Gaál Gyula, Palotás János

Nyomtatóbarát változat

Ne fektessen be a kormány!
Palotás János (MDF) felszólalásából

Az államtitkár asszony úgy kezdte expozéját, hogy egy rendkívüli helyzet rendkívüli költségvetéséről van szó. Engedjék meg, hogy én ezt ne fogadjam el: ez a helyzet, amiben most vagyunk, nem annyira determinált és rendkívüli, amiből kizárólag csak ilyen költségvetés következik.

Többe kerül a demokrácia?

Lehet-e a beterjesztett költségvetést politikai irányvonalában megkérdőjelezni? A központi költségvetés a mostani 192 milliárdról a tervezetben 282 milliárdra – mintegy 50 százalékkal – nőtt. Kérem, jelentkezzék az az állampolgár, az a gazdálkodószervezet vagy az a vállalkozás, amely nem cserélne a költségvetéssel! Nem elégedne meg azzal, hogy a jövő évben jövedelmei 50 százalékkal növekednek! (Taps a bal oldalról.) Természetesen nem kizárt – és ezt politikai pártoknak kell megvitatniuk –, hogy a demokrácia esetleg többe kerül, tehát nagyobb, terjedelmesebb intézményrendszert követel meg. Akik ezt állítják, azoknak elmondom nagyon szívesen, hogy Nyugat-Európában, az északi államokban nagyságrenddel kisebb az államigazgatás jövedelemaránya az össztársadalmi jövedelmeken belül. (E ponton fejtegetés hangzik el arról, hogy az állam további kedvezményt is élvez amiatt, mert a Nemzeti Bank mindössze 9 százalékos kamattal finanszírozza a költségvetést.)

Új szemléletűnek tekinthető-e ez a költségvetés? Szeretném elmondani, hogy semmiben nem változott – és számomra ez volt a legmegdöbbentőbb. Ezt a költségvetést be lehetett volna augusztusban is terjeszteni, mert ez egy számítógépes programháttérrel készül, ha jók az információim.

Kórház, oktatás, beruházás

Természetesen más lett volna egy olyan szemléletű költségvetés, amely nem kíván annyit költeni az egészségügyre, az oktatásra vagy még inkább a gazdaság infrastruktúrájára, mint ami ebben a költségvetésben van, hanem – ne értsenek félre, jól mondom – nagyságrenddel kevesebbet. Tudniillik csak azért kell ezekre a területekre, mind az egészségügyre, mind az oktatásra, mind a gazdaság infrastruktúrájára az államnak ilyen nagyságrendeket költeni, mert nem kívánja megosztani a hatalmat, mert nem kívánja átadni az állami funkciókat a magángazdaságnak, a magántulajdonú vállalkozásnak. Ne fektessen be ez a kormány és egyetlen következő kormány sem a gazdasági infrastruktúrájába, ne kérjen világbanki hiteleket a telekommunikációra, amikor sorban állnak azok a pályázók, tőkebefektetők, akiknek nem kell kormánygarancia, nem kellenek a kormánysegélyek. Tízmilliárdos nagyságrendben fektetnének be ide, ha az állam hajlandó lemondani arról, hogy az övé legyen a tulajdoni többlet. Ha nem kísérli meg még a jogszerűen jelentkezőktől is megvonni az engedélyeket, akár nemzetközi botránnyal járó jogsértéssel, mint azt a telekommunikáció területén a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium tette.

Ugyanez igaz az egészségügyre és az oktatásra is. Azért van gond, hogy csak 20 százalékkal tudjuk a tanárok és az egészségügyi dolgozók béreit növelni, mert úgy gondolja az állam, hogy mindenkiét neki kell növelni. A jelenlegi kórházak maximum egyharmadának kellene állami kézben maradnia. Ezekre a kórházakra azonnali jelentkezők vannak. Olyan tőkebefektetési szándék van – Nyugatról is és itthonról is, mert ez egy profitot hozó terület – az egyharmadára, ha fele ekkora költségvetési pénzben is, de megvolna a lehetőség, hogy magasabb technikai kultúrát vezessenek be az egészségügyben, és hogy az inflációval megegyező béremelésre kerüljön sor.

Ugyanez igaz az iskolára, oktatásra. A magánkórházakban, a magániskolákban majd mások emelik föl azt a bért, amit nem az államnak kell felemelnie. Ezek a jövő tartalékai.

Címzetlen tartalék – címzett adó

Ebben a költségvetésben a minisztériumoknál összesen 27,3 milliárd forint címzetlen tartalék van. Külön tartalék van az ipari tárcánál, külön a belügynél, külön máshol. Ez 27 milliárd decentralizált tartalék, amiből csak 7 milliárd áll a miniszterelnök úr rendelkezésére. Javaslom azon képviselőtársaimnak, akik ezzel élni kívánnak, hogy tegyenek módosító javaslatot bátran, mert a decentralizált tartalékrendszer nem jó a társadalom jelenlegi helyzetében. Javaslom a miniszterelnöki tartalékot legalább 15 milliárdra megnövelni. A miniszterelnök úr döntse el, hogy ha valamelyik területén tényleg feszültség van, akkor oldja meg a problémát, de ne teremtsen olyan helyzetet, hogy mindenki költse el a saját tartalékát, ha kell neki, ha nem.

Egyetlen módosító javaslat, amit benyújtottam, egy társadalmi krízishelyzetből adódik, aminek én akarva-akaratlanul is szereplőjévé váltam. Ebben a költségvetésben jól eldugva, de megtalálható, hogy a kormány mekkora összegű fogyasztási adót kíván az üzemanyagokra kiadatni. Ez az összeg 32 forint fölött van literenként. Egyetlen olyan pénzügyi kormányzat nincs Európában, amelyik a jelenlegi körülmények között, amikor a beszerzés krízishelyzetben van, megengedte volna magának, hogy ezen a területen adóbevételi többletet szerezzen, ami egyébként ellentétes is az Érdekegyeztető Tanács véleményével.

Zárómondatom az, hogy elég rossz ez a költségvetés ahhoz, hogy aranybánya legyen annak az új gazdaságpolitikusnak majdan, aki ténylegesen váltani akar, aki ténylegesen vissza kívánja szorítani ebben a társadalomban és gazdaságban az állam szerepét.

99 sír – 1 nevet
Gaál Gyula (SZDSZ) felszólalásából

Szívesen mondanám, hogy egyik szemem sír, a másik nevet, de sajnos nem tehetem, mert ehhez legalább száz szememnek kellene lennie, hogy az egyik nevethessen, miközben a 99 sír.

Az öröm mindenekelőtt abból táplálkozik, hogy noha november végén a kormány azt ígérte, hogy a költségvetési javaslatát be fogja terjeszteni december 1-jére, ennek ellenére beterjesztette december 1-jére, valóban.

Másik pozitívuma a költségvetésnek az, hogy végrehajtása során a kormányt szigorú előírások kötik, a kiadási fejezetek, címek és kiemelt előirányzatok között főszabályként csak a parlament jóváhagyásával lehet átcsoportosítani. Ez még akkor is méltányolandó törekvés, ha a törvény e szabály rögzítése mellett, után hosszan sorolja a kivételeket.

De a szabályozásban túlságosan általánossá válik a kivétel, és eleve több helyén be van építve a kormány mérlegelési lehetősége.

Elismerem persze, hogy szüksége is van a kormánynak ezekre a beépített módosítási, változási lehetőségekre, hisz tele van a költségvetés megindokolatlan és megalapozatlan tételekkel.

A kiadási oldal megalapozatlansága abból ered, hogy a kormány nem gondolta újra az állami feladatvállalás körét és mértékét, így nem is tesz javaslatot annak a költségvetési kiadási oldalt is érintő újrafogalmazására. Ez nemcsak azt jelenti, amit a költségvetési törvényjavaslat általános indoklása is tartalmaz, hogy az úgynevezett nagy elosztási rendszerekben – az oktatásban, az egészségügyben – még nem következtek be azok a változások, amelyek a működési alapelveket érintenék. Sokkal szélesebb körben hiányzik az egyes költségvetési címek, kiemelt előirányzatok feladatorientált újragondolása; tovább él az egyes rovatok előző évi bázisra épülő tervezése, egyes feladatok párhuzamos finanszírozása, az egyidejű pazarlás és szűkmarkúság.

Bújtatott területek

A költségvetési javaslatban nincs megfogalmazva új preferenciarendszer, s nem derül ki, hogy milyen kompromisszumok húzódnak meg az egyes döntések mögött. Úgy kell például a költségvetésről beszélnünk, mint ha pusztán kiadási és bevételi tételek vitája zajlana, és az e mögé bújtatott politikai döntésekről – ha ezek egyáltalán megszülettek – nincs is információnk.

Ilyen bújtatott terület a vállalati támogatáscsökkentés. A vállalati támogatáscsökkentésekre is úgy tett a kormány több tízmilliárd forintos javaslatot, hogy közben nem zajlottak le azok a politikai viták, amelyek tisztázhatták volna, hogy ezek a javaslatok hogyan érintik a különböző szakmai csoportokat, társadalmi csoportokat, milyen földrajzi-területi vonatkozásai vannak.

Nem tudjuk például, hogy változik-e a mezőgazdaság jövedelemhelyzete a támogatások elszámolásának változásával, abból adódóan tehát, hogy az eddigi szocialista államközi elszámolások helyett ezentúl dollárelszámolásban zajlik a kereskedelem.

Elbújtatott politikai döntés van a költségvetésben akkor is, amikor a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége közművelődési intézményeiről beszél. Elismerem, hogy nem nagy tétel ez – de úgy kellene nekünk dönteni szakszervezeti művelődési intézményekről, hogy tulajdonjogi vitákat nem folytattunk le, tulajdonjogi tisztázatlanságok vannak. Amikor döntünk, nem dönthetünk úgy, hogy vagy a művelődési intézményeket támogatjuk, vagy a szakszervezeteket, hanem a kettőnek valamilyen keverékéről van szó.

Utolsó példaként talán a legfontosabbat szeretném megemlíteni, a társadalombiztosítás elbújtatott problémáját, ami megjelenik ebben a költségvetésben. Tavaly az egészségügyi kormányzat olyan forráscserét hajtott végre, hogy az egészségügy finanszírozását áthelyezte a társadalombiztosításba, és ezzel párhuzamosan a családi pótlékot a költségvetésbe tette. Ezek akkor nagyjából azonos tételek voltak, és egy olyan, homályosan megfogalmazott koncepció volt mögöttük, hogy az egészségügyet biztosítási alapokra kell helyezni, ugyanakkor a családi pótlék egy olyan szociális rendszer, ami költségvetési feladat. Igen ám, csakhogy a vita lefolytatásának hiánya miatt, végiggondolatlansága miatt, kapkodón, egy évre lett ez a döntés meghozva. Most úgy kell az újabb költségvetési törvényt meghoznunk, hogy nem újítottuk fel ezt a vitát.

Természetesen ezeket a vitákat most sem fogjuk tudni lefolytatni. Azt azonban merem állítani, hogy módosító indítványainkat egy új preferenciarendszert követve fogalmaztuk meg, amelyben a legfontosabb tényező az, hogy a gazdaságban a piaci elemeket erősítsük – még a költségvetési intézmények terén is –, az, hogy a szociális rendszert megerősítsük az önkormányzatokon keresztül, és az, hogy az elszegényedést megakadályozzuk a közepes jövedelmű társadalmi rétegeknél.

Mire kell a pénz?

(Itt ismerteti az SZDSZ költségvetési megtakarításokat célzó módosító javaslatait – vázlatosan erről előző számunkban is írtunk.) A megtakarításokból szerezhető körülbelül 44 milliárd forintot alapvetően két célra szeretné a mi javaslatunk fölhasználni. Az egyik az önkormányzatoknak juttatott pótlólagos pénzforrások, amelyek az ott helyben jelentkező működési gondokon szeretnének segíteni egyrészről; másrészről a szociális ellátást szeretnék biztosabb alapokra helyezni; harmadrészt szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az önkormányzatok valóban gazdálkodó önkormányzatokká válhassanak.

A megtakarítás tetemesebb részét arra szeretnénk fölhasználni, hogy a személyi jövedelemadó-táblát elcsúsztathassuk, annak érdekében, hogy ne legyen aránytalanul nagy teher a munkavállalókon, a bérből és fizetésből élőkön; annak érdekében, hogy ne alakuljon ki béroldalról egy hatalmas inflációs nyomás a következő évben ebben az országban. Ugyanis nyilvánvaló számunkra, hogyha az adótábla változatlanul marad, akkor ahhoz, hogy valaki szinten tarthassa az életszínvonalát, nem egyszerűen azt kell elérnie, hogy az inflációs ütemnek megfelelően növekedjen a bére, hanem ennél magasabb ütemű bérnövekedést kell kiharcolnia. És ahogy most néztük az utóbbi időben a munkáltatói és munkavállalói oldal véd- és dacszövetségét a kormánnyal szemben, minden bizonnyal sikerülne is nekik!

Azt gondoljuk tehát, hogy elébe kell menni ezeknek a törekvéseknek, ennek a nagy inflációs nyomásnak, bizonyos értelemben ki kell fogni a szelet a vitorlából, azért hogy jobban járjanak az emberek, a bérből és fizetésből élők, az adózók, és jobban járjon a gazdaság egésze is.

• gazdaság