Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

A korábbi évtizedek centralizációs és decentralizációs periódusai nem hagyták érintetlenül a gyártelepet: az 1972-ben létrehozott Csepel Művek Trösztöt 1983-ban szüntették meg, helyén 13 önálló vállalatot hoztak létre. Az önállósult vállalatok örökölték a korábban felvett hitelek képtelen nagyságú törlesztési kötelezettségét is, ami hozzájárult későbbi ellehetetlenülésükhöz. 1983 és 1992 között a foglalkoztatottak száma 18 000-ről 6500-ra csökkent.

Mentőöv


A termelés drámai hanyatlása ellenére a csepeli gyártelep nem szerepelt a 13 nagyvállalat között, amelyre a kormány válságkezelő program kidolgozását határozta el. Az interpelláló képviselő célja az volt, hogy a kormányzat mentőövet dobjon a fuldokló csepeli gyártelepnek; azt egységként kezelje, és felvegye a „13-as klubba”. Ez részben sikerült is, januárban dr. Mándoki László, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium iparpolitikai főosztályának helyettes vezetője irányításával megalakult az a team, amely egy hónap alatt kidolgozta a cselekvési programot.

A program abból indul ki, hogy a csepeli ipari agónia alapvető oka a tulajdonviszonyok tisztázatlansága, a piacok összeomlása, az átgondolatlan privatizáció és a kormányzati koncepció korábbi hiánya volt.

A gyártelep reorganizációját átmenetileg egy vagyonkezelő szervre kell bízni, amely egységes egészként kezeli az iparterületet, és azt ipari és innovációs parkként működteti. A vagyonkezelő távlati rendezési tervet készít, illetve megtervezi a tudatos visszavonulást és területfelszabadítást. Részt vesz a budapesti ipar költségtakarékos térszerkezeti átalakításában, programot készít a vállalatok válságkezelésére, gondoskodik az iparterület környezetterhelésének csökkentéséről, a földterület rekultiválásáról. A vagyonkezelési szerződés alapján az ÁVÜ átengedi a terület privatizációs bevételeinek szükséges hányadát a vagyonkezelő szervnek.

A program szerint át kell tekinteni az érvényesülő piac- és iparvédelmi eszközöket, és javaslatot kell tenni „EK- és GATT-komform”-intézkedésekre: bizonyított piaczavarás esetén „segíteni kell a vállalatokat a piacvédelmi intézkedések kezdeményezésében”.

A cselekvési program szerint „az állami megrendelések rendszerében a magyar beszállítási részarány meghatározásával a hazai ipar kapacitásainak kedvezőbb kihasználása érhető el”.

Végezetül a csepeli gyártelep környezetvédelmi helyzetének felülvizsgálatára és javítására a nemzetközi pénzalapokból elnyerhető forrásokra – PHARE, külföldi kormányhitelek, UNIDO-projektek – pályázni kell.

Az interpelláló képviselő úgy érzi, hogy elérte célját. Tekintettel a gyárterület jelenlegi állapotára, az ipari innovációs park koncepcióját illuzórikusnak ítéli, ám a tervezett vagyonkezelő szerv létrehozásával a kormányzat valójában mentőövet dob Csepelnek: a minisztériumban máris 13+1 kiemelten kezelendő vállalatról beszélnek.

A program megmentheti a még életben lévő ipari tevékenységeket, és bár a korábbi foglalkoztatási létszám nem állítható helyre, a reorganizációs periódust követően Csepel legalább tíz-tizenkétezer embert foglalkoztathat majd.

A piacvédelmi intézkedések sikere alapvetően az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, illetve a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma között folyó vita függvénye. A piacvédelmi intézkedések szükségessége mellett érvelők – köztük Lotz Károly képviselő is, aki e tárgyban Kádár Bélához is interpellált – úgy vélik, hogy a volt KGST-országok többségében ma is komoly állami dotációban részesülnek azok az ágazatok, amelyek költségvetési támogatása nálunk már megszűnt. Magyarországnak ezért a fáziseltolódás okozta átmeneti helyzetben ki kell használnia minden rendelkezésre álló piacvédő eszközt. Az NGKM szerint viszont az ilyen lépések rontanák az ország gazdasági diplomáciai pozícióit, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük azt, hogy Magyarország társulási szerződését a GATT-tagállamok fele még nem ratifikálta.

Szabó Iván, aki időközben pénzügyminiszter lett, továbbra is presztízskérdésnek tekinti a csepeli gyártelep ügyét. Lotz Károly szerint egyelőre nem bizonyítható, hogy a minisztériumok élén történő változással a kormányzat egy mesterséges gazdaságélénkítő politikát készít elő, de feltételezhető, hogy Szabó Iván új pozíciójában többet tehet a csepelihez hasonló programok támogatásáért.

„Zöldmezős” alternatíva

A cselekvési program több helyen érintőlegesen utal a csepeli önkormányzatra. Bár a program kidolgozói – és Lotz Károly, akit Csepelen választottak képviselővé – ismerték a Fővárosi Önkormányzat és a Csepeli Önkormányzat között folyó területfejlesztési vitát, ám valószínűleg nem sejtették, hogy az egész kérdéskör egyik legérzékenyebb pontjára tapintottak rá, amikor Hajdú Béla polgármestert előzetesen tájékoztatták a készülő dokumentumról. A polgármester, aki nem vette jó néven, hogy az érdemi munkába nem vonták be, észrevételeit írásban fogalmazta meg: az ágazati fejlesztési koncepcióval kapcsolatban a XXI. kerület területi fejlesztési érdekeit hangsúlyozó elképzeléseket vázolt – alapvetően a fővárosi területfejlesztési tervekkel szemben. Álláspontja szerint a minisztériumi koncepció legnagyobb hiányossága az, hogy a gyártelep fejlesztését a tágabb – területi és piaci – környezetétől elszakítva képzeli el. A polgármester utal arra, hogy a dokumentum szerint az „infrastruktúra gazdaságos kihasználásához »kritikus tömegre«, tehát piacra van szükség”. E piac viszont nem lehet más, mint a térség infrastrukturális hálózatának fejlesztési piaca. A kétféle fejlesztési érdek így egybeesik. A kerület Budapesten egyedülálló lehetőségekkel rendelkezik, mivel a Csepel-sziget északi részén – tehát a városközponthoz közel – 200–250 hektáros beépítetlen üres terület található, amely a Mahart és az önkormányzat tulajdona. Az önkormányzatnak nagy ívű hasznosítási elképzelései vannak.

Az északi szigetcsúcson az angol Ecodome vállalat hasonló néven környezetvédelmi parkot kíván létrehozni. Felmerült még vásárváros, kereskedelmi központ, illetve sport-szabadidő központ létesítése is.

Az érintett terület legnagyobb részén az önkormányzat olyan „zöldmezős”, innovációs parkot kíván létrehozni, amely kihasználja mind a gyártelep, mind a Budapesti Műszaki Egyetem közelségét. Ennek megvalósítására egy Fredy Iseli nevű svájci csoport tett ajánlatot.

A szabadkikötő területén logisztikai központ létrehozását javasolja a kerület.

E fejlesztések megvalósításának elősegítésére, illetve a Csepel-sziget északi részének feltárásához szükséges tervezői munkák elvégzésére az OMFB 47 millió Ft kamatmentes hitelt nyújtott az önkormányzatnak.

Az önkormányzat álláspontja szerint a fenti fejlesztések jelenthetnék azt a „kritikus tömeget”, ami megvalósulása esetén jelentős megrendelést adhatna a térség iparának.

A polgármester észrevételeit az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak címezte – hogy a Fővárosi Önkormányzat is értsen belőle. A csepeli önkormányzat szerint ugyanis a helyi elképzelések legnagyobb gátja a főváros által tervezett szennyvíztisztító, illetve az, hogy a korábbi tervek a létesítményt éppen a csepeli önkormányzat tervei által érintett szabad területen kívánták megvalósítani. A terv akkor is keresztülhúzhatja a kerület számításait, ha a 45–50 milliárd Ft-os óriásberuházás megvalósításának a belátható jövőben nincs meg a pénzügyi fedezete. Az Általános Rendezési Terv elkészültéig a főváros azzal számol, hogy a szennyvíztisztító az eredetileg tervezett helyen épül meg, így nem járul hozzá a beépítetlen, részben mezőgazdasági művelés alatt álló terület övezeti átsorolásához, ami mindenféle fejlesztési project előfeltétele. A Csepeli Önkormányzat, illetve a polgármester észrevétele két ponton érinti a minisztérium cselekvési programját.

1. Az ipari innovációs park koncepcióját úgy kell megvalósítani, hogy a laboratóriumi körülményeket igénylő innovációs részleg az említett szabad területen jöjjön létre. A rendkívül lerobbant, szennyezett talajú, „holdbéli tájra emlékeztető” gyárterületen képtelenség innovációs parkot létrehozni, azt kifejezetten „zöldmezős” környezetben érdemes megvalósítani.

2. A szennyvíztisztítót a gyártelep déli területén kell felépíteni. A beruházás ezáltal az eredeti összeg mintegy 10%-ával drágul meg, ami nem áll arányban az északi terület fejleszthetőségének későbbi hasznával. Ha a főváros a szennyvíztisztító áthelyezéséről döntene, akkor elhárulna az akadály az északi területi övezeti átsorolása elől is.

A polgármester tervezete alapvetően a fővárossal szemben igyekszik szövetségesként megnyerni a minisztériumot. Véleménye szerint: „ha a kormányzati javaslatra és a parlament jóváhagyó döntése alapján e térséget kiemelt övezetként kezelnék, akkor a kormánynak csak a Csepeli Önkormányzattal kellene együttműködnie, ami ismerve a kormányzat–főváros-ellentétet, fontos szempont. Ugyanakkor a kormányzat és önkormányzat konstruktív együttműködésének a konkrét eseten is túlmutató politikai jelentősége is lehetne, amely után a főváros is lépéskényszerbe kerülne.”

A Fővárosi Önkormányzat számára a szennyvíztisztító elhelyezése részben technikai, részben várospolitikai kérdés. Schneller István főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi csatornahálózat bővítése során a tervezők évek óta az eredetileg tervezett helyszínen megépítendő tisztítóval számoltak, az áthelyezés költségei nagyok, és az alternatív elhelyezési terület nem a csepeli önkormányzat tulajdona A csepeli önkormányzat ábrándokat kerget, amikor a „zöldmezős” innovációs park megvalósításával érvel: a svájci Iseli-csoport eddig semmiféle komolyan vehető tervet nem készített. A létesítmény valójában ipari jellegűvé változtatná a sziget északi részét, így nem állnak meg a szennyvíztisztító elleni érvek. Az Ecodome pénzügyi referenciái nem kielégítőek. A fővárosi vezetés nem kívánja akadályozni a regionális fejlesztési terveket, de vannak olyan feladatai, amelyek megvalósítása érdekében élni kíván kevés megmaradt hatáskörével: az Általános Rendezési Terv elkészítése és az övezeti átsorolás fővárosi kompetencia. Képtelenség úgy irányítani egy kétmilliós várost, hogy a kerületek egyike sem hajlandó „területére” engedni szennyvíztisztítót, szemétégetőt, elkerülő autópályát vagy éppen hajléktalanszállót.

A Fővárosi Önkormányzat eredetileg márciusban tárgyalta volna a szennyvíztisztító kérdését, ám az álláspontok megmerevedése miatt erre valószínűleg nem körül sor.

Patthelyzet

A csepeli fejlesztési tervek kapcsán egy sajátos háromszereplős konfliktusrendszer jött létre. Az érdekegyeztetés korábbi mechanizmusai elégtelennek bizonyultak, éppen, mert ágazati és regionális érdekek keverednek, illetve feszülnek egymásnak.

A Csepel Művek Ipari Egyesülés vezetői a cselekvési programtól mindenekelőtt azt várják, hogy az megfelelő biztosítékokat nyújt a „mazsola privatizációval” szemben. A gyárterület nem ipari célú hasznosítását – így szennyvíztisztító építését – veszélyesnek tartják a reorganizációs terv egészére nézve.

A Csepeli Önkormányzat hangsúlyozza, hogy egyetértése nélkül sem a cselekvési programot, sem a szennyvíztisztítót nem lehet megvalósítani. Ha a főváros ragaszkodik eredeti álláspontjához, akkor a kerületi szakhatóság nem fog hozzájárulni a gyártelepen belüli fejlesztésekhez, és nem fogja kiadni az építési engedélyt a szennyvíztisztító felépítésére.

A Fővárosi Önkormányzat álláspontja az, hogy a Városháza elvben kész a tárgyalásokra, de a zsarolásnak nem enged. Ha a csepeli álláspont változatlan, úgy nem járul hozzá az északi terület övezeti átsorolásához.

Ha a patthelyzet állandósul, akkor mindenféle fejlesztési terv meghiúsulhat. A jövő titka, hogy az érintettek megtalálják-e a kompromisszumot.

• Önkormányzat