Skip to main content

A vitás pontok

Vissza a főcikkhez →


A MÁV Rt. új kollektív szerződése (KSZ) körüli, három és fél napos sztrájkot kirobbantó viták a következő pontokban csúcsosodtak ki:

Munkarendek megváltoztatása.
A MÁV-nál eddig a munkarendeket – vagyis hogy az egyes állomásokon, pl. nappalos, több műszakos vagy folyamatos munkaidőben folyjék-e a munka – a KSZ ún. helyi függelékeiben határozták meg. (Mintegy 900 ilyen helyi függelék van.) Mivel a kollektív szerződés per definitionem megállapodás, a függelékek is csak a szakszervezetek egyetértésével változtathatók meg. A MÁV olyan új KSZ-t szeretett volna, amely neki, a munkáltatónak szabad kezet ad a „gazdaságilag” (pl. menetrendváltozással) indokolt munkarend-változtatásra. Ha a helyileg érdekelt szakszervezet 30 nap után is ellenáll az új munkarend bevezetésének – javallotta a MÁV –, akkor a helyi függelék megfelelő rendelkezései automatikusan hatályukat vesztik, azaz életbe lép a módosított munkarend. Csakhogy a három reprezentatív szakszervezet ragaszkodott az egyetértési joghoz.

A sztrájkkal kiharcolt KSZ szerint „különösen indokolt” esetekben – menetrendváltozás, technológiai váltás, foglalkoztatást befolyásoló intézkedés – lehet kezdeményezni a munkarend-módosítást. Ha 15 napon belül nem sikerül helyben megegyezni, sorompóba lép a MÁV „felettes szakmai szerve”, illetőleg a „felsőbb szakszervezeti szerv”, ezek újabb 15 napot kapnak az alkura, esetleg közvetítőt vagy döntőbírót is igénybe vehetnek. Ezután már mindenképp a munkáltató által javasolt munkarend alkalmaztatik, ám „a tárgyalási helyzet fenntartása mellett”. Ha a munkarend-módosítás a dolgozók munkaviszonyát, munkakörét érinti, akkor az „új munkarend bevezetéséig előzetesen meg kell állapodni” az érintett szakszervezetekkel a dolgozók foglalkoztatásáról. (Az „előzetesen” kitétel vélhetően arra int, hogy a főnököknek ajánlatos szem előtt tartaniuk a foglalkoztatásról szóló helyi megállapodásokat – de nem kell szentírásnak tekinteniük.)

Március 31-ig az egyes állomásokon uralkodó munkaidő-beosztás (pl. egyenlő, változó, rugalmas, osztott munkaidő) változtatásához is szakszervezeti egyetértésre volt szükség. A reprezentatív hármak először ragaszkodni látszottak ehhez a pozícióhoz is, de még a sztrájk előtti órákban visszakoztak, így a jövőben az állomásfőnök maga változtathatja meg a munkaidő-beosztást, bár erről a dolgozót egy héttel korábban értesítenie kell.

A szabadabb munkaerő-gazdálkodással elérhető haszon mellett jól jönne a MÁV-nak egy kis megtakarítás is (pl. ha a munkarendbéli összevonások munkaerőt tesznek fölöslegessé vagy legalább némi pótlékspórolást eredményeznek). E kettős törekvés vezérelte az utazó- és a fordulószolgálatosok munkaidejének szabályozásában is. Mindkét foglalkozási csoport mozdonyvezetőkből, vonatvezetőkből, kalauzokból áll; de míg az utazóknál várakozási idő ékelődik az utazások közé, addig a fordulósok – „fordások” – csoportja osztott munkaidőben utazik, azaz az oda- és visszaút közt oly „munkamentes” állapotban leledzik, amiért bérének csak a fele illeti meg. A „fordások” érdekében folytatott munkaharc pusztán az alkalmazott ideje felett való rendelkezésért folyik: a munkamentes idő meghosszabítása munkavállalói, míg megrövidítése munkáltatói érdek. Az utazóknál viszont a várakozó tétlenség csak bizonyos mértéken túl számít félbérrel fizetett várakozási időnek, az ennél kevesebb munkamentes időt teljes bérrel honorálandó ténykedésnek ismerik el. Mármost a MÁV teret szeretett volna nyerni abban, hogy az utazókat valamiképp osztott munkaidejűvé – azaz, akárhogy is, „fordássá” – sorolhassa át; ezt azonban a sztrájk megkontrázta. A megkötött KSZ kimondja, hogy „a várakozási idő nem minősül munkaidőnek, és nem esik az osztott munkaidő szabályai alá”. A MÁV számára azért, ha jól értjük, nyílik egy kiskapu. Az „osztott munkaidő” ugyanis, mint említettük, nem a munkarend, hanem a munkaidő-beosztás kérdése; következésképp e címkét a MÁV munkáltatói jogon aggathatja föl alkalmazottaira.

Kilőtte a sztrájk a kollektív szerződésből a MÁV-nak azt a javaslatát, hogy az utazószolgálatosok telephelyükkel nem azonos – attól esetleg távol eső – helyszínen kezdhessék vagy fejezhessék be a napi szolgálatot. Pedig ez a megoldás rugalmasabbá tette volna a vonatok mozgatását, persze a vonatmozgatók kontójára, hiszen nekik munkaidőn kívül kellett volna utazgatniuk munkára jelentkezés előtt vagy haza, a „lejelentkezés” után.

A MÁV közlései szerint a differenciált műszakpótlék és túlórapótlék nem okoz jelentős változást a munkavállalók bérhelyzetében. A szakszervezetek viszont tartottak attól, hogy a MÁV titkon – jobb szervezéssel vagy a járatok ritkításával – pótlékspórolásban mesterkedik. Visszaverekedték tehát a jó egységes műszakpótlékot, és védelmére keltek a túlóracsökkenéssel fenyegetett kollegáknak. S még egy – még a sztrájk előtt elkönyvelt – „vívmány”: mégsem vezetik be a „motivációs rendszert” az eredményes munka honorálására. A szakszervezetek véleménye szerint ugyanis az ily úton-módon kifizetett pénz: „pofapénz”.













Megjelent: Beszélő hetilap, 17. szám, Évfolyam 7, Szám 17


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon