Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Munkakezdéskor, reggel hétkor – ekkorra szólt a DRV Önálló Szakszervezetének meghívása – az egységvezetők kint fogadták a dolgozókat a kapuban, tovább nyomatékosítva az előző napi érvet. Csak húszan-harmincan álltak ellen az ultimátumnak, nem maradt más hátra, mint kitárgyalni az előállott jogi helyzetet és szétszéledni. Ezek szerint a dolgozók nem hívhatnak össze gyűlést, csak az egységvezetők? – hangzott el. Nem is beszélve arról, ecsetelte az esélyegyenlőtlenséget később Stangl Ferenc művezető, az Önálló Szakszervezet elnöke, hogy mennyivel nagyobb fáradság aláírásgyűjtéssel gyűlést csinálni, mint főnöki utasítással. A DRV Rákhegyi Üzemigazgatóságának működési szabályzatában pedig benne van, hogy a dolgozók 10%-ának kérelmére a munkásgyűlést meg kell tartani. Stangl művezető most bírósághoz kíván fordulni, mivel szerinte megtörtént az, amit a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Jogi útmutatójában ír, A szakszervezetek érdekvédelmi eszközei címszó alatt: „Szabálysértést követ el az a munkáltató, aki a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban (beleértve a belső szabályzatokat is…) biztosított jogait megsérti (…), 10 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”

Ahol szabálysértést és bírságot emlegetnek, ott elkeseredett küzdelem folyik. Az Önálló Szakszervezet érvényesüléséért küzd, azért, hogy tágítsa az érdekvédelem szerinte jelenleg csak formális kereteit, és ennek jegyében ellenőrzést gyakorolhasson az üzem működése felett. Ebben eladdig elmegy, hogy bizalmatlan a mostani üzemvezetéssel szemben, véleménye szerint pályázat kiírásával vezetőcserét kellene csinálni (bár nincs saját jelöltje). De ez csak kisebbségi vélemény – legyint erre és más, nem ily sarkított követelésekre az üzemvezetés –, azoké, akik a vezetők ellen hangolják a dolgozókat. A másik vád különösen jellemző mostanság, hiszen gyakran megesik, hogy ha valaki Shakespeare-rel „Kizökkent az idő!”-t kiált, arra azt mondják: az archimedesi elvből adódóan nyilván kívülről zökkentette ki. „Végezetül az elkövetkezendőkre vonatkozóan az az álláspontom – írja Stangl művezetőnek a régi szakszervezet (megújult nevén DRV Munkahelyi Szakszervezete) függetlenített titkára a siófoki központból –, hogy nyílt, tényszerű módszerekkel törekedjenek meggyőzni bennünket arról, hogy dolgozóink érdekét tekintik elsődlegesnek, és nem néhány ember kívülről jövő kezdeményezését.”

Valóban kevesebben vannak. Az Önálló Szakszervezet április 19-én alakult meg, 52 fővel, fizikaiak és adminisztratívok vegyesen, de, Stangl szerint, nagyon attól függően, ki melyik részlegnél dolgozik és kinek a beosztottja. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyeznünk: az üzemvezetés rögtön a megalakulást követően, a vállalati központ és a szakszervezet pedig a bejegyzés után, elismerte létezésüket, a másik szakszervezettel azonos jogokat „biztosiva” nekik. Így például Stangl elnököt is megilleti ugyanaz a „munkaidő-kedvezmény”, mint a régi szakszervezet nem függetlenített helyi bizalmiját; most már két szakszervezetnek is joga van egyetérteni akkor, ha új dolgozót a szokásos kategóriánál magasabb bérrel akarnak fölvenni. De éppen az egyenlőségben rejlik a csapda. Először is ez az egyenlőség a valóságban nem egészen áll, hiszen a Munkahelyi Szakszervezet behálózza az egész vállalatot, és számos lényeges kérdésnél, amelyben a siófoki igazgatósággal kellene megegyezni, nyilvánvalóan elenyésző súllyal esik a latba egy helyi csoport véleménye. De ha el is tekintünk ettől, akkor is látnunk kell: máris beiktatták az érdekegyeztetésbe a szakszervezetközi vita lépcsőjét, hogy kiszűrjék a kényelmetlenebb követeléseket. A közelben fekvő Balinkabányán sikerült a régi szakszervezetet csaknem teljes tagságával együtt függetlenbe átvonultatni (Beszélő, május 19.), így az ottani szakszervezet integrálni képes legalább az üzem munkavállalói érdekeit. A kincsesbányai új szakszervezetnek viszont az üzemen belüli megosztottsággal is szembe kell néznie, ami egyben azt is jelenti, hogy egymással összefüggő kérdésekben hol a szakszervezet, hol az üzem, hol pedig a vállalat illetékes.

Sőt az Önálló Szakszervezetnek nemcsak tűrnie kell, de nyíltan vállalni is a konfliktusokat; ha létezni akar, folyvást bizonyítania kell hitelességét, hogy megnyerje magának a régi szakszervezetben maradtakat is. Ezért igyekszik számon kérni az üzemi működés tisztaságát. Stangl művezető szerint gyakran megesik, hogy a vállalat eszközeit némelyek saját céljukra használják, aminek speciális eseteiként egyes középvezetők munkaidőben saját kertjükbe viszik dolgozni beosztottaikat. „Nevezzék meg nekem azt az embert” – mondja erre Hullay üzemigazgató, ami egyet jelent azzal, hogy a megnevezőkre hárul a bizonyítás terhe. Akik munkaidőben csak nem kúszhatnak Sherlock Holmesként a kertek alatt, robotot teljesítő kollégák után kutatva.

Igen rosszak a keresetek errefelé, mert az üzemigazgatóságnál az idei átlagbér 131 162 Ft-ra van betervezve (azaz a havi 10 930 Ft bruttóra), ami az órabérből és a feladatokhoz kötött prémiumból, készenléti pótlékból tevődik össze. Nem közömbös tehát – mondja az új szakszervezet –, hogy nyilvánosan folyik-e a premizálás, illetve az ilyen feladatok elosztása. De igenis van nyilvánosság – veti ellen Hullay üzemigazgató –, hiszen leültek tárgyalni a bérfejlesztésről és a prémiumkeretekről a régi szakszervezettel márciusban, s akkor javaslatot tettek néhányan a mostani Önállóak közül is. (Ám nyilvánvalóan csak keretekről volt szó, az Önállóak pedig, ha jól értjük, a folyamatos ellenőrzésre tartanak igényt.) Indokolatlannak tartják továbbá, hogy a vezetők 4-5-ször akkora prémiumot kapjanak, mint a dolgozók, és 2-3-szoros differenciát javasolnak. A bérmegtakarítás fogalmát pedig a vezetéstől eltérő módon értelmezik: szerintük megtakarítás származik a munkaműveletekre szánt pénzek és az órabér különbségéből, s ezt vagy csak az év végén kapják kézhez, vagy prémiumfeladatot tűzve ki rá, újra meg kell dolgozniuk érte. Hullay üzemigazgató szerint viszont tavaly csak a hiányzások miatt felszabaduló bért lehetett megtakarításként kimutatni, de még így is egy heti bért fizethettek ki ilyen címen karácsony előtt.

Az idén könnyebb lesz valamivel a helyzet, mert nemcsak a hiányzók, hanem a távozók bérét is fel szabad osztani. De lesz is mód előbb-utóbb a pályamódosításra: áprilistól a vízmű területén kft. működik, az 5,1 milliós alaptőkét a DRV, két, a vállalattal már régebbi kapcsolatban álló szivattyúszállító osztrák cég, valamint Hullay üzemigazgató adta össze. A kft. a behozott szivattyúit forgalmazására, szervizelésére és alkatrészellátására rendezkedik be, és bérleti díjat fizet a vállalatnak a használt épületek, gépek után, más díjat az igénybe vett szolgáltatásokért. Egyelőre négyen dolgoznak ott, köztük másodállásban Hullay üzemigazgató, ügyvezetőként. Amikor feltettük az Önállóak kérdését, miszerint nem összeférhetetlen-e a két poszt, azt felelte: ez ellen intézményes biztosítékok vannak. A számlákat a kft.-nek nem az üzem, hanem a vállalat nyújtja be; ami pedig a bérbe adott eszközöket illeti (melyek felett máskor ő mint üzemigazgató rendelkezik), az kollégájára van bízva. „Engem letiltottak. Ha a kft. a megrendelő a DRV felé, üzemigazgatói jogkörömet nem gyakorolhatom.”

„Az egyik szakszervezet – foglalja össze véleményét Hullay üzemigazgató –, amelyiknek kisebb a létszáma, próbálja rendezni helyzetét, és ugye ennek érdekében mindent igyekszik fölhasználni ahhoz, hogy valamilyen formában népszerűségre tegyen szert.” De sikeres-e ez a törekvés, valóban bírja-e az új szakszervezet a munkavállalók bizalmát? Ezt a kérdést akarták feltenni Stangl Ferencék a munkásgyűlésen egy titkos szavazás formájában, amikor is a kollégák arra válaszoltak volna, melyik szakszervezet tagja óhajtanak lenni. De ettől, valamint annak megtárgyalásától, hogy a vállalat csak júliustól szünteti meg az Önállóak esetében a Munkahelyiek javára eszközölt tagdíjlevonást, eleve elzárkózott az üzemigazgató, mondván: ez a szakszervezetek (bel)ügye. Más kérdéseket pedig úgy ítélt meg: azok csak a félévi számok ismeretében tárgyalhatók. Erre Stangl úr, nem törődve az üzemigazgató elfoglaltságával, összehívta a munkásgyűlést.

A többit már tudjuk. Illetve annyit még hozzátehetünk, hogy az üzemigazgatóság igenis hajlandó némi engedményre. Az eddigi 7 órai és az Önálló Szakszervezet által javasolt 6 órai munkakezdés középértékeként ugyanis elfogadta a 1/2 7-et.

* Hullay Gyula igazgató úr a tudósításra reflektálva azt írja, hogy: „a munkásgyűlés megtartása elől nem zárkóztam el, ezt a Stangl Ferenc részére küldött levelemben is megerősítettem, melynek másolati példánya az Ön birtokában van.”

A június 25-i hétfői keltezésű levél azonban, mint az eseményekből kitetszik, a továbbiakban nem játszott szerepet.

Egyébként pedig tisztelt igazgató úr, tisztelt Önálló szakszervezet, várjuk a fejleményeket.

• Belföld