zádori

Nyomtatóbarát változat

Szerencsére az emberek nagyobb része munkaszünetnek tekintette a köztársaság napját, így a státusférfiak és -hölgyek többnyire nem maradtak közönség nélkül. Bár Dénes János Érden csak két érdeklődőt vonzott, Boross Péter szédületes hakniját (Rákoskeresztúr–Corvin köz–Lakitelek–Kiskunfélegyháza–Szeged–Kossuth tér–Operaház, hét helyszín tíz óra alatt!) több tízezren csodálhatták személyesen, milliók a tévében.

Szigetek a városban

A főváros számos pontján, egymástól elszigetelve zajlottak az emlékezéstől mentes, jobbára politikai rendezvények. A szónokok, akik a forradalom és szabadságharc két hetét a nemzeti egység csodálatos pillanataként idealizálják, politikai ellenfeleiket ezen a napon különös hévvel rekesztenék ki a nemzet közösségéből. Hogy a sumer érzelmű, bőrfejű rasszisták egymással sem tudnak együtt ünnepelni, még nem volna nagy baj. De a demokratikusan választott parlament politikusai közül Csurka István úgy vélte, hogy a liberálisok sztálinisták, Zétényi Zsolt pedig egyenesen irtani akarta a liberális férgeket. Ebben a hangulatban kivételnek számított, hogy az 1956. október 23-i tüntetés kezdeményezésében oroszlánrészt vállalt műszaki egyetem két öregdiákja, Mécs Imre és Szabó Iván együtt ünnepeltek a Műegyetemen.

Egy jó buli

A múlt évi, jól szervezett botrány után idén a kormányzat langyosnak és majális jellegűnek tervezte az októberi ünnepet. A Belügyminisztérium sajtóosztálya, amely a tavalyi műsor forgatókönyvét készítette, most úgy tett, mintha semmi köze sem volna a rendezéshez: az érdeklődő újságírót a miniszterelnökség sajtóosztályához utasították. Ez utóbbiak egy héttel október 23. előtt csak két eseményről akartak tudni: a 301-es parcellánál tartandó megemlékezésről és az operaházi ünnepi estről. Még a Kossuth téri fesztivált sem említették, pedig ez a hivatalos plakátokon is rajta volt.

Néhányan meg is rótták a BM-es rendezőket, hogy esztrádműsort szerveztek erre a komor évfordulóra. Pedig október 23. nem elsősorban a gyász, a tragédia napja, inkább a szabadság közös átélésének ünnepe. Idegen tőle a mitologizált szemlélet, a hős- és halottkultusz. Az emberek azért is mentek ki az utcára, mert Dunajevszkij-indulók helyett Glen Millert akartak hallgatni, akár a Kossuth téren is.

Persze ki-ki másért vonult. „Ahányan voltunk, annyiféle október 23. volt” – nyilatkozta Göncz Árpád. „Lehetett forradalomnak, népfelkelésnek, szabadságharcnak, de ugyanúgy egy jó bulinak is tekinteni.”

Ünnepi libikóka

A jelenlegi helyzet szomorú paradoxona, hogy a mai október 23-i pesti utcához természetesebben hozzátartozik a bakancsos, tar tarkójú, zászlólengető agresszív suhanc, mint a demokratikus ellenzékiből lett liberális. Ma valóban azbesztgyomor és kötélidegek kellenek, hogy egy MIÉP-rendezvény környékére menjen a polgár. Beszűkült a biztonságosan bejárható tér.

Ezért azonban nemcsak a kormány felelős, amely nemtelenül a saját csapatává manipulálta az ’56-os szervezeteket, és elnézően pátyolgatja az ultrajobbos, paramilitáris csoportokat. A demokratikus ellenzék 1981 óta minden évben megünnepelte október 23-át, kezdetben lakásokon, de 1988-ban már a rendőrsűrűs utcán is. Két év óta azonban a demokratikus ellenzék jogutódai, a liberálisok finnyásan átengedték a teret a mind penetránsabb kormánypárti ünneplőknek.

Mérsékletre törekedve a kormány ezúttal mérsékelt szónokokra – Szabó Ivánra és Szabad Györgyre – bízta az ünnepi beszédeket. De a Corvin közben most is Boross Péter beszélt, a köztársaság elnöke pedig, aki hét évet töltött börtönben, nem szólhatott, sőt még az állami zászlófelvonástól is távol akarták tartani. Békéscsabán az MDF és a Magyar Néppárt tiltakozott Pető Iván szereplése ellen, de azt természetesen cáfolták, hogy az SZDSZ elnöke ellen elkövetett tettleges gyalázkodáshoz bármi közük lenne. Az SZDSZ terézvárosi szervezete megkoszorúzta az emléktáblát, amelyet ők helyeztek el négy éve az Andrássy út 60. falán; a Fejér megyei Válon, ugyancsak az SZDSZ kezdeményezésére most helyeztek el emléktáblát a községháza falán – ezekről a „kisebb jelentőségű” megemlékezésekről azonban a sajtó egyáltalán nem adott hírt.

Nehéz lesz a jobbra csúszott ünnepet visszabillenteni eredeti helyzetébe. Leginkább azonban az SZDSZ tartozik azzal 1956 és a demokratikus ellenzék hagyományának, hogy mégis megkísérelje.

• Belföld