Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Szerinted mikor és mivel zárulhat le az MDF válságának ez a mostani szakasza?

Balázsi Tibor: Egyelőre nem úgy néz ki, hogy itt valami is megoldódott volna. Tovább feszülnek az indulatok, az ellentétek ezután a vereséggel felérő győzelem után, amellyel a liberálisok a kizárássorozatból kikerültek. A meccs nincs lefutva, az biztos. A párt válságának a csúcspontjai egyre rövidebb ciklusokban követik egymást. Régebben félévente érkeztünk el egy-egy ilyen csúcsponthoz, azután háromhavonta, most már szinte minden napra jut egy-egy sorsdöntő ülés, tanácskozás, amelyeken válságos helyzeteket kell kezelni, és nem lehet megjósolni, hogy mindebből mi lesz.

Beszélő: A Népszabadságban azt nyilatkoztad, hogy nem maradhat következmények nélkül az, hogy a frakcióülésen átvertek benneteket, hogy az előzetes megállapodás ellenére kizáratták a frakcióból a liberális szárny frontembereit.

B. T.: Ha egy politikai kompromisszumot valaki vagy valakik nyilvánvalóan önös érdekből felrúgnak, akkor annak következményei kell hogy legyenek. Azt nem gondolom, mert annyira naiv azért nem vagyok, hogy amikor az egyik ügy még le sincs zárva, akkor el lehetne indítani egy másik ügyet. A konzekvenciákat nyilván hosszabb távon kell levonni. Az alku felrúgásából arra lehet következtetni, hogy itt valami be van kódolva, itt valamilyen hosszabb távra érvényes szándék működik, és az MDF felső vezetésének ezzel a szándékkal számolnia kell.

Beszélő: Az MDF centrumának legbefolyásosabb személyiségei soha nem határolták el magukat a Csurka-dolgozat leghangsúlyosabb, rögeszmésen ismételgetett állításától, tudniillik attól, hogy itt egy bolsevik-liberális kontinuitás – a zsidó befolyás kontinuitása működik, és ez a bajok igazi forrása. Csurkáék mellett most azokat távolították el, akik ettől elhatárolódtak. Ez nem azt jelenti, hogy most a reálcsurkisták, a mérsékelt csurkisták kerültek az MDF-ben hegemón helyzetbe?

B. T.: Én nem mondanám ilyen kategorikusan, hogy ez az elhatárolódás nem történt meg. Azt azért elég sokan mondták, hogy a New Yorktól Tel-Avivig ívelő összeesküvés gondolata, ahová ez a gondolatmenet kifutott, enyhén szólva butaság. A napi politikai gyakorlat szintjén azért ezt megpróbálták helyre tenni, most hagyjuk, hogy sikeresen-e vagy kevésbé sikeresen. A probléma inkább ott van, hogy egy vulgarizált világszemlélet vált uralkodóvá az MDF-ben, és bizonyos mértékben az ellentétes oldalon is. Az MDF és az SZDSZ is jellegzetesen értelmiségi csoportosulásként szerveződött a magyar értelmiségnek a történelemben gyökeredző megosztottsága szerint, és a politikai gyakorlatban ez a megosztottság vulgarizálódott. Ezért szigetelődött el a politizáló elit, ezért beszél más nyelven és más problémákról, mint amelyen és mint amiről az emberek egyébként beszélnek. És ha ebből a körből nem tudunk kitörni, akkor majd jönnek a pragmatikus érdekpártok, az olyanok, mint amilyen például a Köztársaság Párt, és azok fogják a hátuk mögé keríteni a tömegeket. Ez a kormány, ha nagyon nehezen is, de azért próbál pragmatikussá válni, ha lassan is, de azért csak eljut odáig, hogy nem lehet ideológiai vonatkozásoknak alárendelni a politikai gyakorlatot, mert abba csak belebukhat. És így jutott el oda, ha úgy tetszik, önös érdekből, pragmatikus érvek alapján, hogy szakítson Csurkáékkal. Ez megtörtént, ez tény, ezt nem lehet elvitatni.

Beszélő: Viszont az is tény, hogy most a nem kifejezetten pragmatikus irányvonalat képviselő Lezsák Sándor került kulcspozícióba. Ő lett az ügyvezető elnök, neki sikerült Elek Istvánt és Debreczeni Józsefet eltávolítania, és miután Szabó Tamás kezéből kivették a választási kampány irányítását, nyilván az is az ő kezébe kerül. Ő pedig, úgy tűnik, az MDF és a különváló Magyar Út mozgalom szövetségében képzeli el a jövőt, azt nyilatkozza a Népszabadságban, hogy „az országban nagyon sokan, akik együtt éltek Csurka István igazságainak nagy részével, most csalódottak, és a kizárást kudarcként élik meg”, s azt hangsúlyozza, hogy az MDF-ben és a Magyar Út körökben egyaránt jelen vannak ezek az igazságok. Azok az igazságok, amelyek mögé Csurkának nem sikerült „cselekvőképes erőt állítani”, de majd az MDF-nek okosabb taktikával sikerül.

B. T.: Ebben a szövegben, amelyet idéztél, valóban olyan gondolatok rejtőznek, amelyek alkalmasak arra, hogy szétfeszítsék vagy legalábbis megbuktassák az MDF-et. Ennek a mostani átmenetnek, ennek a lassú polgárosodási folyamatnak a stratégiáját nem lehet plebejus indulatokra és igazságérzetre ráépíteni. Ha az MDF most ezt akarná, ha ezt akarná átmenteni, akkor valóban meg fog bukni, és akkor valóban nem történt más, mint amit mondtál, hogy Csurka helyébe a szaloncsurkisták léptek. Ezekkel a plebejus indulatokkal nekimenni azoknak, akikre a társadalom felépülését alapozni lehet, azoknak, akik vállalkozni, gazdagodni akarnak, azoknak, akik a Kádárkorszakban megindult lassú polgárosodási folyamatban így vagy úgy a vállalkozáshoz szükséges két dolog: a tőke és a tapasztalat birtokába jutottak – ez öngyilkos politika.

Nem volna jó, ha a liberális szárny ismét olyan taktikai hibákat követne el, mint amilyeneket már elkövetett, és botorság volna egy újabb konfliktusba beleugrani, amikor még az előzőből sem jöttünk ki, de annyit azért megjegyeznék, hogy senki sem érezheti száz százalékig győztesnek magát, az általad említett személy sem. És emlékeztetnék arra, hogy Elek és Debreczeni kizárása egyértelműen ellentétes volt a frakcióvezetés szándékával, és az, hogy Kulin Ferenc Elekék kizárása után rögtön lemondott a frakcióelnökségi tagságáról, jelzésértékű, jelzés azoknak, akik előidézték ezeket a kizárásokat, hogy nem mehetnek tovább ezen az úton, mert akkor tényleg elfogy a kormánytöbbség.

Beszélő: No de merre megy a többség? Elek, Debreczeni, Furmann számos nyilatkozatban állította, hogy a frakció többsége közel áll Csurka nézeteihez. Mi az MDF a mérsékelt csurkizmus nélkül? Mi Lezsák, Für, Csoóri és követőik nélkül?

B. T.: A frakcióban van egy nagyon erőteljes törekvés a pragmatikus politizálásra. Amikor ideológiai viták alapján kell politikai döntéseket meghozni, akkor nagyon sokan zavarban vannak, sok esetben rosszul döntenek és rosszul orientálódnak, de szeretnének kívül kerülni ezeken a döntési kényszereken, és gyakorlati kérdésekkel foglalkozni. Van rá esély, hogy a nagy szabdalások után a pragmatikus politikai szakemberek határozzák meg a frakció tevékenységét. Nagyon sokan, akiknek nincsenek elméleti érveik Csurkával szemben, alapvetően érdekeltek abban, hogy a világnézeti politizálást az érdekekre alapozott politizálás váltsa fel. És ők tudnak konkrét politikai, szakmai kérdésekben hitelesen érvelni, ők képesek párbeszédre a nagy társadalmi erőcsoportokkal, és nem Csurka és nem Zacsek Gyula, s még csak nem is Elek István.

A kormánykoalícióban és az ellenzékben egyaránt vastagodik ez a pragmatikus réteg, s ezek a politikai kampány felszíne alatt megtalálják egymást, és normális párbeszédre képesek. S ebből a párbeszédből 1994 után a politikai együttműködés új keretei alakulhatnak ki. Ezt egyébként Csurka István jól érzi, és okkal tart tőle. Én abban bízom, amitől ő tart, hogy ezek az erők, ezek a kapcsolatok ebben a párbeszédre ítélt országban lesznek olyan erősek, hogy a megvadult politikusokat és vérgőzös pártvezéreket visszarántsák a földre.

• Belföld