Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Tavaly úgy volt, hogy ezentúl minden másképp lesz. A koalíciós megállapodás és a kormányprogram túllépett a végtelen egyeztetések során kilátástalanul elbonyolódott korábbi törvénytervezeteken, és világos elvekre alapozott médiapolitikát ígért: az MR és az MTV kormányfelügyeletére lehetőséget adó alkotmányellenes 1974-es kormányhatározat haladéktalanul hatályát veszti, az MR és az MTV a jelenleginél kisebb lesz, és a monopolhelyzete megszűnik, a műsorszórás egységes felügyelet alá kerül, és 1994 őszére a parlament elé terjesztik a médiatörvény javaslatát. Rég volt…

A kicsi csúnya

A júliusi kormányprogramban az áll, hogy „a kormány az MR és az MTV vezetésére olyan jelölteket kíván javasolni, akik… elkötelezettek a jelenleginél kisebb, de mértékadóan működő MTV, illetve MR koncepciója iránt…” (Magyar Hírlap melléklet, 1994. július 18.). Azután augusztusban a kormány javaslatára kinevezték a jelenleginél nem kisebb MTV és MR koncepciója iránt elkötelezett médiaelnököket. Horváth Ádám az első, a kormányprogramnak még megfelelő törvénytervezet nyilvánosságra hozatala után rögtön ki is jelentette, hogy ő kisebb televízióban nem elnököl. Horn Gyula sem emlékezett már majd két hónap távolából kormánya programjára, és leszögezte, hogy nem támogatja az MTV-t zsugorító privatizációt.

Az állami rádió zsugorításáról a továbbiakban szó sem esik. Októberre a privatizációt pártoló kodifikációs bizottság abba is belenyugszik, hogy az MTV megtartsa mindkét földi sugárzású műsorát abban az esetben, ha záros határidőn belül (1995 végéig) ki lehet írni a pályázatot egy olyan frekvenciára, amely az ország lakosságának legalább a felét eléri. A koalíciós pártok ebben novemberben meg is állapodnak. Az egycsatornás MTV koncepcióját már csak a zsugori pénzügyminiszter védi.

Három hónapig tartott, amíg a törvénytervezetet a koalíciós pártok novemberi megállapodásának megfelelően átfogalmazták.

Miután ez megtörtént, a szocialisták mindkét irányban eltértek a közös állásponttól. A hatpárti tárgyalások tavaszi zavarában április elején egy szövegegyezető roham után összeállt egy 19 pontos dokumentum, amelyet az ellenzéki pártok és a szocialisták egy része a szocialisták más részével szemben és a szabad demokratákat képviselő Molnár Péter tiltakozása ellenére megállapodásnak tekint. Ebből az ellenzéki pártok és a (Kósa Ferenc által antiliberális irányba elhúzott) szocialista delegáció együttműködésével készült szövegből már eltűnt minden privatizációs kötelezettség. Ez a megállapodásféleség nem teszi kötelezővé egy harmadik privatizálható országos frekvenciakészlet kialakítását, és nem teszi kötelezővé ennek meghiúsulása esetén a meglévő kettő egyikének magánkézbe adását. A szöveg megengedi ugyan, hogy az MTV egyik földi frekvenciáját privatizálják, ha az Országos Rádió-Televízió Testület kétharmados többséggel, tehát az ellenzék egyetértésével így dönt, de miért döntene, amikor az ellenzék sohasem pártolta a privatizációt?!

Horn Gyula ez év elejére elfelejtette a tavaly szeptemberi véleményét, viszont eszébe jutott a tavaly júliusi véleménye: előállt azzal a gondolattal, hogy a Tv2 frekvenciáját mindenképpen privatizálni kell, mégpedig koncessziós formában. A kormányfőnek ez a gondolata azonban szabadon lebeg a pártközi tárgyalások és a törvény-előkészítés keretein kívül.

A nagy szép

A közvéleményt bizonyára nem villanyozza fel az a kérdés, hogy kevés kicsi vagy sok nagy testület felügyeli a médiát. Holott ennek döntő jelentősége van. A politikailag kiegyensúlyozott, összefogott felügyelet stratégiai kérdésekben döntésképes, és alkalmas arra, hogy ügyeljen a játékszabályok betartására, de nem alkalmas arra, hogy részletkérdésekbe beleszóljon. Ezzel szemben a szétaprózott felügyelet, és a nagy heterogén testületek stratégiai kérdésekben nem döntésképesek, nem önállóak, átszaladnak rajtuk a felügyelt intézményekben vagy a kormányban kidolgozott megoldások, viszont összegyűjtik a részérdekek képviselőit, akik feladatuknak érzik, hogy az őket érintő részletekbe beleavatkozzanak.

A kormányprogram szerint a médiatörvénynek rendelkeznie kell „a műsorszórás egységes felügyeletéről, amely alól legfeljebb az MR és az MTV műsorszolgáltatásának lehetőleg egységes felügyelete képezhet kivételt”. Tehát egy, legfeljebb két testületnek kell ellátnia a műsorszórás felügyeletét.

A kormány által megbízott kodifikációs bizottság tavaly ősszel alkotott törvénytervezetében még csak egyetlen kis létszámú testületről volt szó, az Országos Rádió-Televízió Testületről, és nem volt szó közalapítványról.

A koalíciós pártok november elsején aláírt megállapodásában már három testület szerepel, két kicsi, a frekvenciák kiosztására és használatuk ellenőrzésére hivatott Országos Rádió-Televízió Testület, az MTV, az MR és a Duna Tv tulajdonosi jogait gyakorló közalapítvány kuratóriuma és egy nagy, a közszolgálati médiumok működését utólagosan és átfogóan értékelő Társadalmi Ellenőrző Tanács. A megállapodás november 11-i kiegészítése szerint ez a harmadik testület még egy negyedik testületet is létrehoz a határon túlra szánt műsorok felügyeletére.

Az ORTT és a közalapítványi kuratórium elvileg olyan paritásos testület lett volna, amelyben a kormánypártok és a parlamenti ellenzék egyenlő súllyal vannak jelen, de sajnos a koalíciós pártok megállapodása is és a kodifikációs bizottság tervezetei is meghagyták a kormánypárti túlsúly kialakításának a lehetőségét. Ez azonban az ellenzéket különös módon nemigen zavarta. Inkább a testületek szerény mennyisége zavarta. Azt szerették volna, hogy mindhárom intézménynek külön közalapítványa és kuratóriuma legyen.

Az Igazságügyi Minisztérium és Művelődésügyi Minisztérium törvénytervezete a közalapítványi kuratórium esetében már kizárja a kormánypárti túlsúly kialakításának lehetőségét, az ORTT esetében azonban nem.

A hatpárti tárgyalásokon ezt a struktúrát az ellenzék Kósa Ferenccel összefogva szétrobbantotta. Nem elég, hogy mindhárom állami műsorszolgáltatónak külön közalapítványa és kuratóriuma van, de ráadásul mindhárom kuratórium háromszor akkora, mint a törvénytervezetben. Nyolc kurátor helyett hetvenöt. Ez komoly előrelépés. A társadalom „leképezéséhez” persze nem elég komoly, hiszen az egy kategóriába sorolt, de amúgy egymással vetélkedő és vitatkozó szervezetek (szakszervezetek, egyházak, ifjúsági szervezetek, kisebbségi szervezetek, önkormányzati érdekképviseletek, szakmai szövetségek, stb.) így is csak közösen delegálhatnak – isten tudja, hogy – egy-egy tagot. (Képzeljük el a MÚK-ot és a MÚOSZ-t, amint közösen delegál…). Egy ilyen átláthatatlan gyülekezet Társadalmi Ellenőrző Tanácsként kevesebb kárt okoz, mert a TET csak nyilatkozik és indítványoz, de munkáltatói hatalommal rendelkező, elnökcsináló, alapvető stratégiai és gazdálkodási kérdésekben döntő kuratóriumként - katasztrofális.                        

Az ellenzéki pártok belemennek abba, hogy a kormánypártok képviselői mellett a kormány még külön is beküldje a maga képviselőjét a testületekbe, lemondanak a paritásról, arról is, amit a készülő törvénytervezet biztosítana számukra a kuratóriumban, és arról is, amelyet jó eséllyel kiharcolhatnának az ORTT-ben: nem baj, ha a testületekben megbomlik az ő rovásukra az egyensúly, csak az a fontos, hogy működésképtelenek legyenek.

Horn Gyula álláspontja miként a privatizáció kérdésében, a testületek kérdésében is ellentétes irányban fejlődik. A kormányülésről kiszivárgott információk szerint még a kormány elé terjesztett törvénytervezetben leírt testületi struktúránál is egyszerűbbet kívánna.

Átkos áldás, áldott átok


Két minisztérium törvényjavaslatot gyárt – és nem befolyásolják őket a pártközi tárgyalások eredményei. A szocialista delegáció megegyezik az ellenzékkel, és nem befolyásolja őket sem a koalíciós partner, sem a szocialista miniszterelnök, sem a törvénygyártó minisztériumok álláspontja. A miniszterelnök – mindentől és mindenkitől függetlenül – a magánkoncepcióját dédelgeti. A hatpárti tárgyalások ajánlásait és az azzal összeegyeztethetetlen törvénytervezetet egyszerre terjesztik a csütörtöki kormányülés elé. A kormányülésen visszadobják az Igazságügyi Minisztérium és a Művelődésügyi Minisztérium törvénytervezetét azzal, hogy azt két hét alatt át kell írni, és lapzártakor senki sem tudja, hogy miszerint kell átírni. A pártközi tárgyalások alakulása szerint, vagy Horn Gyula különvéleményének alakulása szerint.

Eközben beindul a létszámleépítés folyamata a Magyar Televízióban. A kormány úgy avatkozik be a közszolgálati média életébe, ahogy arra még a programjában gyors halálra ítélt, de mégis életben tartott 1974-es kormányhatározat sem ad lehetőséget. Teszi ezt a költségvetés helyzetére hivatkozva, miközben a médiatörvény előtt, tehát a tévések közalkalmazotti státusának megszüntetése előtt az elbocsátásokra rövidebb távon a magas végkielégítések miatt csak ráfizetni lehet. Komoly megtakarítást és komoly bevételt éppen a médiatörvény gyors megalkotásával, az állami televízió lekicsinyítésével, a Tv2 frekvenciájának privatizációjával, röviden a kormányprogram végrehajtásával lehetne elérni. Ha a kormány nem ezt az utat választja, az azt a gyanút erősíti, hogy a kormány a belátható jövőben nem a médiatörvényre, hanem a médiatörvény hiányára alapozza az elképzeléseit.

A szocialisták közötti széthúzás átok, ha a médiatörvény megalkotása a cél, de áldás, ha a médiatörvény elkerülése a cél.

• Belföld