-, szemétszállítási, illetve telefonszámlája kiegyenlítésekor. Az önkormányzat által felkért Euroteam közvélemény-kutató csoport szerint a megkérdezettek 40 százaléka elszakadáspárti, 30 százaléka nem. A választók nem igazolták a prognózist.

Ha a „függetlenségi háború” tétje csak a főváros egysége lett volna, akkor múló epizódként napirendre térhetnénk fölötte. A népszavazás egyszer és mindenkorra levette a napirendről a csepeli függetlenségi törekvéseket. A szakítópróba következményeit azonban ma még nehéz felmérni. A csepeli SZDSZ-szervezet, amelynek tekintélyét jócskán megnövelte az a tény, hogy a szétválás ellen foglalt állást, elhatárolta magát képviselőitől. Ezzel azonban azt is beismerte, hogy egy döntő kérdésben a párt képtelen volt akaratát képviselőin keresztül érvényesíteni. A történtek után bizonytalanná vált az SZDSZ és a Fidesz csepeli együttműködése is.

A jövő titka, hogy mi szakadt el valójában.

• Belföld