Skip to main content

Önérdek nélkül

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Választójogi afférok


A többségi vélemény az volt, hogy a pártnak tartania kell magát a koalíciós megállapodáshoz, amely rögzítette a választási rendszerbéli módosítás legfontosabb elemeit: a közvetlen polgármester- és főpolgármester-választást (ellentétben a ’90-es képviselő-testületi választási szisztémával); azt, hogy egyfordulós szavazást rendeznek, s ennek megfelelően eltörlik a „részvételi küszöböt”, vagyis azt az előírást, hogy a választások érvényességéhez a polgárok meghatározott részének (’90-ben az első fordulóban 40%-ának, a második fordulóban 25%-ának) kell szavaznia; és azt is, hogy megszigorítják az ajánlási (jelöltállítási) rendszert. A frakcióban végül is alulmaradt nézet szerint viszont az új választási szisztéma egyoldalúan a szocialistáknak kedvez, és sújtja azokat a pártokat, amelyek koalícióban vennék föl a versenyt vele szemben (lásd Tölgyessy Péter szeptember 24-i, Magyar Hírlapban megjelent cikkét). Ha az ellenzékkel semmiképpen nem sikerül elfogadtatni az új rendszert, vallották többen – egy interjújában még maga a belügyminiszter is –, jobb, ha a választásra a régi törvény előírásai szerint kerül sor. Ekkor azonban már késő volt kitáncolni az MSZP-vel egyeztetett törvényhozásból. Utolsó ajánlatként az SZDSZ megpróbálta a 30%-os érvényességi küszöböt felajánlani az ellenzéknek (az MDF által követelt 40%, azaz gyakorlatilag a visszahozott kétfordulós rendszer helyett), de ez a javaslat sem fogadtatott el.

Pedig a dolog úgy indult, hogy a koalíció el tudja fogadtatni javaslatát az ellenzékkel. Augusztusban hatpárti tárgyalást folytattak az önkormányzati választójogról, s ezen csak a kisgazdák nem vettek részt. Bár a tárgyalásokról szó szerinti jegyzőkönyv nem készült (ellentétben a ’90-es önkormányzati s a későbbi honvédelmi és rendőrségi törvények körül lezajlott többpárti vitával), annyi megállapítható belőle, hogy az ellenzéknek nem voltak érdemi kifogásai. Különösen a KDNP-küldött Pálfi Dénes (aki az 1985–90-es ciklusban képviselő, majd ’90-ben, vesztére, a Népfrontból lett HVK képviselőjelöltje volt) látszott meghajlani a reformszándékok előtt. Az MDF-et is a másodvonalhoz tartozó Tóth Tihamér képviselte. A Fideszt viszont az élvonalbeli Áder János. Mindent egybevetve nem volt fennakadás. Amellett az SZDSZ remélte, hogy széles körű megállapodásra jut az MSZP-vel az önkormányzatiképviselő- és polgármesterjelöltek közös indításáról. Ha ezt sikerül nyélbe ütni – spekuláltak az SZDSZ vezetői –, akkor az új választási szisztéma kifejezetten kedvez a szabad demokratáknak, mivel a szocialistáktól elhappolhatnak mandátumokat. E reményben (is) hozta meg szeptember elején az SZDSZ Országos Tanácsa azt a határozatot, amely szerint nem járul hozzá olyan jelölt indításához, aki nem fogadja el az MSZP–SZDSZ-koalíciót.

De kisvártatva az MSZP úgy döntött, nem köt országos szintű egyezséget az SZDSZ-szel. Ezután pedig az ellenzéki pártok ellene szegültek a törvénymódosításoknak, ekként igazolva az „alkotmányos diktatúrától” való önnön félelmüket. Lapzártakor Göncz elnök még egy utolsó kísérletet tett a kompromisszumra (lásd az előző oldalon), s kedd este a szabad demokrata frakció két ellenszavazattal, az MSZP-frakció ötvenvalahány ellenszavazattal és néhány tartózkodással elfogadta, hogy újra megteszik az ellenzéknek ajánlatukat a 30-20%-os részvételi küszöbről. Ha legalább két ellenzéki párt beleegyezik ebbe, újratárgyalják a megfelelő passzust; ha nem, akkor marad a törvény, úgy ahogy a többség elfogadta. De mindezt már, mire e sorok megjelennek, úgyis tudni fogja a t. Olvasó.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon