Részint bevételnövelő, részint kiadáscsökkentő célzattal módosították tehát a foglalkoztatási törvényt; vagyis a köz terhei is nőnek, a garantált munkanélküli-ellátások is csökkennek. Az intézkedések együttvéve 30 milliárd forintot préselnek ki a passzív foglalkoztatáspolitika rendszeréből. Az alapot a munkáltatók a bruttó keresetek eddigi 5 százaléka helyett 7 százalékkal, a munkaadók 1 helyett 2 százalékkal tartoznak gazdagítani, ez önmagában 20 milliárdos (költségvetési intézményekkel együtt 26 milliárdos) szolidaritási pluszt jelent. A másik látványos intézkedés – a maximális járadékfolyósítási idő másfél évről egy évre csökkentése – csak ’94-ben érezteti majd hatását igazán, hiszen a szigorításokat természetesen csak az ezután megállapított ellátásoknál fogják alkalmazni.
Egyelőre tehát a másfél éves és az egyéves járadékosok úgyszólván egymással összekeveredve szolgálnak rá a szolidaritásra. A számítások szerint az újítás mégis mintegy 2-3 milliárdos megtakarítást eredményez a fizetendő járadékoknál. A járadékot eddig a folyósítás első évében az átlagkereset 70 százalékában (az utána következő félévben 60 százalékában) állapították meg; jövőre viszont az állásnélküliség első három hónapját a korábbi keresmény 75 százalékával honorálják ugyan, ám a fennmaradó kilenc hónapban sújtja a munkanélkülit a segély 60 százalékra csökkentése. Aki viszont önként vagy rendkívüli felmondással távozik munkahelyéről, az jelenleg 90, a jövő évtől csak 180 nap múlva jelentkezhet munkanélküli-segélyért; e terminushalasztás megtakarító hatását 1 usque 2 milliárd forintra becsülik.
A segély minimális mértéke havi 8600 forint lesz, nem éri el a minimálbért, bár ez is igaz, hogy az utóbbit a november végi Érdekegyeztető Tanács-beli (ÉT) megállapodás szerint 8000-ről 9000 forintra emelték. A maximális mérték tekintetében az új munkanélkülieknek kedvez a ’93-as rendszer, nekik 18 000, a három hónap után is segélyen élőknek pedig már csak 15 000 forint a felső határ. Az ÉT-megállapodást törvényesítő Becker Pál-féle képviselőcsoport gondoskodott arról is, nehogy egy joghézag következtében jól járjon az a munkanélküli, aki munkavállaló korában igencsak alacsony színvonalon keresett. Hála e gondoskodásnak, fennmarad az a régi szabály, hogy akinek bére kevesebb volt, mint amennyi segélyt számára egyébként megállapítanának, az kapja munkanélküliként is a bérének megfelelő összeget. Az intézkedés áldásait csakis a 8600 forint alatt (tehát még a minimálbérnél is rosszabbul) keresők élvezhetik. Sokan lehetnek, hiszen az októberi országos adatok szerint is 266 ezres sereg – az ellátottak 59 százaléka! – kapott 8000 forintnál kevesebb segélyt, ezen belül a 7000 forint alattiak tábora 70 ezres tagságot számlál (16 százalék), és még a 4000 forint alattiak szűk klubját is 7 ezer fő alkotja (1,6 százalék). Az átlagos magyar munkanélküli 8793 forint segélyt vitt haza októberben.
Az új rendszer az újraelhelyezkedést ösztönzi! – így a hivatalos indoklás. Tökéletesen osztották e véleményt az ÉT-tárgyalásokon a szakszervezetek, de hát ők már szerepüknél fogva is inkább az aktívak, mint a kirekedtek érdekeit védik. A munkavállalói oldal ötlete volt a háromhónapos kedvezményes időszak az egyéves járadékfolyósítási időn belül (a kormányoldal eredetileg 6+6 hónapos felosztást javasolt).
A magyar munkanélküli újraelhelyezkedésének esélyei nemzetközi összehasonlításban igen rosszak (Beszélő, július 18.). Az ez év október folyamán a munkanélküli-ellátási rendszerből kilépőknek csak 46 százaléka kapott munkát (a pályakezdő segélyezetteknek pedig 36 százaléka). Az ez év januárjában ellátottak átlagosan 180 nap óta részesültek segélyben, és ez az átlag októberre – folyamatos emelkedés után – 264 napra emelkedett. Az új szisztéma kedvezményezettjei – a 90 napnál kevesebb idő óta járadékon lévők – mindössze 12,5 százalékát alkották az októberben nyilvántartott tartalékseregnek.
Mindezt tekintetbe véve, meglehetősen ábrándosnak tetszik az újraelhelyezkedés ösztönzéséhez fűzött remény.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]