Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Az első megközelítés statikus, a második dinamikus. Ám ez a dinamikus szemlélet csak akkor érvényesülhet, ha megszabadulunk attól a kényszerképzettől, hogy nem hagyhatjuk embertársainkat megfagyni és éhen veszni. Van erre esély. Ez a kényszerképzet nem uralkodott el még a mi mocsarunkban, nincs itt néki múltja és hagyománya, csupán a szociális törvény különböző szövegtervezeteiben kapaszkodott meg a rászorulóknak jogszerűen járó létfenntartási támogatás formájában. Ez a törvénytervezet azonban kiszorult a törvényalkotás soktételes ütemterveiből, a költségvetési előirányzatok a jövő esztendőre nem számolnak vele. Azok a politikai erők pedig, amelyeknek világnézeti alapon monopóliumuk van a szociális érzékenységre, csak távlatilag érzékenyek, aktuálisan mindig számíthat rájuk az antiszociális reálpolitika.

Európa és a foglalkoztatási törvény

Februárban megszületett a foglalkoztatási törvény, amelyre azt mondták, hogy európai szintű. Ez talán igaz is, de egy európai szintű törvény csak európai szintű törvények társaságában működik európai módon, másképp nem.

Ha van szociális törvény, ha van kiterjedt átképzési rendszer, vannak „parkolópályák”, akkor nem maradnak ellátatlanul azok a közép- vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező munkanélküliek, az első munkahelyüket egy éven belül elvesztő jogosulatlanok, a munkanélküli-segélyből 6-24 hónap után kikopott állástalanok, akiknek a foglalkoztatási törvény alapján már nem jár semmi. Nálunk azonban más nincs: a munkanélküli-ellátásokból kimaradt legalább százezer ember – mindenből kimarad.

A foglalkoztatási törvény vitájában jelentkezett két ellentétes kisebbség. Az egyik kisebbség szószólója a vágy vezérelte matematika kiváló művelője, Palotás János volt, aki azt javasolta, hogy a munkanélküli-járadéknak ne legyen felső határa, ha pedig van, akkor a jövedelem után fizetett járuléknak is legyen. És azt a járulékot csak később kezdjék vonni, mert úgyis elég lesz, az Országgyűlés ugyanis túlbecsüli a munkanélküliség veszélyét.

A másik kisebbség Hága Antónia módosítási javaslatát támogatta, mely szerint nemcsak a jobb helyzetű, legalább a középfokú végzettséghez eljutott pályakezdőknek járt volna a minimális munkanélküli-járadék, hanem az esélytelenebb, szegényebb, családi pótlékból, diákkedvezményekből kikopott szakképzetleneknek is, ha semmilyen képzésbe nem tudnak bekapcsolódni.

Palotás Jánosnak nem volt sikere, mert a kormánypártok akkor még nem mozogtak olyan otthonosan a vágyvezérelt matematika világában, mint most, az Expo-vita idején; és Hága Antóniának sem volt sikere, mert az ifjú munkanélkülieket egyszerűen életben tartani nem perspektivikus. Ha a képzésből kirekedtek nem kapnak semmit, akkor a képzésszervezők erősebb késztetést éreznek arra, hogy iskolába segítsék mindazokat, akiknek még iskolában a helyük.

Fél év sem kellett hozzá, s kiderült, hogy a munkanélküliség mértéke a legpesszimistább várakozásokat is túlhaladja, s a járadékok fedezeteként beszedett pénzecske nem lesz elég. A foglalkoztatási törvény visszakerült tehát a Ház elé.

A kecske éhen hal

A kormány úgy kívánja módosíttatni a foglalkoztatási törvényt, hogy a munkanélküli-járadék második szakaszát (amelyre a korábbi kereset 50 százaléka jár) a felére csökkentik, a járadék mellé kapott segélyt és a végkielégítést a járadékba beépítik. Mindenki előrelép egyet a szabadon lebegő jövedelemnélküli státusa felé.

Azonkívül: a családi pótlék, amely idén már az első félévben 20 százalékot vesztett az értékéből, jövőre 25-30 százalékos infláció mellett 10 százalékkal emelkedik, s a jövő év végére egy gyermek létminimumának már a harmadát sem fedezi.

Azonkívül: a táppénz első 25 napját a kormány elképzelései szerint a munkáltató fizeti. Aki beteges vagy csupán több apró gyermekkel rendelkezik, aki nem dolgozik 39 fokos lázzal, az, ha eddig nem volt, most ki lesz rúgva, ha már volt, úgy marad, a munkanélküli-járadéka pedig – lásd fent.

Azonkívül: az ártámogatások összege leesik a felére, az a szegény, aki az idén még ivott tejet, jövőre nem iszik, aki még fűtött, jövőre nem fűt, akinek a gyereke még ebédelt az iskolában, jövőre nem fog, s ezzel összefüggésben esetleg iskolába menni se fog.

Azonkívül: az idén nem hoz a Jézuska háromezer forintos nyugdíj-kiegészítést karácsonyra, s az átlagbért követő nyugdíjemelés első szakaszát is kitolták márciusra.

Azonkívül: még a közgyógyellátást is megszigorítják egy kicsit.

A dolgoknak ez a része tehát rendben van, a süllyedők nyakára rákötözgetik a követőket, nem eresztik rá az éhes kecskét az aranytojást tojó káposztára.

A dolgok másik része azonban nincs rendben, mert a káposzta mégiscsak eltűnik.

Hol a káposzta?


Hiába koplalnak a munkanélküliek, nem szárnyalhatnak szabadabban a dinamikus vállalkozók, mert a kevesebbre is több mint háromszoros munkanélküli-járulékot kell fizetniük. Hiába hagyták egyetlen fillér nélkül a pályakezdő szakképzetlen munkanélkülieket, mégis nő azok száma, akiket nem tudnak beiskolázni, és mégsem sikerült a képzésszervezőket megfelelően motiválni. Az Országos Munkaerőpiaci Központot annyira nem, hogy a rendelkezésre álló pénz 60 százalékát el sem tudta költeni, s megtakarított még egy kicsit többet is, mint amennyibe az iskolázatlan pályakezdők segélye került volna. A foglalkoztatási alap reálértéke jövőre növekvő munkanélküliség mellett kisebb lesz, mint az idén, úgyhogy könnyebb lesz azt édes semmittevés mellett elcsorgatni. Mindenesetre a passzív foglalkoztatáspolitikából (vagyis a segélyosztogatásból) visszafogott pénz a perspektivikus, aktív foglalkoztatáspolitikát táplálja. A táppénzfizetés áthárításával párhuzamosan nem csökken a munkaadókat terhelő társadalombiztosítási járulék. Hiába veszti el a munkanélküli a végkielégítést, azért a vállalkozónak azt mégiscsak ki kell fizetnie.

Hiába merül ki a nyomorultabb önkormányzatok szociális segélykerete már az év első felében, azért az infantilizáló, segélyközpontú, tűzoltogató, mechanikus szociálpolitikából nem lesz aktív, családközpontú, komplex, rugalmas stb. szociális munka, mert annak meglévő, zsenge intézményhálózatát is éppen szétverik. Hiába mondja Kupa Mihály, hogy megalázó, csekélyke, alkalmi alamizsna helyett jól átépített, erős, biztonságos nyugdíjrendszer kell a nyugdíjasoknak, mert attól, hogy kevesebb az alamizsna, még nincs rendszer, s a társadalombiztosítás reformjáról folytatott őszi országgyűlési purparlé arra utalt, hogy egyhamar nem is lesz.

Hiába szüntetik meg a többet fogyasztó gazdagot többel, a kevesebbet fogyasztó szegényt kevesebbel támogató, vak és piacellenes ártámogatást, nem lesz belőle irányított támogatás.

De hát akkor mi lesz belőle? Ki zabálja meg a káposztát? Persze, ha úgy vesszük, akkor a káposzta már rég meg van zabálva, nincs is káposzta, csak adósságállomány, költségvetési hiány, a társadalombiztosítási alap hiánya stb. A költségvetésnek van kőkemény sarokszáma, ha azt a sarokszámot kirúgjuk, ránk omlik a ház, és a szubtilis stratégiai kérdések egy időre lekerülnek a napirendről.

Ha viszont másképp vesszük, akkor megnézhetjük, hogy mi az, ami a kemény sarokszám mellett is keményen meg tud állni, és mi az, ami nem. Bizony helyet fog ottan egy kemény kormányapparátus, egy kemény Expo-párt, egy kemény kárpótlási folyamat, egy kemény Belügyminisztérium, s bizony az általános létbiztonság eszméje nem úgy általában a mi történelmi balsorsunkkal szemben, hanem ezen kemény tényezőkkel szemben bizonyul puhának.

• Belföld