révész

Nyomtatóbarát változat

„A Magyar Szellemi Védegylet… határozati javaslatban fordul a kormányhoz, teljesítse végre a választópolgárok nagy többségének megbízását, vegye kézbe nemzeti intézményeinket, a televíziót és a rádiót”, mert hiszen ez a két intézmény mégsem „azoknak a tulajdona, akik azt Aczél György és társai jóvoltából még ma is birtokolják.” (Szélrózsa, 1991. február)

Az aczéli gondolatot, hogy ti. a médiának a kormány markában a helye, a Védegylet örökölte, a hozzá tartozó 1974-es kormányrendeletet pedig a kormány örökölte. Azzal a rendelettel fogja a média grabancát, ha és amennyire fogni akarja. A választások előtt volt néhány hónap, amikor a kormány marka már nem volt elég legitim, és akkor a tenyerébe ültetett kuratóriummal tartotta a médiát. Akkor rakták bele az egyik Aczél párttitkárát a másik Aczél örökségébe.

A kormány ugyan időről időre figyelmezteti a tévé és a rádió vezetőit, hogy van még neki marka, és nem ejtette még ki belőle az Aczéltól örökölt kormányrendeletet, mindazonáltal a kormány mégsem követheti a Védegylet javaslatait, mégpedig két okból. 1. Összepaktált az ellenzékkel egy kinevezési törvényt, ami a nem kormánypárti köztársasági elnök aláírásához köti a médiavezetők kinevezését, az elnök pedig az Istennek, mi több, az Alkotmánybíróságnak sem akarja kormánytulajdonba adni az autogramját; 2. a kormány egy antiaczélista közmegegyezés pozíciójából startolt, mely elvetette a média fölötti kormányuralmat, s onnét bizony az antiaczélista aczélisták védegylet-politikája bizony nem egy ugrás.

A közszolgálati rádió és televízió ma a kormányfelügyelet és a felügyeletlenség között lebeg (a kereskedelmi és közösségi média pedig sehol sem lebeg), és ezt a lebegést kellene szabályozott szárnyalássá törvényesíteni az ún. médiatörvényben.

Miről szól a médiatörvény tervezete?

– Arról, hogy milyen elvek (pártatlanság, sokoldalúság stb.) szerint kell a közszolgálati rádiót és tévét szerkeszteni, mekkora legyen azokban a reklám, a hírműsorok, a nem magyar produkciók stb. aránya, milyen igényekre, rétegekre kell különös figyelmet fordítania stb.

– Arról, hogy miből finanszírozzák a médiát, hogy évente a költségvetés tölti meg a bukszáját a parlamenti többség kedve és ízlése szerint, vagy pedig alapvetően a több évre előre megállapított előfizetési díjból tartja el magát.

– Arról, hogy ki irányítsa a médiát, a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök által (az eddigi módon) kinevezett elnökök, alelnökök, egy a parlamenti többség által választott igazgatótanáccsal a nyakukon (ilyen igazgatótanács eddig nem volt), vagy pedig egy teljhatalmú elnök, akit az Országgyűlés választ kétharmados többséggel, és aki azután maga dönti el, hogy kell-e neki alelnök vagy más ilyesmi.

– Arról, hogy miként állítsák össze azt a felügyelőbizottságot, amely (utólag) ellenőrzi, hogy a média a törvényes követelményeknek megfelelően működik-e; hányan képviseljék ebben a kormányt és a pártokat, hányan és hogyan a különböző társadalmi érdekköröket.

– Arról, hogy milyen szabályok szerint lehet kereskedelmi rádiót és televíziót működtetni, hogyan döntik el azt, hogy ki kapjon frekvenciát és ki ne (a tervezet szerint végül is úgy, hogy a Rádió és Televízió Hivatal eldönti, hogy melyik programterv tetszik neki jobban); és végül, kinek legyen felelős a frekvenciát osztogató hivatal, ki nevezze ki annak vezetőjét – a kormány (ahogy a tervezetben áll), vagy az Országgyűlés kétharmados többséggel (ahogy a mohó ellenzék szeretné).

Ha érdeklik a Kedves Olvasót ezek a kérdések, kövesse figyelemmel a médiatörvényről folytatott (előző számunkban indított) beszélgetéssorozatunkat.

• Belföld