Skip to main content

Nadrágszíjmeghúzás szolidaritásügyben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Részint bevételnövelő, részint kiadáscsökkentő célzattal módosították tehát a foglalkoztatási törvényt; vagyis a köz terhei is nőnek, a garantált munkanélküli-ellátások is csökkennek. Az intézkedések együttvéve 30 milliárd forintot préselnek ki a passzív foglalkoztatáspolitika rendszeréből. Az alapot a munkáltatók a bruttó keresetek eddigi 5 százaléka helyett 7 százalékkal, a munkaadók 1 helyett 2 százalékkal tartoznak gazdagítani, ez önmagában 20 milliárdos (költségvetési intézményekkel együtt 26 milliárdos) szolidaritási pluszt jelent. A másik látványos intézkedés – a maximális járadékfolyósítási idő másfél évről egy évre csökkentése – csak ’94-ben érezteti majd hatását igazán, hiszen a szigorításokat természetesen csak az ezután megállapított ellátásoknál fogják alkalmazni.

Egyelőre tehát a másfél éves és az egyéves járadékosok úgyszólván egymással összekeveredve szolgálnak rá a szolidaritásra. A számítások szerint az újítás mégis mintegy 2-3 milliárdos megtakarítást eredményez a fizetendő járadékoknál. A járadékot eddig a folyósítás első évében az átlagkereset 70 százalékában (az utána következő félévben 60 százalékában) állapították meg; jövőre viszont az állásnélküliség első három hónapját a korábbi keresmény 75 százalékával honorálják ugyan, ám a fennmaradó kilenc hónapban sújtja a munkanélkülit a segély 60 százalékra csökkentése. Aki viszont önként vagy rendkívüli felmondással távozik munkahelyéről, az jelenleg 90, a jövő évtől csak 180 nap múlva jelentkezhet munkanélküli-segélyért; e terminushalasztás megtakarító hatását 1 usque 2 milliárd forintra becsülik.

A segély minimális mértéke havi 8600 forint lesz, nem éri el a minimálbért, bár ez is igaz, hogy az utóbbit a november végi Érdekegyeztető Tanács-beli (ÉT) megállapodás szerint 8000-ről 9000 forintra emelték. A maximális mérték tekintetében az új munkanélkülieknek kedvez a ’93-as rendszer, nekik 18 000, a három hónap után is segélyen élőknek pedig már csak 15 000 forint a felső határ. Az ÉT-megállapodást törvényesítő Becker Pál-féle képviselőcsoport gondoskodott arról is, nehogy egy joghézag következtében jól járjon az a munkanélküli, aki munkavállaló korában igencsak alacsony színvonalon keresett. Hála e gondoskodásnak, fennmarad az a régi szabály, hogy akinek bére kevesebb volt, mint amennyi segélyt számára egyébként megállapítanának, az kapja munkanélküliként is a bérének megfelelő összeget. Az intézkedés áldásait csakis a 8600 forint alatt (tehát még a minimálbérnél is rosszabbul) keresők élvezhetik. Sokan lehetnek, hiszen az októberi országos adatok szerint is 266 ezres sereg – az ellátottak 59 százaléka! – kapott 8000 forintnál kevesebb segélyt, ezen belül a 7000 forint alattiak tábora 70 ezres tagságot számlál (16 százalék), és még a 4000 forint alattiak szűk klubját is 7 ezer fő alkotja (1,6 százalék). Az átlagos magyar munkanélküli 8793 forint segélyt vitt haza októberben.

Az új rendszer az újraelhelyezkedést ösztönzi! – így a hivatalos indoklás. Tökéletesen osztották e véleményt az ÉT-tárgyalásokon a szakszervezetek, de hát ők már szerepüknél fogva is inkább az aktívak, mint a kirekedtek érdekeit védik. A munkavállalói oldal ötlete volt a háromhónapos kedvezményes időszak az egyéves járadékfolyósítási időn belül (a kormányoldal eredetileg 6+6 hónapos felosztást javasolt).

A magyar munkanélküli újraelhelyezkedésének esélyei nemzetközi összehasonlításban igen rosszak (Beszélő, július 18.). Az ez év október folyamán a munkanélküli-ellátási rendszerből kilépőknek csak 46 százaléka kapott munkát (a pályakezdő segélyezetteknek pedig 36 százaléka). Az ez év januárjában ellátottak átlagosan 180 nap óta részesültek segélyben, és ez az átlag októberre – folyamatos emelkedés után – 264 napra emelkedett. Az új szisztéma kedvezményezettjei – a 90 napnál kevesebb idő óta járadékon lévők – mindössze 12,5 százalékát alkották az októberben nyilvántartott tartalékseregnek.

Mindezt tekintetbe véve, meglehetősen ábrándosnak tetszik az újraelhelyezkedés ösztönzéséhez fűzött remény.












Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon