Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Négy feltétel

Melyek azok a pontok, amelyekből nem engednek? – kérdeztük a hétfői forduló előtt Filipsz Lászlótól, a téeszeket tömörítő MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége) titkárától. Négy bizalomerősítő intézkedésből nem enged a MOSZ – hallhattuk. Először is az „aki vet, az arat” elvéből, amit a MOSZ úgy értelmez, hogy a kormány garantálja a jelenlegi földhasználók (azaz a téeszek) számára, hogy nem éri őket veszteség a kiadandó földeken végzett munkák miatt. Ugyanis a földkiadó bizottságok vontatottan intézik az ügyeket, így előfordulhat – és elő is fordul –, hogy még a téesz végzi el a vetést, de már az új tulajdonos arat. Ráadásul a kárpótlási törvény előírását, mely szerint az ültetvényi értéket meg kell téríteni, valahogy kifelejtették a végrehajtási rendeletből.

Másodszor a bizalom akkor erősödne, ha a ’93/94-es szezonban a búza tonnájának államilag garantált fölvásárlási árát a jelenlegi 7800 Ft-ról 8500 Ft-ra emelnék. „Ez nekünk presztízskérdés – mondta a MOSZ titkára –, ennek fejében még a kötelező fölvásárlási mennyiségből is hajlandók vagyunk engedni.” Jelenleg hektáronként 2,6 tonnát vesz meg az állam garantáltan (ha a búza a termelő nyakán marad); ha ezt 2,4-re csökkentik, a költségvetés sem jár rosszabbul. Harmadszor, különleges megkötések nélkül prolongálják az üzletfinanszírozó hiteleket az aszály sújtotta területeken. Negyedszer, a hátrányos helyzetű régiókban gazdálkodóknak járó 1500 Ft/hektár földalapú támogatást már augusztusban fizessék ki, s jövőre vezessék be ismét a normatív (valamennyi gazdálkodónak járó) támogatást, 4000 Ft/hektár értékben.

A MOSZ legközelebbi szövetségese, a Parasztszövetség (Gerbovits Jenő szervezete, amelyet most Deák Ferenc főtitkár képviselt) szintén a 8500 forintos búzaárat meg a hitelátütemezést tartotta a legfontosabbnak, a földalapú támogatásként pedig 5000 Ft-ot szeretett volna látni a jövő évben.

Kompenzációk

A „közös nyilatkozatba” a búzaárról dodonai megfogalmazás került be, bár az kimaradt, hogy Raskó György földművelésügyi államtitkár legszívesebben csak 8000-et adna. A kormányzati szakértők „lehetségesnek tartják” a földalapú támogatás soron kívüli kifizetését, és hogy jövőre általánosan 2000 Ft/hektáros vetési támogatást folyósítsanak. A nyilatkozat nyugtázza természetesen az ellenvéleményt is: „Az érdekképviseletek szükségesnek tartják a vetési támogatás növelését, de annak összegét 4500 Ft/hektárban javasolják meghatározni.” Mialatt az egyik teremben e sorokat fogalmazták, a másik teremben várakozó gazdakörös küldött méltatlankodott, hány helyre kell rohangálnia egy ötholdas gazdának munkaidőben, hogy hozzájuthasson ahhoz a fránya tízezer forinthoz. „Uram – magyarázta egy arra flangáló kormányszakértő –, ön most azt fogalmazta meg, mily nagy szükség van az alulról szerveződő érdekképviseletre! Az érdekképviselet majd intézi a gazdák ügyeit.” A kormányoldal lehetőséget lát még a hektáronkénti 1500 Ft kompenzációra az aszálykárosultak részére (a 40 százalék feletti mértékben károsultaknak 2500 Ft-ot), a közös nyilatkozatban ezzel szegezik szembe az érdekképviseletek az 2500 Ft-os (30% feletti kár esetén 3500 Ft-os) követelésüket. Hitelügyben a kormány korábbi döntését vetették papírra: eszerint az aszálykárosultak 1992–93-ban felvett hiteleinek kamatkedvezményeit, valamint a ’90-ben nyújtott „aszálykáros hitelek” preferenciáit egy évvel meghosszabítják. Megformuláztak egy olyan iránymutatást is, hogy a károsult gazdálkodók „kezdeményezhessék” a bankoknál „a hitelek legfeljebb egy évre történő meghosszabbítását”. Többről szó sem lehet, hiszen a bankokat az Agrárkoordinációs Fórum semmire nem kötelezheti.

Valamit a téeszeknek

A téeszek védelmében szorgalmazott politikai deklarációt a közös nyilatkozat így fogalmazza át: „A kormányzati szakértők elismerik a jelenlegi földhasználóknak azt az igényét, amely a termelés folyamatosságát is biztosító »aki vet, az arat« elv gyakorlati megvalósulását eredményezné. Ezzel összefüggésben viszont mindenképpen a jelenlegi földhasználók konstruktív együttműködésére van szükség annak érdekében, hogy a kárpótlási földárverések során tulajdont szerzők még az ősz folyamán minél előbb megkezdhessék földjükön a mezőgazdasági termelést.” A téeszeket tehát nyilatkozatban intik az együttműködésre, és nem ígérik, hogy az ültetvényi érték megtérítését átvezetik az említett végrehajtási rendeletbe. Ugyanis a gazdakörök és az élelmiszer-feldolgozók (ÉFOSZ) képviselői, a MOSZ-szal vitatkozva, úgy érveltek, hogy amennyiben a kiadandó földeken a vetési költségeket megtérítenék, valójában kormánymegrendelést kapnának a szövetkezetek. Az érveléssel a kormány egyetértett. Kérdés, mi lesz a kárpótlási törvény betűjével, amelyre pedig oly nagy gondot fordított annak idején Kónya Imre.

Okafogyott demonstráció

Egyik érdek-képviseleti szervezet sem elégedett az eredménnyel; hétfőn, az egyhetes tárgylássorozat finisébe érve, egyöntetűen úgy érezték, hogy amit a kormányoldalon elfogadnak követeléseikből, az számukra elfogadhatatlan. Egyszersmind fölülkerekedett az az álláspont: folytatják a tárgyalást, nehogy rájuk lehessen fogni, hogy ők állnak föl az asztal mellől. A háttérben persze ott munkált a demonstráció (úteltorlaszolás) fenyegetése is, amivel a MOSZ területi tagszervezetei, a teszövök rukkoltak ki június végén–július elején, követeléseiket alátámasztandó. A MOSZ „országos figyelmeztető demonstrációt” helyezett kilátásba a kormányfőhöz írt július 2-i levelében. E levélre válaszul vette föl a kormány (előbb a MOSZ-szal, majd a többi érdek-képviseleti szervezettel is) a tárgyalás fonalát. Mármost ha fölállnának az asztal mellől, akkor nehéz volna kitérni a demonstráció (úteltorlaszolás) elől, amihez pedig most már láthatólag senkinek nincs különösebb kedve.

Már csak azért sem, mert a fő ok, ami miatt a MOSZ demonstrációt helyezett kilátásba, vagyis a szövetkezeti törvény módosítása körüli konfliktus elsimulni látszik. Amint ismeretes, a parlament Zsíros Géza vezette mezőgazdasági bizottsága a „csoportos leválás” intézményének javallatával bombázta a Házat, s egy ideig nem lehetett tudni, nem tudják-e tényleg átverekedni előterjesztésüket a pótköltségvetés megszavazása fejében. Az indítvány szerint a szövetkezet köteles volna kiadni a vagyont azon tagjainak, akik egy bizonyos határidőn belül ki szeretnének válni. A kormány, ahogy két miniszterének a május 25-i MOSZ-kongresszuson elhangzott nyilatkozatából kitetszett, nem kívánt semmiféle szövetkezetitörvény-módosítást, de magára hagyta a parlamentet, amelynek sikerült önerőből, ügyrendi eszközökkel elodáznia a bizottsági előterjesztés megtárgyalását (HVG, július 3.). Antall miniszterelnök mégis fölajánlott valamit a kisgazda 35-ök frakciójának a pótköltségvetési vita hajrájában. Így aztán mégis lesz szövetkezeti törvénykezés, de – a háttérben formálódó kompromisszum szerint – a kormány venné át a kezdeményezést Zsíroséktól.

A hétfői közös nyilatkozatban erről annyit olvashatunk, hogy „a szövetkezeti törvény esetleges módosítása során a szervezeti változások könnyítését elsősorban a szétválásra vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatával kell biztosítani”, vagyis, ahogy hallhattuk, a formálódó tervek szerint a szétváláshoz elég lesz az 50% + 1 közgyűlési szavazat a mostani kétharmad helyett. „Ugyancsak egyetértés van abban – folytatja a nyilatkozat –, hogy a kívülálló üzletrész-tulajdonosok ellenőrzési jogosultságát a vagyonuk felett erősíteni kell.” Elfogadja az Agrárkoordinációs Fórum azt is, hogy közgazdasági eszközökkel kell serkenteni a szövetkezeti üzletrészek forgalmát, olyképp módosítva az szja-rendszert, hogy ne az üzletrészek teljes ellenértéke, hanem csak az árfolyamnyereség után kelljen adót fizetni.

Értik egymást

A kormányoldalnak láthatólag érdekében állott a megegyezés – vagy ha más nem: közös nyilatkozat –, amely bizonyítja a megbékélést ezen a viharos-aszályos fronton. Hogy nagyjában-egészében ellent tudott állni a követeléseknek, abban segítette az agrár-érdekképviselők megosztottsága. A MOSZ-t és az Agrárkamarát összeköti ugyan a közös múlt és a szervezeti átfedések, de megosztja a rivalizálás. De a kormány ennél is szélesebb platformon kívánt egyezséget. Behívta tehát tárgyalni az MDF-hez közel álló Gazdakörök Országos Szövetségét (bár Jakab István alelnök szerint a MOSZ jelentkezése után maguk jelentették be igényüket a tárgyalásra), fölhasználva az Agrárkoordinációs Fórum intézményét, amelyet ’91-ben az épp tárca nélkülivé vált Nagy Ferenc József miniszter hozott létre. A gazdakörök a szövetkezetitörvény-ügyben is inkább Zsírosékhoz állanak közel. Más agrárpolitikát is szeretnének látni, mint a MOSZ: szerintük nem a szövetkezeteket, hanem a gazdákat, a struktúraátalakulást kellene támogatnia a költségvetésnek. Ebben a gazdakörök oldalán állt Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének főtitkára: „A feldolgozóknak nem kincstári, hanem életképes mezőgazdaságra van szüksége – mondta lapunknak. – A garantált búzaár emelése sem érdekünk: fölhajtja a fölvásárlási árakat.”

Viszont – a kívülálló érdekegyeztetők szerint – a MOSZ és a kormányszakértők félszavakból is értik egymást. Ez pregnánsan megmutatkozott a tárgyalás esti óriáiban, amidőn a Miniszterelnöki Hivatal moderátori szerepet vállaló munkatársa szórakozottságból, a fáradtságtól elcsigázottan „Zsohár elvtársnak” szólította a MOSZ főtitkárát.

• Belföld