Skip to main content

Ecetkezelés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy önkényes főbérlő története

Folyamatosan hozzám akart jönni…


Lévay Levente: Lóléék önkényes lakásfoglalást hajtottak végre, egykori lakásukat foglalták el, ami akkor éppen üresen állt. Kerületi önkormányzatunk gyakorlata, hogy önkényes lakásfoglalóknak semmi egyéb lakhatási lehetőséget nem biztosítunk, kilakoltatjuk az önkényeseket. A Lólé-ügy az első olyan eset, és remélem hosszú időre az utolsó is, amelyben méltányosságot gyakoroltunk, és felajánlottunk egy lakhatási helyet a tizedik kerületben. 1990 óta soha senkinek ezt nem ajánlottuk fel.


Lólé Jánost, mint önkényes lakásfoglalót, december 8-án hat gyermekével kiköltöztetik ebből a 62 négyzetméteres kispesti lakótelepi lakásból, amelyet 1982-ben utalt ki neki a kerületi tanács, és amelyhez – a kerületi IKV nyilvántartása szerint – most is érvényes lakásbérleti szerződés fűzi. Igaz, hogy, az érvényes szerződést zárolták, az érdekeltnek nem, csupán a közbenjáró országgyűlési képviselőnek mutatták meg. Innen tudjuk, hogy érvényes…

Hív a haza…

Lólé János óvodáskorú gyermekére a lakóklubban ráesett egy hatalmas márványlap, és megnyomorította őt. A balesetet több tanú szerint a klub gondnoki teendőit ellátó segédrendőr okozta. Az apa feljelentést tett, a rendőrség viszont nem foglalkozott érdemben az üggyel. A rendőrök meglehetősen egyértelmű megjegyzéseiből Lólé János arra következtetett, hogy cigány származása miatt nem adnak hitelt a szavainak – nem tekintik őt egyenrangú állampolgárnak. 1987 decemberében elhagyta az országot, s egy ausztriai menekülttáborból politikai menedékjogot kért az Egyesült Államoktól. Megállapodott egy ismerős családdal, hogy esetleges visszatérésükig beköltöznek a lakásukba és fizetik a rezsit.

Két év múltán a család megérkezik az újvilágba. Ott utoléri őket a rendszerváltozás híre, s úgy gondolják, hogy most már hazatérhetnek az itthoni új világba. 1990 áprilisában Lóléék hazatérnek, ismerőseik visszaadják nekik a lakást.

Lólé Jánost a pártállami gyakorlat szerint 1988-ban távollétében elítélték „hazatérés megtagadásának” vádjával. Ebben azévben a lakásukban élő magyar család is kapott egy kilakoltatási végzést, ezt azonban soha nem hajtották végre.

1990-ben az önkormányzat megvonja Lólé Jánostól a főbérlői jogot, mivel nevezett hosszú időre, bejelentés nélkül elhagyta a bérleményt. A bíróság helybenhagyta ezt a határozatot azzal, hogy a körülményekre való tekintettel méltányosság gyakorlását tartja indokoltnak.

Ezután az idei év elejéig nem történt semmi.

Megsemmisítő eljárás

Az 1992. február 19-én elfogadott törvény alapján a bíróság megsemmisítette a hazatérés megtagadása miatt hozott pártállami ítéletet. A törvény szerint az elítélt kezdeményezésére meg kell semmisíteni az eltörölt bűncselekményekkel halmazatban elkövetett más – nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett – cselekményekkel kapcsolatos ítéleteket, illetve az azokból eredő joghátrányokat is. A bérlemény elhagyásának be nem jelentése mint szabálysértés és a főbérlői jog megvonásának indoka ily módon semmissé vált volna, ha Lólé János ezt kérvényezi. De nem kérvényezte, mert nem tudott róla, az önkormányzat pedig nem informálta őt arról, hogy ügyét ezen az úton rendezhetné.

Lólé János még vételi ajánlatot is kapott a bérleményre, de az előlegként befizetett pénzt már nem fogadták el tőle. A polgármester, Lévay Levente úgy tájékoztatott minket, hogy a nyilvántartás bizonytalanságából eredően gyakran olyanok is kapnak főbérlőként vételi ajánlatot, akik már nem (vagy nem ott) főbérlők. Az önkormányzat szándékait nem ismerjük, de az mindenesetre biztos, hogy amióta a szóban forgó lakás elidegenítése napirendre került, megnövekedett a tét. A bennlakók eltávolítása után a lakást piaci áron értékesíteni lehet, vagy pedig egy szerencsés igénylőt pillanatok alatt potom áron saját tulajdonú lakáshoz lehet juttatni.

November 12-én az önkormányzat elrendeli a kilakoltatást, Lóléék fellebbezését a köztársasági megbízott elutasítja. Az önkormányzat a nyolctagú családot egy ecetgyár közvetlen szomszédságában lévő 30 négyzetméteres kőbányai szoba-konyhás lakásba kívánja átköltöztetni, amelyben vizesek a falak, a plafonról esős időben csöpög a víz, rohad a padló, bár orvosi igazolás tanúsítja, hogy a felajánlott szükséglakás Lóléék legkisebb, huszonegy hónapos gyermeke számára, aki krónikus légúti betegségben szenved, életveszélyes.

Lólé János december 2-án a kilakoltatási eljárás harminc napra való felfüggesztését kérte a polgármestertől, hogy az 1992. évi XI. törvényen alapuló megsemmisítési eljárás kiterjesztésére időt kapjon. A polgármester ezt a kérelmet szóban elutasította. Lólé ezután a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál kérvényezte a kilakoltató határozat hatályon kívül helyezését. A bíróságnak a perrendtartás értelmében nyolc napon belül határoznia kell a végrehajtás felfüggesztéséről. A kilakoltatásig azonban már nincs nyolc nap.




A kilakoltatás megtörtént. Felvonult egy tucat rendőrségi jármű, négy tűzoltó kocsi, bevetésre készen állt a kommandós brigád, volt külső kordon és belső kordon, filmeztek a tévések, a kábeltévések és egy rendőrszázados. Mindenki bevetette a rendelkezésére álló eszközöket, és végül érvényesültek a társadalmi erőviszonyok. Az érdekvédő jogász órákon keresztül tárgyalt az önkormányzat hivatalnokaival, de nem ért el semmit. Szavát vette a polgármesternek, hogy a helyszínre jön, de az nem jött a helyszínre. Utána ment a Halásztanyára, hogy elcsábítsa őt az ebédje mellől, de nem sikerült elcsábítani. Lóléék végül is nem ugrottak ki gyerekestül az ablakon, nem robbantották magukra a lakást, hanem hat órás keserves szópárbaj után fél háromkor elhagyták az otthonukat. A fegyveres sereg levonult, a kommandósok letették a sisakot, a tűzoltók lecsavargatták a tömlőket a tűzoltócsapról. Lólé János a lakhatatlan kőbányai penésztelep helyett a hatósági raktárba vitette a bútorát. A bírósági eljárás folytatódik.



























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon