Nagy W. András

Nyomtatóbarát változat

Palotás Jánostól ezt már megszoktuk, hiszen a kormány megalakulásának első perce óta élesen szemben áll pl. a koalíciós koncepcióval. Olvasóink talán még emlékeznek, hogy röviden agyrémnek nevezte a kisgazdák föld koncepcióját és reprivatizációs irányát, most hétfőn pedig alaposan kritizálta a költségvetési törvényjavaslatot (lásd a 38. oldalon). Hétfőn a Parlamentben Takács Péter nyíregyházi történész-tanár nemzetvesztéssel vádolta a kormány költségvetése mögött meghúzódó koncepciót, pontosabban koncepcióváltásra való képtelenséget. C. Nagyné Maczó Ágnes pedig a nála megszokott drámai erővel szórta Csurka István és Csengey Dénes ismert igéit a népnyúzó pénzemberekről, nemzetközi bankvilágról, s követelte azt, ami a kormány pénzügyi szakemberei szerint a végzetünk lenne: ne fizessük ki a Kádár–Grósz-rendszer alatt felhalmozott adósságot. A kormánypártok soraiból (s általában) ezúttal ugyan nem fogadta tapsvihar, csak néma csönd a képviselőnő szavait, de vissza sem utasította senki. A kormánypártba így a parlamenti demokrácia első évében, ez is belefér.

---

Jó dolguk volt a jelképek kedvelőinek december 15-én és 16-án az MDF negyedik országos gyűlésén.

Ahogy a helyszín, a Műegyetem aulájába léptünk, emeletnyi magas, gyönyörű karácsonyfa tűnt a szemünkbe. De milyen kopár egy óriásfa volt! Összesen ha harminc szaloncukor lógott rajta. S a cukrok jó felét már ki is loptak a papírokból. Vajon mit jelképez ez a fa?

De nem jelképes-e már az is, hogy az MDF, ez az eredendően bölcsész-jogász-pedagógus kezdeményezés, egy reáltanodába, méghozzá műszaki egyetemre vonult ülésezni, ahol a falak képeiről és a szobrok talapzatairól könyörtelen, csakis a mérhető és számolható valóságra kíváncsi professzorok, dékánok, rektorok merednek a megszeppent diákra.

„Ne a hazafiságával, lakitelkiségével jöjjön itt nekem, fiacskám! Számot mondjon!”

Minél sivárabbá, kopárabbá válik a karácsonyi fánk, annál inkább ilyen kérdésekkel kell szembesülnie a többségi pártnak és kormányának.

Ebben a rideg és tárgyszerű műegyetemi világban, régi nagy kémiaprofesszorok, Than Károly, Nendtvich, Ilosvay egykori munkaszobáinak közelségében látott neki dr. Antall József az MDF ideológiai vegyelemzésének. Az eddig is jól ismert gvökök, a népnemzeti és a keresztény-konzervatív mellett egy újabb gyököt, a nemzeti liberálist is izolálta a gyűjtőpárti óriásmolekulában.

Hogy pontosabb legyek, nem annyira kimutatta, hanem inkább hangsúlyozta a nemzeti liberalizmus pártbeli jelenlétét. Mert a liberalizmus különféle jelzős szerkezeteit az MDF eddig is használta az önmeghatározásaiban. Egy magát szabadelvű szervezetnek nevező, nem nagyon kiterjedt csoportosulás is tevékenykedik a pártban. A kör főalakjait, Krasznai Zoltánt és Kiss Endrét eretnekség gyanúja is övezi, s most, a hétvégi összejövetelen is azt vizsgálgatták az illetékesek, egyáltalán jogosultak-e ott lenni az épületben.

Valószínűleg nem csak rájuk – vagy rájuk egyáltalán nem is – gondolt a pártelnök, amikor nemzeti liberálisokról beszélt. Hanem mindazokra, akik beléptek a ma mintegy 37 ezer tagot számláló Fórumba, de nem hisznek vagy már nem hisznek semmiféle harmadik útban, ugyanakkor nem hívők, vagy nem mélyen hívők, vagy olyan hívők, akik nem akarják összeházasítani a vallást és a politikát.

Az ilyenfajta ember többnyire passzív rezisztenciában töltötte a kádári időket. Álmában sem gondolta volna, hogy ő valaha is közügyekbe szólhat bele, mi több, törvényeket hozhat a parlamentben. Ezért nem is igen érezte szükségét, hogy politikai ideológiája legyen.

Most őszintén hálás lehet Antall Józsefnek, aki egy aránylag könnyen elfoglalható ideológiai pozíciót létesített számára. Hálásak lehetnek azok a most megtérő volt MSZMP-tagok is, akik lekéstek Bíró Zoltán vezérségét, és túlzásnak érzik, hogy mindjárt kereszténydemokrata hitvallást tegyenek. A nemzeti liberalizmus zászlaja alatt ők is könnyebben megtalálják helyüket a sorban. Akinek van szeme, látja, milyen sok fórumbeli férfiú visel ma elegánsan körbenyírt, reformkorias, az első felelős magyar minisztereket felidéző szakállfélét. A küllemi előkészületek a nemzeti liberalizmus fogadására tehát már folyamatban vannak.

Ha túléljük a mostani telet, akkor sok alkalmunk lesz, hogy a különböző liberalizmusok egymáshoz való viszonyáról elmélkedjünk. Antall József most pártok szerint különböztette meg az eszmeköröket. Az MDF nemzeti, az SZDSZ szociális, a Fidesz jelző nélkül liberális. Bár alig foglalkozott más pártok bírálatával, annyit azért elárult, hogy a három közül a nemzeti liberalizmus a legjobb és a szociálliberalizmus a legrosszabb.

---

Miután az MDF ideológiai látleletét a mérnökkaron vették fel, stílszerűbb lett volna, ha a másnapi kísérlet a párt és a nemzet meggyógyítására az orvoskaron, nem pedig a sportcsarnokban folyik. Talán még Kiss Gy. Csaba sebére is gyógyírt lel, ha a dolgok színhelye az orvoskar. Kiss Gy., nyilván nemcsak úgy saját ötletéből, az elmúlt hetekben már úgy lépett fel, úgy nyilatkozgatott, mint az MDF leendő alelnöke.

Kellemetlen meglepetésként érhette, mikor megtudta, mégsem lesz az. Dr. Antallnak ugyanis hű famulusa, Horváth Balázs, a menesztett belügyminiszter sebeit is gyógyítania kell. Őt javasolta pártépítő helytartóul, ami – Antall rendkívüli fórumbeli tekintélyét nézve –, csaknem biztos megválasztást jelent. Úgy is mondhatnánk, hogy Horváth Balázs, aki a taxisblokád alatt az Országház karcsú, gótikus ablakaiban oly kiváló gimnasztikai képességekről tett tanúbizonyságot, most a Bem téri ház öblös, négyszögű ablakaiban folytathatja rehabilitációs gyógytornáját.

De persze az igazi baj jóval nagyobb e személyi sérüléseknél. A hatalmas tavaszi győzelem óta olyan események kergetik egymást, amelyek alaposan megrendítették az MDF önbizalmát. „Én magának abból a csoportból egymagam kiemelek hat emdéefest! Beállnak ide az emberek közé, oszt figyelnek” – bökött fejével a taxisblokád idején egy tagbaszakadt férfiú a Margit-híd egyik vitacsoportosulása felé.

Ha jól értettem, nemcsak a titkosrendőr, a kommunista szinonimájának tekintette az emdéefest, hanem olyan valakinek, akinek egyáltalán nem is lenne szabad az utcán tartózkodni.

Egy-két hónap, egy-két áremelés, és íme, így fogadják az utcán meg a munkahelyen a győztes párt emberét! Aki kedvetlenül bár, de szembeszállna, ha kapna valamilyen útmutatást a kormánytól, a pártcentrumtól. Megmagyarázná a helyzetet, ha látná, mi a kapcsolat a párt választási ígéretei és a kormány jelen cselekedetei között. Ehelyett azt kell látnia, hogy a parlamentben a kormánypárti képviselők szinte jobban szorongatják a minisztereket, mint az ellenzék, hogy az érdekegyeztető tárgyaláson a saját képviselőjük csavargatja legkegyetlenebbül a kormányférfiak fülét. A Bem téri pártközpont pedig nem mond semmit, nem intézkedik, nem veszi fel a telefont, nem iktatja a leveleket. És ekkor még szót sem szóltam az önkormányzati választásokról, ami többek között megmutatta, hogy hiába a törzsökös beszédek, a legtörzsökösebb helyen, a magyar faluban, az MDF nem valami erős. (Mások legalább nem is gondolták, hogy erősek.)

---

Ahogy várható volt, ezek a borús fejlemények az MDF energikusabb tagjait ellentámadásra ingerelték. Már megint kezd túl nagy mellénye lenni a kommunistáknak – jelentette az egyik delegátus. Az ember még az áremeléseket is jobban viselné, ha közben kupán vághatna egy-két vörös bárót – tanulhattuk meg egy másik népi felvetésből. Emlékszik itt még valaki a tavaszi nagytakarításra? A Justitia-tervre? – kérdezgették a mérsékeltebb revansvágyók.

Az MDF IV. országos ülésén dr. Antall József mindenekelőtt azzal próbálta orvosolni a pártbajokat, hogy nem engedte elmondani őket. Kimondták, hogy az MDF-ben a három fő irány, a nép-nemzeti, a keresztény és a nemzeti-liberális elszakíthatatlan, szintetikus egységet képez. (Hozzátették, milyen kár, hogy az SZDSZ-ben viszont szervetlen halmazként élnek együtt a szocdemek és a liberálisok.) Akkor viszont nincs is mit vitatkozni erről a szerves egységről. Ehelyett a kormányzati szakágazatok rendjét követő szekciókba ültették szét a küldötteket. Melyikbe menjek a húsz közül? – töprengtek az újságírók. Kár volt töprengeni, mert mindegyikről kidobták őket.

A másnap felolvasott szekció-állásfoglalások még így is tele voltak a kormánynak címzett korholással, kritikával vagy éppen napiparancsszerű utasítással. A legkeményebben természetesen Csurka István lépett fel. Meddig tűrjük még, hogy a kormány nem ad 400 millió forintot a mi újságunkra? (Előre jelezzük, ha Csurka megkapja a pénzt, akkor mi, a Beszélő 800 millió forintot fogunk követelni. A kormány nem az MDF kormánya, hanem a miénk is, és a mi lapunk legalább kétszer olyan jó, mint amit Csurka fog csinálni…)

A legfontosabb bejelentést azonban Csengey Dénes tette. Közölte, hogy az MDF politikai irányvonalát nem kell megváltoztatni.

Személyes véleményem, hogy a demokrácia mostani, keserves állapotában az a kisebbik rossz, ha az MDF, „nemzeti liberális” zászlókat lengetve, rendezni képes a sorait. Át kell teleltetni az eddigi demokratikus vívmányokat. Ma legalább már vannak pártok, parlament, kormány; nem most kell még a politikát összeszervezgetni. Már állunk valahogy, ez vívmány. Azt is üdvözölném, ha a nép-nemzetiek, akik szavazás szerint változatlanul a fórumos toplista élén állnak, szép csendben a liberálisnak nevezett centrum felé oldalaznának. Ha már nem követik a balfelé lézengő Bíró-Biberach Zoltánt (lásd erről Antall Józsefet, a III. MDF-gyűlésen), akkor menjenek a másik irányba. Ezen az úton még akár Bibó Istvánnal is összetalálkozhatnának. Nem úgy, mint a mostani radikális-kormánypárti-populista mozgalmi nyomvonalon. A liberális ember számára ez utóbbi az egyik legkevésbé vonzó politikai vegyülék.

Miután önkényesen különböző tanintézetekbe telepítem az MDF gyűlését, hadd javasoljak még egyet. Talán még az orvoskarnál is jobb lett volna, ha az egykori Marx Károly közgazdasági egyetemen, a „népnyúzó plutokraták” kiképzőhelyén – belépne ide egyáltalán Csurka István? – üléseznek. Ez az üléshely világosan mutatta volna, hogy az MDF és a kormány a bajok gazdasági gyökeréig kíván leásni, és készen áll a gyors intézkedésre.

Ezzel szemben, két hosszú beszédében Antall József szinte semmit sem mondott a gazdaságról. Ehelyett, szokás szerint, históriai példázatokkal, eszmetörténeti útmutatásokkal, erkölcs- és jellemszilárdító felhívásokkal igyekezett megmutatni a menekülés útját.

---

A miniszterelnök egyik históriai utalása azért megragadta a fantáziámat. Hogy csillapítsa a vörös rablóbárókat nyúzni készülő népi felvetéseket, dr. Antall a Karib-tenger rémére, a kalózkirályra, sir Francis Drake-re emlékeztetett. Erkölcsileg feddhetetlen ember sir Francis sem volt, mégis jelentősen hozzájárult a brit birodalom és kapitalizmus nagyságához!

Tudom már, mit kell tennem! A Duna mellett lakom. Elkapok egy-két, lehetőleg osztrák, német uszályt. A zsákmány fele az enyém. A másik felével a Magyar Köztársaság nagyságához fogok hozzájárulni.

• Belföld