Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A számokkal hadilábon áll a ’94-es költségvetés dilettáns böngészője. Egy 3126 oldalas anyag láttán elvárná az ember, hogy bebizonyítsák benne, miért éppen akkora számokat írtak bele, miért nem többet vagy kevesebbet. A megokolás igen egyenetlen, távolról sem mindenütt vehető ki például, hogy milyen elv alapján hivatkoznak az idei („bázis”-)előirányzatra, s ahol nem hivatkoznak, ott miért nem teszik. Ellentétben a tavalyi költségvetési javaslattal, kínosan kerülik az apparátusok és a fegyveres erők létszámának közlését; az anyag más szempontból is nehezebben tekinthető át, mintha az előterjesztő szándékosan elejét kívánná venni az aprólékos bírálatnak. És még egy hátrány: az előterjesztés ezúttal, egyelőre gondosan kerülve a társadalombiztosítási deficit meghatározását, nem mutatja be a teljes államháztartás mérlegét, ami miatt a bemutatott pénzügyi folyamatok is foghíjassá válnak. A pénzügyminiszter korábbi közlése szerint az IMF-tárgyalások során sikerült elodázni a tb-ügyet; ezzel ha ideig-óriáig is, a szőnyeg alá söprik a kérdést: mi lesz a társadalombiztosításnak törvényesen járó vagyonnal, s hogyan kellene fedezni a tb hiányát.

Amint két év óta mindig, most is a soron következő esztendőre teszik a fordulópontot, amidőn növekedésbe megy át a bruttó hazai termék (GDP) eddig csökkenő irányzata. Reálértékben 1-3 százalékkal nő a GDP a prognózis szerint, ami folyó áron (a termelői árak 12-14 százalékosra, a fogyasztói árak 16-20 százalékosra taksált emelkedése mellett) 18,7 százalékkal megnövelt GDP reményével kecsegtet. Ez a költségvetési bevételeket megalapozó előrejelzés az említett határokon belül is optimista; ha viszont igazolódik a derűlátás, az állami újraelosztás mértéke csökkenni fog, hiszen a költségvetési bevételek és kiadások csak 14,4–14,8 százalékkal növekednek a tervek szerint.

Ami a ’94-es bevételeket illeti, a kormány túljut a dolgok nehezén abban az igen valószínű esetben, ha a koalíció szerdán a pótköltségvetéssel együtt az áfaemeléseket is megszavazza. (Egy mérvadó módosító indítvány szerint nem is októbertől, hanem már augusztus 1-jétől végrehajtják a módosítást, ami az idén várható bevételeket további 5 milliárddal növeli.) Jövőre, a választások évében már aratni fog az állam az áfával, megtoldva újabb fogyasztásiadó-emelésekkel (amelyeknek jegyében például a motorbenzin luxusadója az év elején 1 Ft-tal, az év közepén további 2 usque 3,60-nal emelkedik, ólomtartalomtól függően). Sokat hoz a konyhára a múlt héten megszavazott illetéktörvény, és lát fantáziát a kormány a személyijövedelem-adózásban is, amelynek módosítására már csak a büdzsébirkózás őszi menetében kerül sor. A centrum 110 ezer forintig kínál adómentességet a szociálisan érzékeny koalíciós partnereknek (a mostani 100 ezer helyett), s egyúttal 44 százalékkal adóztatná a legfölső sávot (a mostani 40 helyett); megszüntetni tervezik az alkalmazotti kedvezményt, szigorítást vezetnek be az alapítványi befizetések levonhatósága terén, 10 százalékos adót vetnek ki a devizabetétek kamataira, és – ami nagy újdonság – 44 százalékos adó folyik be a természetbeni juttatások után, amit nem a juttatást élvező munkavállalótól, hanem a munkáltatóktól szednek be. A társasági adót nagyvonalúan 40 százalékról 38-ra mérséklik, de még így is több bevételt várnak e forrásból, az említett GDP-fordulatban bizakodva. A bankoktól viszont általában kevesebb adó és osztalék folyik be, kivéve a Magyar Nemzeti Bankot, amely egymagában 8,5 milliárddal enyhíti a deficitet. (E pénzforrás vélhetőleg a költségvetés meghitelezésében, tehát a deficit circulus vitiosusában leli magyarázatát.) A privatizációs bevételek viszont éppoly kevéssé finanszírozzák jövőre a büdzsét, mint az idén, sőt az ÁVÜ-től még kevesebb befizetést remélnek.

A kiadási oldalon, összhangban a korábbi nyilatkozatokkal, háromféle fejleszteni kívánt területet jelöltek ki: a felhalmozási kiadások (azaz a kormányzati beruházások és a magánerős lakásépítés támogatása) bővítését, az agrárgazdaság megsegítését-fejlesztését és a felsőoktatás támogatásának növelését. A kormányzati beruházások 63 százalékkal növekednek, ezen belül is kiemelkedik a termelői infrastruktúra 90 százalékos fejlesztése: a 18 milliárdos növekményből 10-et kap a közlekedés- és postaügy (vasúthálózat, légi közlekedés, kombinált fuvarozás, postai hálózat – amin belül új elem a „Világkiállítási postahivatalok” kiépítése –, Duna-rehabilitáció; 1 milliárdos támogatás a Volán rekonstrukciójára), de további 5 többletmilliárd jut a pénzügy fejezetnek is (határátkelőhelyek építése, lágymányosi Duna-híd). Az egészségügyi intézmények központi fejlesztését az idei 2,9 milliárdról 4,2 milliárdra növelik, felsőoktatási beruházásokra pedig az idén is, jövőre is 2,5-2,5 milliárdot fordítanak.

A lerobbant agrárgazdaság „működőképességét” olyképp igyekeznek helyreállítani, hogy az idei 39,5 milliárddal szemben jövőre 47,5 milliárdos támogatást irányoznak elő. Az agrárexport várhatólag tovább csökken ugyan, s emiatt az ehhez kapcsolt támogatások is csökkennek, viszont az „agrártermelési támogatás” újonnan bevezetett 10 milliárdjából meghatározott termelési célokat kívánnak – bizonyára jó államkapitalista módon – ösztönözni. A bedöglött, csődbe jutott üzemek, vállalatok privatizációját a 3,5 milliárd forinttal (7 milliárdra) megnövelt reorganizációs programmal – kamattámogatásokkal – segítik elő.

A szabad választások óta nem fordult elő oly szerénység, visszafogottság a minisztériumok, országos szervek működésének támogatásában, mint aminőt a kormány most ’94-re javasol. Átlagosan a támogatások mindössze 4,1 százalékkal nőnek e körben, tehát reálértékben jócskán csökkennek. A kormány már az idén sem, így aztán jövőre sem engedélyezi intézményei számára a kiadások automatikus emelését (a bér- és dologi automatizmust); de emellett vasszigorral igyekszik tartani magát a pénzügyminiszter korábbi bejelentéséhez, amely szerint a központi költségvetés csak ’95-ben szavatolja a törvényesen korábban ’94-re ígért közalkalmazotti béremelést, illetve hajlandó ezt utólag megtéríteni azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek most van rá pénzük.

Kivételképpen a bíróságok megkapják a 2,2 milliárdos béremelést, mivelhogy az ő előmenetelükről külön törvény rendelkezik; megkapják a belügy fegyveres testületei is a rendfokozati illetményemelést (2,9 milliárd + tb-járulék), mivel a HM-es kollegák már ez évben részesültek e jótéteményben. De mivel más jótétemény nincs, az eleddig ajnározott belügy méltatlankodik saját kormánya előterjesztése ellen: „Az 1994. évi tervbe beállított rendfokozati illetményemelés ellenére a rendőri állomány javadalmazása és a támasztott elvárások közötti szakadék olyan mértékűvé válhat, amely már a feladatellátás színvonalán is érezteti hatását.” De sajnos csak a felsőoktatás működésének kiemelt támogatására különítenek el némi pénzt: a tudományegyetemek 482, a műszaki egyetemek 618, a művészeti és testnevelési főiskolák 78, a pedagógusképzők 152, a műszaki és gazdasági főiskolák 412 millióval (rendre 6,5, 12,9, 4,9, 3,5 és 15 százalékkal) több működési támogatást kapnak, mint az idén, amihez még 4 milliárdos oktatói bérkorrekció, 100 milliós európai fölzárkózási többletpénz és több mint egymilliárdos, a hallgatói létszám emelését elősegítő keret is társul.

Egy fillérrel sem emelkednek viszont az önkormányzatok által fenntartott iskolák és más intézmények támogatásának normatívái (az alsó- és középfokú oktatásnál csak a minisztérium gondjaira bízott tankönyvvásárlási támogatás címén folyik be komolyabb többlettámogatás az idei pénzekhez képest). Az önkormányzatok jószerével csak céltámogatásként kapnak több pénzt a költségvetéstől, mint az idén. Ha ezt az infrastrukturális beruházásokat segítő tételt (meg az idei bérpolitikai intézkedések „áthúzódó hatását”) nem számítjuk, mindössze 4,3 százalékkal nő az önkormányzatok központi támogatása, ami reálértékben komoly érvágást jelent. Hozzávéve ehhez a múlt héten elfogadott lakástörvény okozta érvágást: fokozódik a nyomás az irányban, hogy az önkormányzatok helyi adókkal hárítsák át a lakosságra a maguk deficitjét, vagy kibúvókat keressenek ellátási kötelezettségeik alól.

A nadrágszíj tehát összébb szorul, de ez most nem párosul olyan irritáló pénzszórással, mint amivel a pótköltségvetés kenyerezte le a koalíció megannyi belső ellenzékét. ’94-et, a választások évét már nem a jóllakatás igénye vezérli. Leolvadnak az országpropagandára, a meg sem kezdett papi szemináriumok építésére és hasonlókra fordított százmilliók, az alapítványokba kimentett kultúrmecenatúra „önfenntartóvá” válik, a Hungária Televízió idei 2 milliárdja a felére olvad, és a nemzeti médiumoktól is több önállóságot követel a kormány (nem kis részben az előfizetői díjak emelésének áldásos hatásában reménykedve).

Megjelenik viszont a sötét felleg, az eladósodás terheinek réme. A ’94-es belföldi adósságszolgálat nem kevesebb, mint 95,5 milliárdos többletkiadást jelent, emiatt kell ennyire spórolni. Az MDF-uralom évei alatt fölhalmozódó deficit most kezd igazán pénzbe kerülni; csak a kamatok miatt 158,9 milliárd dukál ’94-ben, szemben az idei 108,5 milliárddal. És a terhek növekednek, mert a ma ismert kötelezettségek szerint ’94-ben még „csak” 69,2 milliárd, ’95-ben és ’96-ban viszont már 157,7, illetve 149,6 milliárd tőkével adós a magyar állam.

Ez utóbbi iszonyat természetesen már a jövő kormányára marad. A jelen kormánya viszont ezúttal kétségkívül nem feszíti tovább a húrt, sőt elegánsan gondoskodik saját utódlásáról: rendkívüli kiadásként 800 milliót javasol a ’94-es választás költségeire, s további 700 milliót „az országgyűlési képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadásokra”.

• Belföld