Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Budapest 1993–1994-es fejlesztési tervéről volt szó azon a szimpóziumon, amelyet február 12-én rendezett a Főpolgármesteri Hivatal a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A főpolgármester tájékoztatóját követően Enyedi György, Iványi György, Komoróczy Géza és Sárközy Tamás mondott véleményt az előterjesztésről, illetve fejtette ki álláspontját a főváros fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről.

A vitát megelőző sajtóértekezleten Győrffy Miklós felvetette, hogy „professzor urak esetleges pfujolása” vajon befolyásolhatja-e a fővárosi döntéshozókat. A szimpózium sajátos választ adott a kérdésre, mivel az előterjesztést követően a részt vevő professzor urak referátumai – akarva, nem akarva – éppenséggel azt körvonalazták, hogy a főváros vezetőinek valójában milyen kevés lehetőségük van arra, hogy Budapest számára fejlesztési programot dolgozzanak ki.

A Városháza koncepciója szerint a legfontosabb teendő a városközpont tehermentesítése, ezért elő kell segíteni a Belváros területének „széthúzását”. A főváros támogatni kívánja a belső kerületek rehabilitációját, illetve a Belváros déli irányú terjeszkedését. A Kossuth Lajos utcán áthaladó roppant forgalom elterelése indokolja az úthálózat hiányzó gyűrűs elemeinek pótlását, azaz a Hungária krt. továbbépítését is. A tömegközlekedési hálózat fejlesztése abszolút prioritást élvez. 560 autóbuszt kívánnak újakra cserélni, fejleszteni kívánják a villamoshálózatot, elkezdik a csepeli gyorsvasút rekonstrukcióját. A csatornahálózat fejlesztése során elsőbbséget élvez a budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna hiányzó elemeinek kiépítése. A rehabilitációs program keretében a főváros 300 millió Ft-os területfejlesztési támogatási alapot, illetve 500 millió Ft-os rehabilitációs hitelalapot hoz létre. Az előbbi összegre a kerületi önkormányzatok pályázhatnak, feltéve, hogy rendelkeznek az érintett terület részletes rendezési tervével, illetve saját forrással.

Az szja önkormányzatoknak jutó hányada 50%-ról 30%-ra csökkent, ami 7,7 milliárd Ft kiesését jelenti a fővárosi költségvetés számára. A tervezett 19 milliárd Ft fejlesztési költségnek csak alig több mint harmadára van jelenleg fedezet, ám a főpolgármesteri hivatal a várost alapvetően hitelképesnek tartja. Demszky Gábor szerint a fejlesztési tervek megvalósulása lényegében attól függ, hogy sikerül-e a tervezett 130 millió ECU összegű hitelfelvételre a szükséges kormánygaranciát kieszközölni. Az erről szóló tárgyalások előrehaladott állapotban voltak, ám a kormányátalakítás a Városháza valamennyi fontos tárgyalópartnerét megfosztotta bársonyszékétől.

A fejlesztési koncepció meghívott opponensei – miközben érezhetően rokonszenveztek a tervvel, illetve a város vezetésével – hozzászólásaikban elvétve érintették csak az előterjesztés tartalmi részeit. Nem mintha nem méltatták volna vitára, például az úthálózat gyűrűs elemeinek pótlására tett erőfeszítések hasznosságát… A meghívottak azt tartották feladatuknak, hogy az amúgy sem szárnyaló fővárosi elképzeléseket szűkebb szakmájuk érvrendszerére támaszkodva „földközelbe” hozzák.

Sárközy Tamás véleménye szerint a kormány és a fővárosi önkormányzat kapcsolata ellenséges. A főváros és a kerületek, illetve a főváros és az agglomerációs települések közötti viszony kaotikus, a hatásköri és felelősségi viszonyok áttekinthetetlenek. Amíg ez a helyzet nem változik, illetve amíg a kormány nem lesz önkormányzatbarát, addig aligha lehet racionális terveket készíteni. Az önkormányzat akkor jár el helyesen, ha lehetőség szerint mindent privatizál, amit csak tud. Jelenleg a privatizáció legfőbb akadálya az, hogy 1990-ben csak a veszteséges közüzemeket adták önkormányzati kézbe, a volt tanácsi vállalatokat nem. Sárközy szerint tehát a privatizáció a megoldás?… Dehogy a megoldás: a hozzászóló a privatizáció feltétlen híve ugyan, de azt ő se állította, hogy az eladások gyógyírt jelentenek az általa vázolt bajokra.

Enyedi György szerint az önkormányzatok ellentmondásos politikát folytatnak a kormányzattal szemben. Miközben politikai függőségüket minimalizálni igyekeznek, a költségvetési támogatás növelésére, tehát pénzügyi függőségük maximalizálására törekszenek. Ez a helyzet nem tartható sokáig, az önkormányzatoknak helyi adók révén meg kell teremteniük anyagi függetlenségüket is.

Iványi György viszont arra mutatott rá, hogy széles polgári réteg hiányában mindez illúzió. A rehabilitáció kapcsán kifejtette, hogy a főváros által elkülönített pénzalap nevetségesen csekély, számítása szerint mindössze 150-200 Andrássy úti lakás felújítására elegendő. A lakosság fizetőképessége és a rehabilitáció költsége között képtelenül nagy a szakadék, a felújításokat az épületek állagmegóvását tízszeres lakbéremelés sem fedezné. A lakásfelújítás és lakásépítés hosszú távú jelzáloghitelezésének feltételei kidolgozatlanok. A főváros tehát valójában nem szuverén, és ennélfogva nem is hitelképes. Iványi elrettentő franciaországi példákra hivatkozva óvott attól, hogy az önkormányzatok vállakozásba fogjanak. A kényszerű „megoldás”: a fővárosnak „konvertálnia” kell vagyonát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tágan értelmezett Belváros funkcióváltása elkerülhetetlen… Természetesen Iványi is elismerte, hogy mindez cseppet sem megoldás, sőt, éppen ezáltal válik bármiféle várostervezés lehetetlenné.

Komoróczy Géza hangsúlyozta a főváros önálló kulturális arculatának fontosságát, és méltatta a város ez irányú erőfeszítéseit. Úgy vélte, óvni kell minden zöldterületet, és arra kell törekedni, hogy a város önálló kis tájegységek együtteseként fejlődjön.

Megköszönve a meghívott szakértők közreműködését, a város vezetői azt tartották feladatuknak, hogy az opponensek gondolatait a hétköznapok gyakorlatára hivatkozva „földközelbe” hozzák. Elvétve érintették csupán a vendégek által felhozott érveket: elmagyarázták például, hogy egy széles körű ellátási felelősséggel bíró önkormányzat akkor sem privatizálhat mindent, ha egyébként gazdaságossági megfontolások ezt diktálnák.

A közgyűlés a következő hetekben tárgyalja a főváros költségvetését.

• Önkormányzat