eö–lt [Eörsi János–Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

A gazdaságélénkítő kormányzati ambícióknak kedves területe a lakásépítés ösztönzése különféle támogatásokkal. A lakosság építési kedvét viszont oly aggasztóan megcsappantotta az építési költségek áfa-visszatérítésének korlátozása (ezt viszont kíméletlenül keresztülvitte a kormányok másik, a költségvetési bevételek növelésére irányuló ambíciója), hogy 1993-ban a lakásépítéshez adható ún. szociálpolitikai kedvezményre szánt összegnek is csak a kétharmadát lehetett felhasználni. Pedig ezt a támogatást, vagyis szerény költségvetési ajándékot gyakorlatilag minden új lakást építő vagy vásárló igénybe vehette, akinek gyermeke vagy egyéb eltartott családtagja volt, mert meg volt szabva ugyan az ún. méltányolható lakásigény, de elég magasan. (Alsó határ is van: háromfős család nem kaphat kedvezményt, ha csak egyszobás lakást épít.) Az új lakás méltányolható költségét az előző évi átlagos építési költség két és félszeresében határozta meg a vonatkozó kormányrendelet, ez egy négytagú család esetén – a méltányolható három szobát figyelembe véve – 1994-ben a fővárosban 9,5 millió, vidéken 8 millió Ft volt, 1995-ben pedig már 11,4 millió, illetve 9,8 millió. Éppen a pénzügyi megszorítást hirdető Békesi pénzügyminisztersége alatt, 1994 novemberében emelte meg a kormány jelentősen a szociálpolitikai kedvezmény összegét. Ettől kezdve a korábbi 50 ezer Ft helyett 200 ezer Ft-tal járult hozzá az építkező családban nevelt gyerekenként a költségvetés a lakásépítéshez, sőt a kívánatos családmodellt kifejezve a második és a harmadik gyerekért 1-1 millió forintot adott, az addigi 150 és 400 ezer helyett. (Egyéb eltartott családtagonként változatlanul 30 ezret fizet.) A tarifák emelésére való tekintettel az 1995-ös költségvetésben az 1994-es előirányzat duplájára, 20 milliárdra növelték az erre szánt összeget. (1994-ben összesen 16 318 család, 1995 januárjában viszont egy hónap alatt 1593 család tudta igénybe venni a szociálpolitikai vagy lakásépítési támogatást.)

Hogy a szociálpolitikainak keresztelt támogatás az építési hajlandóság serkentését is szolgálta, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy ugyanaz a család ugyanarra a gyerekre többször is igénybe vehette, amennyiben nagyobb, drágább lakást épített a méltányolható igényen belül. A szocpol.-támogatást kezelő OTP 1995 januárjában készített egy vizsgálatot, amely szerint a kedvezményben részesülő budapestiek 39%-a, a vidékiek 51%-a egyszer már kapott szociálpolitikai támogatást lakásszerzéséhez. Hogy a szociálpolitikai kedvezmény köntöse kicsit bőre szabott, azt az igénylők átlagos építkezési költségeivel lehet illusztrálni. Ilyen adata az OTP-nek 1993-ra van utoljára, akkor a benyújtott költségvetésekből lakásonként 2,6 milliós átlag jön ki, ugyanakkor abban az évben egy háromtagú, vidéken építkező család szociálpolitikailag méltányolható igénye is 5,9 millió forintig terjedhetett.

A kormány március 12-i csomagjában a lakásépítés szociálpolitikai támogatásának alapos szűkítése is ott lapul. Először is megszüntetné a kedvezmény ismételt igénybevételének lehetőségét, ugyanarra a gyerekre csak egyszer lehet pénzt kapni. A méltányolható költséghatárt pontosan az eddigi felére kívánja csökkenteni: az előző évi átlagos építési költség két és félszerese helyett csak az 1,25-szörösét tekintené támogathatónak – ez még a várható inflációt sem követi, s az előbbiekben példának vett építkező négytagú család esetében az 1995-ben eddig érvényes 9,8-11,4 milliós bekerülési költség helyett csak 4,9-7,2 milliót engedélyez annak, aki szociálpolitikai kedvezményt akar igénybe venni. Mi több, meg akarja húzni azt a felső jövedelemhatárt is, amin túl egyáltalán nincs szocpol. támogatás.

Ez az építkező családoknak adott költségvetési hozzájárulás nyilvánvalóan elérhetetlen azoknak az alacsony és közepes jövedelműeknek, akiknek mobilizálható vagyonuk sincs. (Még egyszer hangsúlyozzuk: a szociálpolitikai kedvezmény csak bizonyos szabványszínvonal fölött vehető igénybe. Eléggé abszurd, hogy az állami bérlakásépítés megszűnte óta a szabványszínvonal elérésére nem képes családok lakásigényeinek kielégítésére végképp nincs semmiféle intézményes megoldás. Még a tisztes középrétegek támogatásának is egészen abszurd módja lenne, ha olyan lakások építéséhez járulna hozzá a költségvetés az adóforintokból, amelyeknek birtoklása azután kizárja a famíliát, pl. a családi pótlékból. (A legutóbbi tervek szerint ilyen kizáró körülmény lenne a 10 milliósnál értékesebb ingatlantulajdon.)

De az lehet, hogy ha az alsó határ marad, és a felső határt ilyen radikálisan szűkíti a kormány, akkor nem a tervezett 9,5 milliárdot spórolja meg, hanem sokkal többet, mert szinte nem marad, aki igénybe veheti, és képes is igénybe venni a lakásépítés szociálpolitikai támogatását.

• Belföld