Skip to main content

„A hideg, tetves ketrecben”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kavicsbánya Gyékényesen


Levelezőnk, Tavaszi Béla kotrókenő arról tudósít, hogy bár az üzem 1 millió köbmétert termel évente, és a három nyereséges bánya közé tartozik a tizenkettő közül, ami fejenként évi 1-1,2 millió forintot jelent, a bruttó keresetek havi 10 000 (azaz évi 120 000) forint körül mozognak a bányában. E kizsákmányolást tetézi a munkavédelmi előírások figyelmen kívül hagyása: azokon a munkahelyeken, ahol a vibrációs és zajártalmak megközelítik vagy meg is haladják az egészségügyi normát, csak hat órát szabadna elvileg letölteni, tehát „nem illő dolog 12-12 órás műszakban dolgoztatni az embereket”. Kritikára már csak azért sincs mód, mert nem lehet menni máshová a környéken, az emberek meg vannak felemlítve, bár a tavaly júliusban a bánya élére került üzemvezető, Túri László „szerencsére reformpárti, és ráadásul gyékényesi születésű”, a kiválás híve.

A fővárosi központú üzem és a község kiszolgáltatottsága egy tőről fakad, egyazon szocialista – vagy inkább a szocializmusban tökéllyé fejlesztett – vívmány (bár a jelenlegi adózási, finanszírozási szabályozás szerint nincs közvetlen kapcsolat köztük). Kiválóan lehetne hasznosítani például üdülési célra és a helybeli pénzforrások gyarapítására a szép tájon fekvő bányatavat, amire eddig nem került pénz, s amit a bánya önállósodása révén (saját vállalkozásban vagy a községgel együtt, esetleg külföldi közreműködéssel) bizonyára meg lehet oldani. Levelezőnk múlt év decemberében, a Csurgó és Környéke című lapban már felhívta a figyelmet, szóvá tette az üzemi közösség aggályait, felkérve a tanácsi és „politikai vezetőket, valamint dr. Horváth Ferenc akkori képviselőt: támogassák a vállalati központból való kiválást. Eredménytelenül.

„Végül – írja levelezőnk – Villon: Ballada a parlamenthez című művének pár sorát idézném lázadozva:

Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,

a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?”
(Faludy-átirat)

Szokolai István, a Kavicsbánya Vállalat igazgatója nem tartja korrektnek, hogy most, a vt-ülés előtt nyilatkozzon az ügyről. Nincs még előkészítve a kiválás – mondta –, nem készültek róla műszaki-gazdasági számítások. A gyékényesiek kérelme állítása szerint írásban csak most, május elején érkezett be.

Mégis: a levél alapján az a kép alakult ki bennünk, hogy ez a centralizált vállalat megöli az önálló helyi vállalkozást és kezdeményezést. Meg tudja-e ön ezt cáfolni?

Nem tudom, nem is akarom. De értse meg: ilyen ügy elbírálásához pontos adatok kellenek (mondom én, aki nem vagyok, nem is lehetnék vt-tag). Mert ugye, azt a bizonyos termelési értéket csakis gépekkel lehet előállítani. A gyékényesiek még azt sem írták le, mennyit akarnak az ott rendelkezésre álló gépekből.

Bizonyára az egészet.

Bizonyára. Jó német gépek vannak ott, igaz, egy kicsit régiek, de a célnak megfelelnek. Meg aztán itt vannak a pénzügyi dolgok…

Van esetleg adósság, amit rájuk kellene terhelni?

Erről nem nyilatkozhatok. Mindenesetre meg kell lenniük a megfelelő pénzügyi számításoknak is.

A kiválási kérelem kapcsán is felvetődik, mennyire képtelen intézmény a vállalati tanács. Hiszen a legkülönfélébb üzemek küldötteiből áll, s ők egyszerűen leszavazhatják azt, aki válni akar.

A vt-t nem mi találtuk ki. De mondom: bízom abban, hogy megtaláljuk a közös nevezőt: amin Gyékényes is nyer, és mi is.

Hát, reménykedjünk.





































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon