Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

A koalíciónak nincs alternatívája, az SZDSZ kormányzati szerepvállalása a ciklus végéig nem kérdőjelezhető meg. Ez volt a párt hétvégi tisztújító küldöttgyűlésének legfontosabb üzenete. A küldöttgyűlésnek egyébként nem volt, nem lehetett igazi tétje. Pető Iván pártelnöknek nem volt kihívója, a koalíciót ellenzők, mindenekelőtt Tölgyessy Péter és Béki Gabriella nem jelöltették magukat az Ügyvivői Testületbe. A küldöttek öt percben korlátozták a felszólalások időtartamát. Miután kiderült, hogy első nekifutásra mindössze kilencen jelentkeztek, a levezető elnök arra biztatta a résztvevőket, hogy megőrzendő a vita komolyságát, lehetőleg lépjék túl a szigorú időkeretet. A „vezérszónoklatokat” követően sokan kimentek a folyosóra.

A pártelnök az MSZP számára 12 pontban foglalta össze kormányzati „korrekciós” javaslatait, de mindössze egy volt olyan, amely érzékenyen érinthette a koalíciós partnert és a Sportcsarnokban jelen lévő Horn Gyula miniszterelnököt: ha ebben az évben nem sikerül tető alá hozni a ciklus egészére szóló átfogó társadalmi-gazdasági megállapodást, akkor „be kell érni az érdekegyeztetés eddigi gyakorlatával”, értsd le kell mondani a szociális paktumról. Ez a „javaslat” konkrét és kényelmetlen válaszadásra készteti a miniszterelnököt, aki vélhetően inkább tompítani, mint élezni szeretné a kabinet legsúlyosabb dilemmáját.

A többi dörgedelem ismerősen csengett. Az új alkotmány megalkotásáig alkotmányozási moratóriumot kell hirdetni – hangzott újra és újra, a bűnbeesést kísérő érezhető lelkiismeret-furdalással. A parlament elé kell terjeszteni a ciklus egészére szóló – az egyensúlyjavító intézkedéseken túlmutató – gazdasági programot; növekedést segítő intézkedéscsomagot kell kidolgozni; el kell kezdeni az államháztartás reformját; csökkenteni kell a szociális kiadásokat; meg kell alkotni az új privatizációs törvényt, a földkárpótlás lezárását szolgáló törvényt, médiatörvényt… Az elnöki beszámolót hallgató gyanútlan szemlélőnek az lehetett a benyomása, hogy egy koalíciós tárgyalásra készülő párt programadó kongresszusára érkezett, nem pedig egy száz napja hivatalban lévő kormány munkájáért felelősséggel tartozó párt gyűlésére.

Pető szerint a kormány még nem követett el súlyos hibát, de egyre csak halogatja a szükséges lépéseket. A legnagyobb veszély az előző korszak „szociálpolitikának nevezett elosztási rendszere”, amit az Antall-kormány is érintetlenül hagyott. És ha a Horn-kormány is visszahőköl az iszonyú társadalmi következményekkel járó fiskális szigortól? „Tudtuk, hogy kivel állunk össze – emlékeztetett Bauer Tamás. – Mi nem az SZDSZ-szel léptünk koalícióra, ilyen szerencséje csak a szocialistáknak volt. Tudtuk előre, hogy a munkaügyi miniszter asszony sokkal inkább a szakszervezetek érdekeit képviseli a kormányban, mint a kormány politikáját a szakszervezetekkel való tárgyalásokon. Éppen azért kell együtt kormányozni, mert partnerünk olyan, amilyen”. És ha a kormánynak címzett bírálat falra hányt borsó marad? Akkor „…Ki kell mondani a népszerűtlen igazságokat, mert el fog jönni az igazság órája, és akkor az embereknek tudniuk kell, hogy az SZDSZ megmondta…” – szögezte le Kis János. „A liberális párt nem vállalhatja fel a szegények, az elesettek, a marginális helyzetben lévők gyámolítását” – vitázott négy év önkormányzati tapasztalatával a háta mögött Lévay Levente, Kispest polgármestere Tamás Gáspár Miklóssal. A helyi gyakorlat bizonyítja, hogy a polgármester nem a levegőbe beszél. „Az SZDSZ változatlanul a szabadság és szolidaritás pártja” – reagáltak többen Lévayra. És ha az SZDSZ most a kormányrezon oltárán áldozza fel elkötelezettségét az emberi jogok iránt? „Akkor nem megyek többé veletek” – mondta búcsúzóul Tamás Gáspár Miklós, leköszönőben az Országos Tanács elnöki tisztéről.

„Az SZDSZ olyan törvénymódosításokba keveredett, amelyek nem igazolhatóak” – mondhatta ki Kis János, akit nem kötnek gúzsba pártfunkciók vagy frakciófegyelem. Néhány héttel ezelőtt ugyanerre a következtetésre jutott Tölgyessy Péter is, és nem szavazta meg a törvénycsomagot. Képviselőtársa, Bauer Tamás úgy vélte, ezek után Tölgyessynek nemcsak a frakcióban, de a pártban sincs helye. „A kormányprogram megszavazásával már egyszer elfogadta az egyfordulós választást és a közvetlen polgármester-választást, hiszen ez benne volt a kormányprogramban – írta Bauer az SZDSZ belső tájékoztatójában. – Ezután nem volt alapja arra, hogy a törvény és az alkotmánymódosítás esetében egy rendkívül kiélezett helyzetben az SZDSZ-frakció álláspontjával szemben szavazzon. Ez indított arra, hogy a frakcióülésen emlékeztessem Fodor Gáborék eljárására, abban a helyzetben, amikor nem tudták tovább vállalni egykori pártjuk politikájának képviseletét. ”

Kis János nem a pártfegyelem szempontjából ítélte meg a kérdést. Beszéde közben nem elsősorban a szocialistákra mutogatott. Úgy vélte, a szabad demokraták mindenekelőtt saját tehetetlenségük miatt sodródnak. Óvatosan, de arra utalt, hogy kormányra kerülését követően a párt sutba dobta korábbi elveit. Alkotmányt módosított, miután alkotmányos stabilitást hirdetett. Két hónappal a választások előtt módosította az önkormányzati választásokról szóló törvényt. „Ez, még ha az ellenzék mondja is – az a dolga, hogy kimondja! –, illetlenség” – mutatott rá az új magyar demokrácia történetében példa nélkül álló módon Kis. De sodródik az SZDSZ az apparátusokkal is. Sodródik a népszerű belügyminiszter is, aki láthatóan nem bír a régi csapattal. Az újságok nap mint nap botrányos túlkapásokról számolnak be. Ráadásul a belügyi kormányzat nyakába szakadt a most hatályba lépett rendőrségi törvény is, amit tavasszal – talán már a tárca felé kacsintva – bizony a szabaddemokrata-frakció is megszavazott.

Mi hát a megoldás? Kis János szerint meg kell őrizni a párt „mozgalmi jellegét”, létre kell hozni egy párton belüli gazdasági kabinetet, amely ha kell, hétről hétre nyilvánosságra hozza a párt „igazi”, értsd különvéleményét a kormány gazdaságpolitikai lépéseivel vagy éppen törvényjavaslataival szemben. De hát megteheti ezt egy kormánypárt? Visszamenekülhet az SZDSZ a kormányzati felelősség elől a független értelmiségi létbe? És Pintér Sándor tábornok úr rendőreinek köznapi csínytevéseivel szemben mit tehet az emberi jogok megsértésére különösen érzékeny SZDSZ-es main-stream? A volt elnök javaslata: párton belül egy emberi jogi kabinetet is létre kell hozni, amely regisztrálja a botrányos eseteket, eljár a sértettek érdekében. Be hát felléphet egy párt civil társadalmi eszközökkel saját belügyminiszterével szemben – vagy éppen a belügyminiszter a rendőrségi atrocitásokkal szemben?

Az efféle kérdésekre Kis figyelmeztetése költői válasznak hatott: „Ha elveszítjük önmagunkat, elveszítjük választóinkat.”

• Belföld