Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A kormányülést követően Bokros Lajos pénzügyminisztertől és Kökény Mihály népjóléti államtitkártól egybehangzóan azt hallhatta lapunk, hogy az utolsó pillanatban a „rászorultsági alapú” gyermekgondozási segély kontra anyasági támogatás ügyben simultak el a nézetkülönbségek a két tárca között. A népjólét inkább lemondott volna a szüléskor 10 ezer Ft-ra rúgó anyasági apanázsról, csak hogy a „gyermekgondozási juttatás” elnevezéssel egyazon kalap alá vont gyedet és gyest 2 évig továbbra is jövedelmi és vagyoni helyzettől függetlenül adják. Ezzel az apró kis tüskével a népjólét a „rászorultság” pénzügyes luftballonjába kívánt lyukat ütni; végül azonban elállott e mesterkedéstől, beérte annyival, hogy a rászorultság eszméjének a lakosság puszta nyilatkozat kitöltésével – nem pedig jövedelem- és vagyonigazolással – áldoz majd. Kökény szerint az igazolás megalázó és költséges eljárás lenne; s hogy sikerült kivédeni ezt, a lakosság (az időközi demográfiai fejleményektől eltekintve) a személyijövedelem-bevallással egy időben tesz majd hitet amellett, hogy a maga részéről igenis rászorul a gyermeknevelés terheinek könnyítésére. Így persze kétséges, sikerül-e megfelelő nagyságú réteget megtámogatni. Az eredetileg elgondolt havi nettó 15 ezer Ft-os jövedelmi küszöb mellett – mint március 23-i számunkban kimutattuk – a családi pótlékot élvezők 40%-a esne el e juttatástól; most, hogy havi bruttó 25 ezer Ft a jövedelmi határ (s ehhez máris sokak által átkozott vagyonhatár is társul), mintegy 20%-os kiszűrési arányban reménykednek. Kérdéses, hogy az emberi méltóságra egyébiránt okkal ügyelő metódus nem a köz lóvá tételét eredményezi-e; az emberi méltósággal együtt nem részesül-e túlságosan is nagy védelemben a méltatlan haszonhúzás is?

De ne fájjon most a fejünk amiatt, mennyiben teljesítik a szociálpolitikai intézkedések a rövid távú nadrágszíjmeghúzás célkitűzését. A lapokban úgyis nyüzsögnek a pénzügyes számok az egyes intézkedéseknek tulajdonított spórolási milliárdoktól (a mi márc. 23.-i számunkban is azok nyüzsögtek). Kérdezzük inkább azt: vajon az eltervelt szociális intézkedések mennyiben mozdítják elő a hosszú távra beharangozott célkitűzéseket? Debütáló 25 pontos programjában a pénzügyminiszter az igazi szociálpolitikát – és ami ezzel összefügg –, a méltányosabb közteherviselést sürgette. Ehhez az eszményképhez akkor kerülünk közelebb, ha az állam nyújtotta szolgáltatások kevesebbe kerülnek, de célirányosabbá, s így a szegénységre érzékenyebbé is válnak.

Egyelőre persze csak benyomásaink lehetnek; ezek azonban sajnos meglehetősen vegyesek. Mindenképp pozitívumnak tekinthetjük, hogy megtört a jég az alanyi jogosultság szocializmusból ránk maradt páncélján; a jövedelmi határt azonban túlságosan mereven mérik, így a „rászorultság”-ügyben meghúzott határvonal közelében nyilván megnő az állampolgári hajlam a „miért pont én?” típusú kérdésekre. A vagyonbevallás kötelme pedig alig több szimbólumnál, bár nyilván politikai előiskolának szánják a ’97-re kitűzött ingatlanadóhoz és a másik dédelgetett tervhez: a szigorúbb adóhatósági ellenőrzéshez. A módosítások által jó néhány állítható paraméter keletkezik (pl.: nyilván mind több egészségügyi ellátást lehet bevonni majd a térítésköteles körbe), s ez jól jöhet még az újabb bőrrétegek lehúzásakor. A betegszabadság-táppénz szigorítások egyaránt nagy érvágást jelentenek a munkáltatói és a munkavállalói oldalon, ugyanakkor a kórházi ellátás idejére szánt különösen alacsony táppénz pedig intő jelként figyelmezteti a közönséget arra, hogy ne betegeskedjék indokolatlanul. Ugyanakkor – mint Kökény Mihály múlt pénteki sajtótájékoztatóján kiderült – könnyen meglehet, hogy a kórháziágy-csökkentési kampányból származó megtakarítás, amivel a rosszabb helyzetű kórházakon szerettek volna segíteni –, a leértékelés folytán növekvő kiadások gyanánt úszik el.

Ami legkevésbé tetszik: a tervezett intézkedések épp a legszegényebb rétegeknél ígérnek nagy érvágást. A juttatásokat fokozódó mértékben „biztosítási” elv alapján adják, ahol a jogosultság és a támogatási összeg a juttatást megelőző években „biztosított” (ledolgozott) napoktól függ. Kimaradnak tehát az igazán rászorulók: a munkanélküliek, az elmaradott vidékek lakossága. Az ő kompenzálásukra szánt 9 milliárd Ft önkormányzati pénz elosztási elvei pedig egyelőre zavarosaknak tűnnek. Az intézkedési csomag összeállítói könnyűszerrel értek el 7,5 milliárdos „spórolást” azzal, hogy lemondtak a gyed és a gyet biztosítatlanokra való kiterjesztéséről. (Kár, hogy nem 17,5 milliárd ez a „pénz”, akkor még többet spóroltak volna.) Ugyanakkor a legvastagabb bőrt (no, persze relatíve) a legleszakadtabb réteg: a jövedelempótló támogatottak hátáról készülnek lenyúzni.

• Belföld