Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: A törvénytervezet mintha kézen fogva vezetné a közszolgálati médiát a helyes útra. Egyrészt meghatározza (még a kereskedelmi adók számára is), hogy mennyi reklámot szabad sugároznia, és milyen adagokban, mekkora legyen a hírműsorok aránya, mennyi jusson egyéb kötelezettségeire (tudományos eredmények ismertetésére, „igényes szórakoztatásra” stb.). Tele van a szöveg olyasféle utasításokkal, hogy „kiemelt figyelmet” kell fordítani a kisebbségekre, a hátrányos helyzetűekre, hogy közhasznú ismeretekkel és kulturális értékekkel kell táplálni a hallgatót, a nézők „legátfogóbb körének szükségleteit” kell kiszolgálni, méltó hangsúlyt kell helyezni a vallási életre, a műsorszámok 51 százalékát magyarországi, legalább 70 százalékát európai gyártású műsorokból kell megszerkeszteni – el ne borítson minket a tengerentúli kultúrmocsok. A törvénytervezethez fűzött frakcióvélemények közül egyedül a kisgazdákéban találtam olyan megjegyzést, hogy az instrukcióknak ez a túlszaporítása nem egészen helyes. Szerinted helyes?

– A Fidesz liberális, és azt támogatja, hogy az ilyesfajta előírások és korlátozások köre minél szűkebb legyen. Azt azonban, hogy a közszolgálati, illetve a kereskedelmi médiában hogyan és mennyit lehet reklámozni, hogyan lehet műsorszámokat és más egyebeket szponzorálni európai egyezmény szabályozza, ezt figyelembe kell venni. De szerintünk is vannak még a szövegben szükségtelen korlátozások. Ezt is és még sok mindent alaposan át kell gondolni, úgyhogy ennek a törvénynek az előkészítése még biztosan eltart egy-két hónapig. S nemcsak a politikai kompromisszumok megtalálásához kell meg idő, de például a kábelhálózatokon keresztül történő műsorterjesztés szabályozása, ennek a telefonhálózat fejlesztésével való összehangolása is olyan bonyolult feladat, amely még egyáltalán nincs megoldva. Szerintem februárban, de legkésőbb márciusban azért már a parlament elé kerülhetne a törvényjavaslat. Ennek mindenekelőtt az a feltétele, hogy biztosítva lássuk a média függetlenségének a garanciáit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a média fölött semmiféle ellenőrzés ne legyen. Balázsi Tibor a Beszélő utolsó előtti számában közölt interjúban azt hangsúlyozza, hogy a közszolgálati médiának, az egész hozzá kapcsolódó intézményrendszernek mindenekelőtt működnie kell, és ezért valakiknek felelősséget kell viselniük. Ez igaz, de a függetlenség és a kontroll fogalompárjában én a függetlenségre tenném most a hangsúlyt, mert mindenkinek, minden pártnak, az egész társadalomnak végső soron az az érdeke, hogy tárgyilagos, objektív képet adó tükörbe nézhessen bele, ha a tévét bekapcsolja, mert az önbecsapás nincs hasznára senkinek. Téved mindenki, aki azt hiszi, hogy neki az politikai, hatalmi szempontból jó, ha érdekei szerint tudja befolyásolni a médiát. Ez, legalábbis azoknak, akik valóban demokráciát akarnak, nem jó. A média fölötti többpárti uralom sem jó, ezt a Fidesz semmiképp sem tudja elfogadni, ennek megfelelően az elnök mögött álló igazgatótanács intézményét sem tudja elfogadni. Balázsi Tibor említi azt a levelet, amelyben Gombár Csaba arról ír, hogy hiányzik munkájához a politikai háttér, s hogy nem egy személyre méretezett felelősséget kell viselnie. Nos, emlékezetem szerint Gombár Csaba itt az átlátható, törvényesen rendezett viszonyok hiányáról és a felügyelőbizottság hiányáról ír, s nem egy igazgatótanácsszerű képződményt hiányol. Egyébként a közszolgálati média kontrolljának leghatékonyabb eszköze maga a versenyhelyzet, a sokszínű műsorválaszték, ami akkor alakulhat ki, ha a médiatörvény véget vet a frekvenciamoratóriumnak, és gondoskodik arról, hogy a frekvenciák elosztásáról elfogulatlan, tárgyilagos döntések születhessenek. Ha ez a versenyhelyzet kialakul, akkor senki sem lehet arcátlanul elfogult, mert akkor csak a hasonlóképpen elfogultak szűk köre választja majd az ő műsorát. De a közszolgálati médiát ellenőrző felügyelőbizottságok ereje sem elhanyagolható, mert igaz ugyan, hogy csak utólag mondhat véleményt, de végső esetben az elnök leváltását is kezdeményezheti, és erről a parlament dönt, ha az elnököt az általunk támogatott változat szerint az Országgyűlés választja kétharmados többséggel.

Röviden: magának a törvénynek az előírásai, a verseny és a felügyelőbizottság együttesen elegendő kontrollt biztosítanak a közszolgálati rádió és televízió fölött, felesleges bármiféle igazgatótanács, sőt az is felesleges, hogy a felügyelőbizottság összetételében túlsúlyos legyen a politikai elem.

Beszélő: A Fidesz tehát azzal értené egyet, hogy a felügyelőbizottságba csak egy-egy tagot delegáljanak a parlamenti pártok, illetve a kormány és a bizottság kétharmada a társadalom különböző rétegeit, érdekcsoportjait képviselő „civil” tagokból álljon,

– Ez volt az ellenzék eredeti álláspontja. A nyár elején kialakult az a kompromisszum, hogy a pártok gyakorlatilag két-két embert delegáljanak, s a bizottság felét alkossák a politikai küldöttek. Én végül is el tudom fogadni ezt a kompromisszumot. Mi eredetileg nem akartuk, hogy a kormánypártok képviselőin kívül a kormánynak külön is legyen ott egy képviselője, de ebben végül is engedtünk, legyen ott a huszonhat tag között a kormány képviselője is, ha ez kell a kompromisszumhoz.

Beszélő: Két héttel ezelőtti beszélgetőtársaink, Balázsi Tibor és Haraszti Miklós nagyon nem értettek egyet abban, hogy a frekvenciák, a műsorszolgáltatási lehetőségek elosztásáról gondoskodó Rádió és Televízió Hivatal a kormány vagy a parlament alárendeltségében működjön-e, hogy vezetőjét a kormány vagy – kétharmados többséggel – az Országgyűlés nevezze-e ki. A Fidesz viszont abban az anyagban, amelyben a törvénytervezetet véleményezi, egy szóval sem kifogásolja az RTH-nak a kormány alá rendelését.

– Én már a sajtóalbizottságban is, máshol is számtalanszor elmondtam, hogy ez a Fidesz számára elfogadhatatlan. Mi csak a törvénytervezetnek a közszolgálati médiával foglalkozó részéhez fűztünk írásban észrevételeket, mivel a kereskedelmi médiával, a frekvenciaelosztással kapcsolatban olyan rengeteg ötlet, megoldatlan, bonyolult problémákat soroló észrevétel érkezett az ebben érdekelt cégektől, társaságoktól, szervezetektől, hogy úgy gondoltuk, ezt az egész kérdéskört még alaposabban át kell gondolnunk. Ennek a dolognak rengeteg ága-boga van. De abban a kérdésben, hogy a frekvenciát elosztó intézmény nem lehet kormányfüggésben, hogy azt meg kell védeni erős garanciákkal bármilyen politikai erő túlsúlyos befolyásolási lehetőségétől, ebben a Fidesz álláspontja szilárd. És itt ki kell térnem arra, hogy lehet-e itt a nyugati gyakorlatra hivatkozni. Balázsi Tibor azt mondja, hogy Ausztria is hosszú idő alatt, fokozatosan jutott el odáig, hogy a média függetlenségét védő rendszer kiépüljön. Én nem tudom, hogy a mi esetünkben milyen lenne ez a fokozatosság, de én is úgy gondolom, mint Balázsi Tibor, hogy a valóságos helyzetből kell kiindulni, és figyelembe kell venni a magyarországi, közép-kelet-európai helyzet sajátosságait is. Ez a sajátosság azonban éppen az, hogy mi itt nem egy több évszázados, folyamatosan élő hagyományokon alapuló és már önmagában garanciákat hordozó politikai kultúra közegében élünk. Azokban a nyugati országokban, ahol ez a politikai hagyomány, kultúra elég erős, ott esetleg a törvényben rögzített garanciák nem is minden esetben elengedhetetlenek, mert maga a politikai kultúra védi az intézmények függetlenségét. Bizonyos dolgokat akkor sem lehet megcsinálni, ha törvény kifejezetten nem tiltja őket. Ezzel szemben nekünk éppen azért, hogy rendezett helyzet teremtődhessen a médiában, bizonyos kulcskérdésekben erősebb garanciákra van szükségünk.

Beszélő: A médiatörvény tervezete csak közszolgálati és kereskedelmi médiáról tud, közösségi médiáról nem. A Fidesz külön anyagot készített a törvénytervezethez, a közösségi vagy – ahogy angolszászul mondják – a szabad rádióról és tévéről. Ennek a kategóriának a bevezetése, úgy tűnik, a Fidesz számára elég fontos. Tudható-e, hogy milyen megfontolások szorították ki a közösségi médiát a törvénytervezetből.


– Egyrészt valóban kevés a frekvencia, nincs olyan sok osztogatnivaló, ezért úgy lehet vélekedni, hogy a közösségi média számára ebből egy külön rész mar nem jut. Másrészt az a kérdés, hogy megoldható-e megnyugtatóan ennek a harmadik kategóriának a leválasztása a másik kettőről úgy, hogy senki ne élhessen vissza azokkal a kedvezményekkel, amelyeket a közösségi média élvezne a kereskedelmi médiával szemben. A törvénytervezet készítői a szakosított közszolgálati média keretébe igyekeztek a közösségi médiának helyet adni, de szerintem megfelelőbb és több lehetőséget biztosító megoldás lenne, ha ezt a kategóriát teljesen különválasztanánk. A közösségi médiának az önkormányzatoktól is függetlennek kellene lennie, hiszen a helyi közszolgálati műsorokat az önkormányzat ellenőrzi, az választja a vezetőjét is. A frekvenciaelosztásnál a kereskedelmi média működtetésében érdekelt nagy cégek nyilvánvalóan behozhatatlan előnyben lennének azokkal a néhány fős társaságokkal szemben, akik valamilyen közösségi műsort szeretnének csinálni, ezért a közösségi médiának külön rendszerben kellene frekvenciát juttatni. Egy tőkeerős cégnek összehasonlíthatatlanul több lehetősége van arra, hogy információhoz jusson, éljen az informális nyomásgyakorlás eszközeivel, mint a közösségi alkotócsoportoknak. Egy nagyobb vállalkozás tőkeigényes beruházásokkal olyan gyengébb minőségű frekvenciát is ki tud használni, amelyet egy közösségi rádió például nem tudna stb. Azonkívül a közösségi médiát nonprofit, kulturális vállalkozásként kellene kezelni, tehát nem fizetnének frekvenciahasználati díjat, a kulturális vállalkozásokat megillető adókedvezményben részesülnének. Másrészt viszont a közösségi médiát ki lehetne zárni a reklámközvetítés lehetőségéből, ami elvenné a kereskedelmi vállalkozások kedvét attól, hogy közösségi médiaként próbáljanak kedvezményekhez jutni.

Beszélő: Itt nyilván anyagi ellenérdekeltség is működik. A frekvenciát jó pénzért el lehet adni, kevés van belőle, a közösségi média pedig ingyen elvinné ezek egy részét.

– Az anyagi ellenérdekeltség tényleg működik, a frekvencia nemzeti kincs, hogy adunk-e belőle ingyen a közösségi médiának vagy sem, az alapvető kommunikációpolitikai döntés, értékválasztás kérdése, annak a kérdése, hogy mennyire becsüljük a szabadságnak azokat a bizonyos kis köreit.

Beszélő: A Fidesz most erőteljesen hangsúlyozza mindenféle média pártoktól való függetlenségének a gondolatát. Annak idején viszont éppen a Fidesz akart magának egy külön rádiót.

– A Fidesz erről természetesen már régóta letett. Ez nagyon régi terv volt a frekvenciamoratórium előtti időkből, azokból az időkből, amikor a médiatörvény előmunkálatait még el sem kezdtük, amikor a médiával kapcsolatos szabályozás alapelveit még sem mi, sem más nem gondolta igazán végig. A Fidesz nem akar magának semmilyen rádióműsort, a Fidesz független és szabad médiát akar.

• Belföld