zádori

Nyomtatóbarát változat

Jelenlegi ismereteim szerint az idén éppen az önkormányzatokat érinti legkevésbé a kormány intézkedéscsomagja – nyilatkozta a Népszavának Kara Pál, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzatokkal foglalkozó helyettes államtitkára. Az érdekelteket ez azonban aligha zsongatta el. Az ország majd 3200 önkormányzatának mostanság elfogadott büdzséi ugyanis általában jóval takarékosabbak, mint még tervezetkorukban. Sőt, a települések az elkövetkező hónapokban további észszerűsítések, „racizások” elé néznek.

Többen úgy látják, hogy az elmúlt választási ciklusban szárba szökkent önkormányzatiságot a pénzügyi ellehetetlenülés fenyegeti. A  „Human Relations” Közigazgatási Szellemi Műhely szerint a csőd leginkább a kistelepüléseken várható, de a fővárosi kerületek is veszélyeztetettek. Kusztosné Nyitrai Edit, a BM főosztályvezetője viszont úgy véli, hogy még nem beszélhetünk önkormányzati csődhullámról, hiszen eddig mindössze öt ilyen esetről tudunk.

Mindezek ellenére a BM még ebben a hónapban a kormány elé kívánja vinni az önkormányzatok csődjéről szóló törvényt.

Tételhúzás


Az önkormányzatok a pénzük 30-70%-át oktatásra fordítják. Az arány a kistelepüléseken a legmagasabb, de a fővárosi kerületekben is elérheti a közel 40%-ot.

A közoktatás mindenütt a legnagyobb tétel. Így aztán nemigen lehet azon csodálkozni, hogy a testületek megpróbálnak belőlük faragni.

A Szöllősi Istvánné vezette Pedagógus Szakszervezet (PSZ) Aquinói Szent Tamás axiómáját elfogadva, miszerint a démonnak még akkor se higgy, ha igazat mond, elutasít minden változtatást a jelenlegi állapoton. Sem az elbocsátást, sem a csoportösszevonást, sem a feladatszűkítést, sem az iskolabezárást nem tudja elfogadni semmilyen körülmények között sem. A kissé intranzigensnek tűnő álláspontjukat a PSZ frontembere lapunknak azzal indokolta, hogy az elmúlt évek túlköltekezésével az önkormányzatok maguk hozták magukat nehéz helyzetbe, és ezért most a gyerekek, a szülők és a tanárok fizetnek.  „A hihetetlen barmoláshoz a posztó és az olló az önkormányzatok kezében van.” Ehhez azonban nem kívánnak csendben asszisztálni, ezért az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) fordulnak, vizsgálja ki a zűrös helyeket. Szöllősiné szerint az utóbbi évek legnagyobb bűne az volt, hogy az  „állami” iskolákat önkormányzati tulajdonba adták. Ugyanis azok a gyerekekre jutó állami normatívát, az ún. fejpénzt szabadon használhatják fel: pl. tűzijátékra Kiskunhalason vagy kastélyrekonstrukcióra Bakonszegen.

A BM önkormányzati iskolákkal foglalkozó munkatársa, Torba Nándor nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet. Egyrészt már 1990 előtt is lényegében a tanácsok kezében voltak az intézmények, másrészt a legismertebb csődnél, a nágocsinál sem szűnt meg az iskola. Torba szerint csak azért, mert a polgármester csődbe vitte a települést, az iskolát, óvodát a jövőben sem zárják be. Az alapszolgáltatást ugyanis biztosítani kell. Amennyiben az önkormányzat nem tudja teljesíteni az ellátási kötelezettségét, akkor vagy igényel pénzt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések számára elkülönített állami költségvetési forrásból, vagy átadja a létesítményt a megyei közgyűlésnek, illetve a fővárosnak.

A költségvetési törvény azon rendelkezése, hogy az államtól csak abban az esetben kap az önkormányzat kiegészítő támogatást, ha az intézményeit átadja, visszafordíthatatlan döntésre kényszeríthetik a pillanatnyi pénzzavarral küszködő kistelepüléseket – véli Szentkuti Károly és Wekler Ferenc. Az SZDSZ-es képviselők ezt a megszorító részt szeretnék kivenni a törvényből.

Az MDF-es Józsa Fábián már egyenesen az új kormány központosító törekvéseit látja a jelenlegi törvényben. Mások is félnek attól, hogy a megye szerepe tovább erősödhet. Valójában azonban maguk a megyei közgyűlések sem óhajtják e problémás intézményeket, de főleg, nekik sincs pénzük. Így félő, hogy a probléma, ha megyei szintre is emelkedik, az állam közvetlen beavatkozása nélkül mégsem oldódik meg.

Fej vagy pénz


Igaz, a normatívák három éve még többségükben lefedték az igényeket, de azóta változatlanok, mára a költségek felét fedezik; így az önkományzatok mindinkább kénytelenek más forrásokból finanszírozni a közoktatást. Ez alapján nehezen képzelhető el, hogy a fejpénzből jusson tűzijátékra meg kastélyra.

Nem tisztünk most az esztelen kölcsönfelvételekkel foglalkozni. (Az ÁSZ a PSZ kezdeményezése nélkül is már többször megtette ezt, és felerészben szabálytalanságokra bukkant.) Az elmúlt négy év során a testületi ülések egyébként is az oktatási-egészségügyi, illetve közműfejlesztő lobbyk vitáitól voltak hangosak. De a jelenleg felvett hitelek nagy része már szinte kivétel nélkül a bérekre és a napi működési feltételekre kell.

A közoktatás költségeinek nagy részét (50-60%) a bér és folyó közterhei adják. A februárban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) a közoktatás mennyiségi mutatói alapján készített Helyzetkép szerint a kiadásokon belül a beruházások aránya az 1960 körüli szintre süllyedt.

A kormány radikális fogyókúrás receptjeiben a szociális ellátórendszer reformja és a költségvetési intézmények (15%-os?) létszámcsökkentése mellett egyelőre kevés szó esik a közoktatásról. Ha a PM felől lengedező híreknek hihetünk, nem lesz sokáig így. Azt már korábban is számos kormányférfi deklarálta, hogy az állam nem áll jót az önkormányzat felvett hiteleiért, és korlátozza – a saját jövedelem 70%-ában – azok nagyságát. Ma már azt is tudni, hogy a köztisztviselői törvényt is módosítják, ami szűkíti majd a végkielégítésre jogosultak körét, illetve csökkenti a kifizethető összeget. Ezen intézkedések az önkormányzatokat ösztönözhetik, hogy bátrabban nyúljanak a „racizás” eszközéhez.

Sarokba állítás

A monetaristáknak egyébként is már régóta bögyükben van a tanártársadalom. Ezt csak fokozta, amikor legutóbb a közalkalmazotti bértábla A1-es alapkategóriájához tartozó 8000 Ft-ot 500-zal megemelték; ezzel az újabb közoktatásra szánt plussz 10 milliárdot nem az intézményi reformra, a szakma alulfoglalkoztatásának megszüntetésére, hanem béremelésre fordították. Gaál Gyula (SZDSZ) szerint elkerülhetetlen a közoktatásra szánt állami pénzek megnyirbálása és átstrukturálása. (MH. ápr.7.)

De úgy tűnik, a pedagógusokkal nem bánna kesztyűs kézzel a szaktárca sem. A már említett Helyzetkép fő konklúzióját akár a PM-ben is írhatták volna: A közoktatási rendszeren belül belső munkanélküliség van! A megközelítőleg 20-25%-nyi álláshelypuffer a korábbi évek pedagógus álláshelyszám-megtartó szemléletének és a sikeres szakszervezeti érdekvédelemnek az eredménye. (…) A rendelkezésre álló erőforrásokat ezért a jövőben elsősorban a tartalmi modernizációra és nem a pedagógus munkaerő mennyiségi megtartására kell fordítani.

A dokumentum adatai figyelemre méltóak. Az óvodákban minden 6. gyermekre jut egy közalkalmazott. 1986-hoz képest az általános iskolákban tanulók száma 314 ezerrel csökkent, míg a szakos tanároké 4441 fővel nőtt, ahelyett – mint a MKM állítja – hogy kb. ennyivel csökkent volna. Még az utóbbi időkben arányosan fejlődő középiskolai oktatásban is 12 gyerekre jut egy pedagógus, ugyanis az órák közel felét kis vagy bontott csoportban tartják, és sok a tehetséggondozó kiscsoportos foglalkozás.

Az MKM szerint további gondot okoz, és emeli a költségeket, hogy az óvodáskorú népesség majd 90%-ának a napközbeni szociális ellátása a helyi önkormányzatra hárul, de így van ez az alsósok 53 és a felsősök 12%-nál.

Visszakörzetesítés

A 100 fő alatti létszámú kisiskolák száma az 1988-as 266-ról tavalyra már elérte az ezret, igaz ennek csak valamivel több, mint a fele önálló igazgatású, és csak minden huszadik gyerek jár kisiskolába. A sokat vitatott intézményekről a februári dokumentum még csak egy fanyar megjegyzést tesz: robbanásszerű gyarapodásuk oka javarészt a megszaporodó önkormányzatok feladatellátási kötelezettségének sajátságos teljesítésében, a helyi iskolateremtő politikában keresendő.

Kara Pál jóval egyértelműbb, a falusi polgármester érthet belőle: Ezek a kistelepülések nagy része nem alkalmas az önálló önkormányzati létre, nincsenek meg az ehhez szükséges intézményeik, s ami van, az gazdaságtalanul működik, kihasználatlan. A kormányhatározat egyik célja az lenne, hogy segítse a települések intézményfenntartó társulását. Elképzelhető, hogy az önkormányzati törvénybe bekerül egy kényszertársulásról szóló szakasz.

De a legutóbb már az MKM államtitkárai, Szabó Zoltán és Honti Mária se sokat kukoricáztak. Az utóbbi szerint hiba volt elősegíteni, hogy a kistelepülések sorra visszaállíthassák iskoláikat. A tárca ugyan nem írhatja elő, hogy erőiket egyesítsék, de a jövőbeli pályázatokon a feladatokat társulások formájában megoldókat támogatják. Ez a módszer – Honti szerint – különbözik a valamikori iskolakörzetesítéstől, hiszen az önkormányzatok saját maguk dönthetnek. (A  témáról l. bővebben 1994. 47. számunkat.)

Mielőtt az olvasó azt hinné, hogy ez majd segít a közoktatáson, hisz a nebulók olcsóbban, magasabb színvonalú oktatásban részesülnek, hadd hívjam fel a figyelmét, hogy a körzetek központi iskolái nem a II. kerületben vannak, hanem többségükben kisfalvakban. Meg aztán társulások most is vannak, pl. a Tolna megyei Gyönkön, ahol még az egykori társközség száz gyereke jár közös iskolába. Csakhogy a szomszéd falvak eddig még nem adták oda a gyönkieknek a fejpénzt, így aztán a polgármester meg kihajtotta őket Gyönkről.

Tarka magyar, hí a haza!

Míg Soós Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szóvivője szerint a lényeg a  „túl sok a pedagógus” meg a  „nem lesz normatívaemelés” kormányszlogeneken van, ezért kezdtek racizni az önkormányzatok. Addig a pénzügyminiszterrel a magán keresztes háborúját vívó Szöllősiné a Bokros-program  „általános leépítés” sugallatát kárhoztatja. Amikor megpendítem, hogy Horn miniszterelnök már a múlt évben Karcagon arról beszélt: sok a pedagógus, és különösen a kisfalvakban sok az iskola, a képviselőnő válasza: rossz tanácsadói vannak. Az intranzigenciának is vannak határai, Szöllősiné legalább Hornnal szemben lojális.

Egyelőre azonban, úgy tűnik, kevés önkormányzat meri letörni a pedagógusok szarvát. A korábbi évek sikertelen próbálkozásai óvatossá tették pl. a kispestieket. Idén már visszavonultak az ellenállás hatására Krisztinavárosban és Csepelen. Kőbányán csak komoly kompromisszumok árán sikerült egy iskolától megszabadulni. Vannak merészebbek is: Salgótarjánban két iskolát számolnak fel, Tatabányán 160 pedagógust, Kiskunhalasról 50 iskolai közalkalmazottat bocsátanak el. Kecskemétről egyelőre csak azt tudni, sok tanárnak mennie kell, a rémhírek 300-700-ról szólnak. A nagyobb városokban egyelőre még csak az „átvilágítás” folyik. Zalaegerszegen és Nyíregyházán ezek célja az, hogy az előírt és az önként vállalt feladatokat szétválasszák.

Pécsett a városatyák egy szegedi céget bíztak meg ezzel. Az eredetileg 5 millióra tervezett keretből csak 700 ezret fordítanak arra, hogy ellenőrizzék, a csoportbontás megfelel-e a törvényeknek. Több iskoláról szállingóznak kósza hírek, hogy feláldoztatik a pénzügyi egyensúly oltárán, de egyelőre csak egyet szüntetnek meg biztosan, azt is folyamatosan kimenőrendszerben. Van már olyan igazgató is, aki a munkaközösségi pótlékot sem fizeti.

Csoportösszevonások, szakkörök, korrepetálások felszámolása, a köpenypénz megvonása – a legtöbb helyen még csak idáig jutottak. De akad olyan falu is, a Komárom-Esztergom megyei Bajót, ahol pénzhiány miatt – valószínűleg törvénytelenül – a napközit számolták fel.

Két közel azonos pénzből gazdálkodó kerület között is jelentős lehet a különbség. A VI. kerületben semmin sem változtatnak, minden marad a régiben – tudtuk meg az alpolgármestertől. Fejlesztésre nem tudnak pénzt adni, de szinten tartásra igen. A kerület félmilliárdnyi költségvetési hiányát vagyonfelélésből finanszírozzák.

A XVII. kerületben viszont a korábban szintén félmilliárdos deficitet drákóinak tervezett intézkedésekkel 50 millió körülire zsugorítanák. Az oktatástól 203 milliót vonnak el, tervezik egy iskola bezárását. Arányaiban azonban a költségkurtítás a közoktatásnál a jóléti szférát érzékenyebben érinti majd, mert ott a korábban kalkulált 28%-át beretválják le. A bezárásra kiszemelt iskola tanárait és a szülőket ez nem hatja meg: májusra demonstrációt hirdetnek. Akkorra, amikor a testület dönt.

A múlt hétvégén a fővárosi polgármesterek egységesen elutasították a Bokros-programot. A parlament elé vitt törvénycsomag elfogadása után épp e nemszeretem csomag ad majd szabadabb kezet a szarvak tördelgetéséhez.

Az már most megjósolható, ahogy az elmúlt ciklus egyházi iskola kontra önkormányzat ügyektől volt hangos, úgy most az önkormányzat kontra önkormányzati iskola következik.

• Belföld