R. S. [Révész Sándor]

Vissza a főcikkhez →

Az azonnali kérdések negyedórája a brit alsóházban egyesek szerint a brit alkotmány tartópillére, mások szerint viszont a parlamenti politizálás modern televíziós elfajulása. Az alsóház, a House of Common ügyrendi bizottsága éppen most fontolgatja a kormányfő nyúzására szánt negyedórák átalakításának lehetőségeit. 1881-től 1961-ig a londoni képviselők naponta bombázhatták azonnali kérdésekkel a minisztereket. Sokszor addig nyaggatták a mezei kormánytagokat, hogy a kormányfő kivégzésére már nem is maradt idő. Ezért azután 1961-ben elkülönítettek heti két negyedórát, kedden és csütörtökön negyed négy és fél négy között, a miniszterelnök faggatására.

Az ügyrendi bizottság meghallgatta Lord Callaghant, aki négy évtizedet húzott le a londoni parlamentben és néhány évig munkáspárti miniszterelnökként maga is az azonnali kérdések kitüntetett céltáblája volt. A sokat tapasztalt lord előadta, hogy valamikor még érvényesültek bizonyos udvariassági normák a kormányfő és az ellenzék vezérének kérdezgetős párviadalában, és még az is előfordult, hogy egyik-másik kérdező valóban tájékozódni kívánt az azonnali kérdések negyedórájában. Callaghan hetente kétszer az alvásra, a reggelizésre és a löncsölésre szánt idejét használta fel arra, hogy munkatársaival együtt felkészüljön a várható kérdésekre, de munkájában soha semmi hasznát nem látta ennek az időtöltésnek. Philip Norton vezető parlamenti szakértő azt állítja, hogy hosszú évek alatt mindössze egyszer tapasztalta, hogy a kormányfőt sikerült egy kérdéssel meglepni. Callaghan szerint a testületi kormányzás valamiféle prezidenciális kormányzás irányában tolódik el azáltal, hogy a két vezér szópárbaja kerül a figyelem középpontjába.

1989 óta új főszereplő jelent meg az azonnali kérdések negyedórájában, a tévékamera. Azóta mindenki a tévékamerának játszik, a képviselők minden törekvése arra irányul, hogy felhívják magukra a tévénézők figyelmét. Olyan kínos esetekre is fény derült, hogy egyes képviselők fellépési díjat fogadtak el azért, hogy egyes érdekcsoportok megbízásából különböző kérdéseket föltegyenek. A miniszterelnök és az ellenzék vezére hovatovább már csak arra koncentrál, hogy olyan rövid, frappáns mondatokat helyezzen el a mondókájában, amelyeket a szerkesztők hatásosan fölhasználhatnak az esti tévéhíradó összefoglalójában. Az ellenzék új vezére, Tony Blair megválasztásakor megígérte, hogy szerényebben kíván szerepelni az azonnali kérdések negyedórájában, Major miniszterelnök pedig kifejezte azon kívánságát, hogy ezekben a negyedórákban kevesebb legyen az agresszivitás, és több a konkrét, érdemi kérdés, mint eladdig. Ehhez képest Tony Blair elődeinél is izgágább, Lord Major az eddigieknél is agresszívabb, a kérdések javarészt ugyanolyan általánosak és bombasztikusak, mint korábban, a kormányfő pedig válasz helyett egyre gyakrabban viszontkérdéssel felel. Az ügyrendi bizottság most azon tanakodik, hogy az azonnali kérdések két negyedóráját esetleg egy félórába vonnák össze, csökkentenék a kérdések számát, növelnék az egy-egy kérdésre jutó időt, és csak konkrét kérdéseket lehetne föltenni. Az Economist kommentárja – amelyből a fenti információk javát merítettük – azzal végződik, hogy bármit talál ki az ügyrendi bizottság, a helyzet alapvetően úgysem fog megváltozni, amíg Angliában fennmarad a két oldal konfrontációján alapuló, elavult kétpártrendszer.

Tanulhatnának tőlünk ezek a szegény britek.

• Belföld