Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Az 1990-es májusi kormány decemberben szolgálta fel a költségvetést (nota bene: 1991-ben is), mégis feleannyit késett vele, mint ez a júliusi, amely október végére készült el a költségvetéssel. Az akkori korszerűtlen házszabály nem zárta ki, hogy a decemberi javaslatból decemberben törvény legyen, ez a mostani korszerűsített pedig ezt október végi leadással sem teszi lehetővé – legalábbis a házszabály ellenzéki értelmezése szerint. Négy év alatt bizony sokat komolyodott a magyar demokrácia.

1990-ben a kormány két hét késéssel, december elsején terjesztette be a költségvetést, amelyet tíz nap múlva már tárgyalásba is vettek. Természetesen sürgősséggel, hiszen az előző ciklusban szinte minden törvényjavaslatot sürgősséggel tárgyaltak, amit egyáltalán megtárgyaltak. Az általános vita sokkal rövidebb ideig tartott, mint később bármikor, mégis elmúlt a karácsony, mire a részletes vitába belekezdhettek. Maradt szilveszterig egy hosszú hétvége. December 30-án, vasárnap reggel mise helyett szavazni mentek a képviselők. Éppen hozzákezdtek volna, amikor Antall József napirend előtt szót kért, hogy a szavazáshoz fölemelje a honatyák szívét: „Mielőtt ijedtséget okozok a tisztelt Háznak, hogy a mai vasárnapon az előttünk álló nagyon nehéz, hosszadalmas szavazás előtt Önöket egy hosszú beszéddel terhelem, kérem, hogy nyugodjanak meg, nem teszem.” Miután megtette, elkezdődött a határozathozatal, és este tizenegy óra előtt be is fejeződött. Ez is sokkal rövidebb ideig tartott, mint később bármikor. Az első szabadon választott magyar költségvetés Csurka István humorérzékét is felszabadította: „nyilvánítsuk már egy kicsit a szilveszter jegyében ezt a mai napot Kupa-napnak.”

Elmúlt egy esztendő, nem volt már új sem a kormány, sem a pénzügyminiszter, de a költségvetés tervezetét ekkor is csak december elsején hordták szét a parlamenti futárok. Egy nappal előbb kezdődött az általános vita, kétszer annyi ideig tartott, több mint kétszer annyian szóltak hozzá, még a kormánypárti képviselők is nagy tételben gyártották a módosító javaslatokat, s a részletes vitát úgy kezdték el december 28-án, szombaton, hogy annak a házszabályban rögzített legfontosabb feltételei hiányoztak. Hiányoztak például a bizottsági jelentések a módosító javaslatokról. A házszabályt oldalba rúgva egyszerre tartották a plenáris üléseket és a bizottsági üléseket, magára vessen az az ügyefogyott képviselő, aki nem tud egyszerre két helyen ott lenni. A részletes vita első napján a kormánypárti képviselők még nem fogták fel a helyzet súlyosságát, és kétszer annyi hozzászólást produkáltak, mint az ellenzékiek. 29-én már nemigen beszéltek, de akkor már késő volt.

A szocialisták nem fogyasztották az időt, nem tettek úgy, mintha valóban költségvetési vita folyna, és egyáltalán nem szólaltak meg. A liberálisok viszont úgy tettek, és szombat délutántól vasárnap délig egyfolytában indokolták a módosító javaslataikat egymásnak, miközben a kormánypártiak a távolban hortyogtak. Még a házszabályt is komolyan vették, és ebből végtelen ügyrendi viták keletkeztek. Végül is a részletes vita – az előző évivel ellentétben – az ügyrendi veszekedésekkel együtt sem lett hosszabb, mint az általános vita. Az egyik kétnapos ülésnap után egyórás megszakítással következett a másik kétnapos. Elkezdődött a határozathozatal. A házbizottságban olyan megállapodás született, hogy éjszaka lesz egy kis alvásszünet. Éjszaka a kormánytöbbség úgy döntött, hogy mégsem lesz alvásszünet, magára vessen az ellenzék, ha a részletes vita idején nem aludt eleget. Ekkor vonult ki az SZDSZ és a Fidesz a határozathozatalról. A határozathozatal 18 és fél óráig tartott, s az év vége előtt tíz órával véget ért.

1992 nyarán elfogadták az államháztartási törvényt, és ezzel lezárult a költségvetési törvénykezés gyermekkora. Az államháztartási törvény szerint a kormánynak június 30-ig be kell nyújtania a következő évi költségvetés irányszámait, szeptember 30-ig pedig a költségvetési törvényjavaslatot. A törvényjavaslat részletes vitája és elfogadása két szakaszban történik, november 30-ig el kell fogadni az egyes fejezetek bevételi és kiadási főösszegeit, és azután már csak a fejezeteken belül lehet átcsoportosítgatni a pénzeket.

1992. szeptember 29-én a Tisztelt Ház rövid és könnyed vita után elfogadta az irányszámokat, és másnap határidőre már meg is kapta a költségvetési törvényjavaslatot. Minden a törvényes menetrend szerint alakult. Látszólag. A valóságban nem egészen, mert az a törvényjavaslat még nem volt készen, október 21-én érkezett hozzá a kiegészítés. Egy héten belül megkezdődött a törvényjavaslat vitája. A jövő évi költségvetés vitájával párhuzamosan tárgyalták a pótköltségvetést, amit végül is november 10-én, az év vége előtt másfél hónappal sikerült elfogadtatni. A fejezetek főösszegeinek az elfogadásával alig egy napot késtek, december 2-ra virradó éjszaka végeztek vele. December 17-re elkészült a költségvetés.

1993-ban egészen fantasztikus dolog történt. A költségvetési irányszámok benyújtásának határidejére, június 30-ra elkészült az egész törvényjavaslat, nem is kellett külön vacakolni az irányszámokkal. Az egyetlen apró probléma (azonkívül, hogy a törvényjavaslat az Állami Számvevőszék szerint kb. egy féltucat hatályos törvénnyel ütközött) az volt, hogy a nyáron beterjesztett törvényjavaslat nemigen egyezett azzal, amit a pénzügyminiszter október 12-én az általános vitát bevezető expozéjában előadott, és még kevésbé egyezett azzal, amit november 9-én Szabó Iván egy második expozéfélében elmondott. Időközben kiderült, hogy a kiadási főösszeg száz-egynéhány milliárdocskával magasabb lesz, a hiány legalább a harmadával nő stb. Mit tehet ilyenkor a szegény pénzügyminiszter? Ha bead egy módosított törvényjavaslatot, akkor elkésik a törvényben megszabott határidőhöz képest. Bölcsebb, ha módosítás helyett szétküld egy aláírás nélküli értesítőt arról, hogy melyek azok a képviselői módosító javaslatok, amelyeket a derék honatyák úgymond a kormány képviseletében adtak be, és ezzel a dolog el lesz intézve. El is lett.

Az idén június 30-ára természetesen nem lettek meg az irányszámok, mert az ügyvezetői minőségben hivatalban lévő kormány már megbukott, az új pedig még nem alakult meg. Mire az új kormány miniszterei körülnéztek a hivatalukban, már a költségvetést kellett csinálni. A költségvetési javaslat az előírt határidő után egy hónappal, október 31-én érte el az Országgyűlést, a részletes indoklás, ami nélkül a javaslat nem tárgyalható, még egy héttel később. Lehet, hogy ez is szép teljesítmény egy száznapos kormánytól, de attól még nem lesz az idén költségvetés, hogy a kormány meg van elégedve magával. Persze rohamtempóban be lehetne hozni ezt a késést, ha a példás konszenzussal megalkotott házszabály nem tiltaná a rohammunkát, egyébként igen helyesen, a költségvetési törvénykezésben. A költségvetési törvényt az új házszabály szerint nem lehet sürgősséggel tárgyalni. A házszabály szerint „ha az Országgyűlés elrendelte a törvényjavaslat sürgős tárgyalását, a törvényjavaslatot… legkésőbb a sürgősség elrendelésétől számított harminc napon belül napirendre kell tűzni”. Az ellenzék értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy a sürgősséggel nem tárgyalható törvényjavaslatot nem lehet harminc napon belül napirendre tűzni, a kormánypártok szerint nem jelenti azt. Ha az ellenzék értelmezését vesszük alapul, akkor az idén már természetesen nem lehet elfogadni a költségvetést, hiszen csak akkor lehetne elkezdeni az általános vitát, amikor már a fejezetenkénti főösszegekről kellene dönteni.

A kormánypártok előtt három lehetőség áll. Az első elég csúnya: az alkotmányügyi bizottságban a koalíciós pártok egyszerű többséggel elfogadják a házszabálynak a koalíció számára előnyös értelmezését, ezt az értelmezést szintén egyszerű többséggel elfogadja a Ház – és kész. A második lehetőség még csúnyább: a koalíciós pártok kétharmados többséggel sürgősen megváltoztatják a házszabályt, és lehetővé teszik a költségvetés sürgősséggel való elfogadását. A harmadik lehetőség szép, de kell hozzá az ellenzék is: a házszabály lehetővé teszi, hogy a Ház négyötödös többséggel úgy döntsön, hogy valamely ügy tárgyalása során a házszabály rendelkezéseitől eltér. Az ellenzéknek érdeke, hogy ebbe belemenjen, mert ha a koalíció valamelyik csúnya megoldást választja, akkor az a ciklus egészére szól, a négyötödös megállapodás pedig csak erre az évre, és lényegében az ellenzék jogértelmezésén alapul, amelyet a koalíció a későbbiekben már nehezen vonhatna kétségbe. Ne is tegye. Nem árt az, ha a kedves képviselők egy hónapig békésen úszkálhatnak a költségvetés számtengerében. Ha az ellenzék házszabály-magyarázatát kissé nyakatekertnek vélik is a kormánypártok, amit meg lehet érteni, mégis inkább a házszabályt tekerjék utána.

• Belföld